Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-02-20 / 5. szám

SZEKSZÁRDI M- VASÁRNAP 2005. FEBRUÁR 20. „Körülöttünk élő múlt" mindegy honnan, mivel... Amikor Hirling Ádám, Szekszárd főjegyzője a Tolnamegyei Közlöny 1904. szeptember 1-i híradása szerint előterjesztette Szekszárd rendezett tanácsú várossá válására vonatkozó javas­latát, a változás előnyei között említette többek között azt is, hogy „így Szekszárd előtt az állami segítséggel létesítendő jótékony­sági, szociális és egyéb intézmények egész sora áll". Szekszárdon ekkor már több mint egy évtizede működött a Simontsits Béláné által alapított „népkonyha", amelyet az alapító halálát követően, 1895-től Bezerédj Pál támogatott tovább. A népkonyha decembertől már­cius közepéig látta el meleg étel­lel és kenyérrel a rászorulókat. Alapításának esztendejében, 1893-ban naponta 220-230, ös­szességében 15.963 adag meleg ételt osztottak ki az apácák segít­ségével a város szegényei között. Az idén is, mint évek óta, a tél, a hó csak afféle szezon végi akci­óként érkezett. A fekete kará­csony, újév után február elején köszöntött ránk váratlanul és hirtelen. De akkor aztán nem kí­mélte a várost: csípett, mart a hi­deg, hóra jég, jégre hó esett, rö­vid ideig megbénítva a város éle­tét. A Széchenyi utcából az Ipa­ros udvarba vezető átjáró hajla­tában a lefagyott hóbordákon egyensúlyozva dermedt ujjakkal kerestem kesztyűmet, amikor reklámszatyor összetéveszthetet­len zörgésére lettem figyelmes. A zaj a kukáskonténer mellől jött. Egy férfi merte tenyerével szá­jába az ételmaradékot, amitől a Evangélium „Emlékezzél meg, Uram...! „Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak Ifjiiságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a le jóvoltodért, Uram!" (Zsolt. 25,6-7) A böjti idő 2. vasárnapjának régi latin elnevezése: „Reminiscere" A kife­jezés a 25. zsoltár fent idézett soraiból való: „Emlékezzél meg..." Dávid imád­ságának ez a részlete tanítgat minket ma is arra, hogy miként állhatunk biza­lommal Istenünk elé a már zajló ünnepi készülődésben. Dávid egyik reménysége az volt, hogy Isten elé állva van hivatkozási alap­ja: az Úr irgalma. íme, Dávid - aki a hit egyik példaképe - nem tud, de nem is akar másra hivatkozni csak erre az egyre: „kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!" Még a nagy király sem alapozhat koráb­bi szép tetteire, Isten nevével megnyert dicsőséges csatákra, mert még az ő életén is foltot ejt a bűn. Ezért az egyetlen kapaszkodó ez marad: az Isten öröktől fogva való kegyelme. Másrészt abban bízik, hogy Istenünk nem emlékszik (mert eltörölte, megsemmisítette, mint valami terhelő iratot) az ő vétkeire, melyeket már őszinte szívvel lerakott elé: „Ifjúságom vétkeire nem emlékezzél..." A kegyelmének ez a csodája: a Mindenható nem emlékszik eltörölt vétkeinkre, nem hánytorgatja fel a már megbocsátott bűnt. A nagy király szívét Istenünknek ez a kétfajta „emlékezése" biztatta: az Úr emlékszik irgalmára - viszont nem emlékszik a megvallott és áhala meg­bocsátott bűnre. Ez a kétfajta „emlékezése" hatalmaz fel bennünket is, hogy naponta eléje álljunk a böjti időben. Sőt, nekünk még nagyobb biztatásunk van! Mert a kegyelemnek ez a különös logikája egészen nyilvánvalóvá, láthatóvá lett Dávid után 1000 évvel a Golgotán: mi hivatkozhatunk Isten könnyekké, vérré, szenvedéssé, emberré lett nagy, kegyelmére, mely Jézus Krisztusban öltött testet. Mi Dáviddal imádkozva Őrá gondolunk kimondat­lanul is: Emlékezzél meg, Uram kegyelmedről, melyet már akkor megmutat­tál Egyszülött Fiadban, amikor mi még nem is voltunk, s mi eközben örven­dezve hisszük, hogy nem emlékezel meg hitványságainkról, melyet Fiad vére eltörölt számunkra is. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész bérházban lakók másként már nem tudnak szabadulni. Ezek az újabb vécék eldugulnak, ha be­ledobják, a falusi nyugdíjas kol­léga sem viszi el már a malacá­nak, mert a modern uniós idők­ben tilos a disznókat moslékkal etetni. (Meg az is igaz, hogy mostanában falun sem érdemes disznókkal bajlódni. Olcsóbb a városszéli szupermarketben megvenni a húst, mint az állatot felnevelni.) Nem a legjobb meg­oldás, de tény, hogy akadnak, akik a napi maradékot az esti mosogatás előtt nejlonzacskóba teszik, és a szemétbe dobják. Ahogy a férfi a kuka mellett guggolva habzsolt, a zsíros, pap­rikás lé az ujjai között a lejárt és koszosra taposott hóra folyt, né­hány cseppje pedig cipője kire­pedt orrára verődött. Nem lá­tott senkit a közelben. A hideg pirosra csípte arcát, s míg né­hány percre átadta magát az ér­zékelés mohó izgalmának, két alsó karjával fejébe húzta a megnyúlt, kibolyhosodott sap­kát. Hogy jobbkezes volt, látszott, amikor ujjait a „tecsós" szatyor belsejébe merítette újabb fala­tért. Váratlanul azonban egy pillanatra félbemaradt a mozdu­lat. Ha szépíteni akarnám a dol­got, azt írnám, talán anyja vagy asszonya főzte ételek ízét idézte magában, de az igazság az, hogy egy.jobb falatot igyekezett kita­pogatni dermedt ujjaival. Aztán, mint aki meggondolta magát, gyorsan kivette, ami épp tenye­rébe akadt - mert ki tudja, hány merítésre jut még idő. Míg lesi­mított szakálláról egy inkább ál­laga, mint íze szerint krumpli­nak vélhető darabot, szeme a Bezerédj utcai bejáratot für­készte. Nem pazarolta rágásra az időt: 4 csak nyelte, nyelte a zsírtól, víztől megdagadt kenyér-,, tészta- és krumplimaradékot. Úgy érezte, mintha túlsúlyos zsákok tölte­nék meg gyomrát belülről, egyre erősebben feszülve zsigereinek. De nem érdekelte: enni akart még és még. Jóllakni: mindegy honnan, mivel... Nem várt irányból érkeztem, s észre sem vett, már magam mö­gött hagytam őt. Egy pillanat tö­redéke volt mindössze, amíg lát­tam: ennyire pőrén és szégyen­telenül. Nem könnyű tudomásul venni, de még nehezebb megél­ni, hogy mint a búvópatak, a szegénység, a kiszolgáltatottság ma is jelen van mindennapjaink­ban. Jelen van 2005-ben a száz­éves reményeket beigazolóan kiépült szociális ellátórendszer­rel rendelkező Szekszárdon^ ahol az országban elsőként ké^ peztek szociális munkásokat. Nagy Janka Teodóra Szekszárdért - Brüsszelben Ujabb munkalehetőség, jó piac a bornak Március közepén magyar hét lesz az Európai Unió fővárosá­ban, Brüsszelben, ahol bemu­tatkoznak a hazai régiók. Ter­mészetesen ott lesz Dél-Du­nántúl, ezen belül Tolna megye és Szekszárd. A város vezetői a lehetőség­" gel élve két célt akarnak elérni: újabb munkalehetőségeket Szekszárdon, és jó piacot az it­teni bornak. Ezért a polgár­mester, Kocsis Imre Antal programjában tárgyalások sze­repelnek, mégpedig a belga textilipar képviselőivel, hogy a már itt megtelepedett Van De Velde és a Samsonite után to­vábbi cégek jöjjenek Szek­szárdra, illetve az ottani bor­nagykereskedők figyelmét szándékozik ráirányítani a nemzetközi borversenyeken egyre több elismerést elért szekszárdi borokra. A magyar­országi régiók brüsszeli bemu­tatkozásán egyébként ott lesz­nek a Dél-dunántúli Régió Rá­dió, a Magyar Rádió Pécsi Stú­diójának munkatársai, akik élő adásban is beszámolnak a tör­ténésekről.

Next

/
Thumbnails
Contents