Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-11-27 / 37. szám

2005. NOVEMBER 27. SZEKSZÁRDI Balczó András: A magunk vállalta szenvedésre szükség van Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség. Ez a címe annak a könyv­nek, melyben Balczó András vall magáról, megfelelve a sorozat miért hiszek? gyűjtőkérdésének. Az öttusasport egyik legna­gyobb alakja, a müncheni olimpia bajnoka, az ötszörös egyéni és ötszörös csapatvilágbajnok a hét elején Szekszárdon, a Lé­leképítő előadás keretében is kifejtette: mit tart saját maga szá­mára értéknek. rod erősítették benne a lelket. Ko­rábbi főorvos társai családostól együtt jelen voltak. A volt kollé­gák is ott álltak. A 82 éves Kovács Károlyné Katival és Saárossy Totyival, Szily Feri és az assziszten­sek igen nagy számban. A mosta­niak közül Kelemen Bandi, Kovács Sándor, Radnay Tibor, Sólyomvári Nándor, Csordás Jenő, Meskóék, Péntek Zoli, Horváth Jenő, Szelényi Béla, és még nagyon sok nevet so­rolhatnék. Sok nem szakmabeli is volt, bezárólag a főkötős asszony­ságok sokaságával. Dr. Keresztes Pál káplán tartotta a gyásszer­tartást, s mindent átdübörgő hangja alaposan felzaklatta a te­metői csendet. Hogy mennyire népszerű volt Bálint a szekszárdi közösségben, arról a megjelentek száma tanúskodott, amíg véget nem ért földi szereplése az őt bo­rító virághegy alatt." - Mit szólt volna a rendszervál­tozáshoz? •- '89-ben örült, lelkesedett vol­a. Szeretete, műveltsége, humo­ra, szakmaszeretete példaképem­mé vált. 1980-ban meglátogatott. Megnézte berlini otthonomat, rendelőmet. A látottak megnyug­tatták, bár az elmenetelem bán­totta. Haláláig telefonoztunk. O itthon ült a rendelőjében, én meg a diagnosztika legmagasabb nívó­ján, pályakezdőként a panoráma röntgenképeken látott elváltozá­sokat értékeltem ki az ő bölcs ta­nácsaival. Sokszor mondta, hogy ez látatlanban is csak ez vagy az lehet. Nagy segítségemre volt a tudása. Ibdás, emberség és jó humorérzék - Elismerték ezt a tudást? - Igen, a betegek szeretetük­kel, hálájukkal. Olyan érára esett édesapám pályafutása, amikor ez • űndennél többet ért. - Sík Erzsébet főorvosnő is nagy­rabecsüléssel emlékezik rá, mond­ja, hogy „a régiek elsősorban orvo­sok voltak, aztán röntgenesek. Sigora Bálintot Péntek Zoítánék is tanáruknak tekintették. Az embere­ket nem csak diagnosztizálták a ré­giek, hanem vizsgálták is, megbe­szélve velük a helyzetet. Ismerték a gépeket, azok belső szerkezetét is. Legnagyobb érdeme az volt előde­inknek, hogy egészében nézték a be­teget, több idő jutott rájuk, s talán a medicina is emberségesebb volt. Ha a konzíliumon nem volt megoldás, Sigora doktorhoz küldték a pácien­set vizsgálatra, akinek tudása és embersége mellett a jó humorérzék is megadatott." Büszkeségre ad okot. - 1981-ben a rendelőm előtt egy arra járó meglátta a nevemet, feljött és megkérdezte, hogy dr. Sigora Bálint unokája vagyok-e. Büszkén válaszoltam, hogy a lá­nya! Szekszárdról sodort ide a sors... Hogy szerettem volna el­beszélni édesapámnak ezt a talál­kozást! Németh Judit Ünnepi hangverseny a Magyar Kórusok Napján Ünnepi hangversenyt tar­tanak a Magyar Kórusok Napja alkalmából december 9-én, pénteken, 19.30 órai kezdettel a Művészetek Házá­ban. A műsorban népdalcsok­rot énekel a Margaréta Dal­kör (Zomba, művészeti veze­tő: Szabóné Gáncs Tünde). Fellép a Lorántffy Zsuzsánna Kamara Kórus Kiskunhalas (karnagy: Andáné Vastag Andrea), Cantemus Vegyes­kar Dunaföldvár (karnagy: Regényiné Gelencsér Irén), a Gárdonyi Zoltán Református Együttes (karnagy: Naszladi Judit), Auth Zoltánné brácsa­művész, Ábrahám Éva (hege­dű), Balázs Réka (hegedű), Köntös Hedvig (cselló), Ló­zsányi Tamás orgonaművész. Szólót énekelnek: Tillai Tí­mea (énekművész, szoprán), Hegedűs Györgyi (mezzo­szoprán), Papp Krisztina (énekművész, alt). A koncert zárószamaként Kodály Zoltán: „Szép könyör­gés" címe műve hangzik el. Vezényel Sapszon Ferenc Liszt- Bartók- és Pásztory-dí­jas karnagy, kiváló művész. Minden érdeklődőt szere­tettel hív és vár a rendező Gárdonyi Zoltán Református Együttes. Fusz György az „egészségügyiben" Gondolat a térben címmel nyílik kiállítás november 30­án délután négy órakor Fusz György szobrász- és kerami­kusművész alkotásait bemuta­tó fotókból. A „Művészek és diákok" felcímet viselő kiállí­tás színhelye a dr. Kelemen Endre Szakközépiskola és Kollégium folyosógalériája. Az iskola tanárai és diákjai műsorral köszöntik a művészt, miután Decsi Kiss János új­ságíró megnyitotta a tárlatot. Az érdeklődők december 13­ig - iskolaidőben - tekinthetik meg a fotósorozatot. Mindenekelőtt elárulta: bár gyakran kérik egy-egy közönség­találkozó előtt, hogy lehetőleg ne politizáljon, ennek az igénynek mégsem képes eleget tenni. Hi­szen a politizálás eredeti értelmé­ben a közösség ügyeivel való fog­lalatoskodás. -Azzal a széles közösséggel, amelyet magyar nemzetnek és ha­zának neveznek, bármennyire is szeretnék, nem tudok nem foglal­kozni - közölte Balczó András. Később közreadta azon meglátását, mely szerint Ma­gyarországon a baj­nak a legmélyebb oka az, hogy az átlag magyar ember elsza­kadottan él az Isten­től. Úgy is lehet fo­galmazni, hogy Is­tennel szembeni lá­zadásban éli az éle­tét. - A lázadótól nem szabad tanácsot kér­ni - folytatta a gon­dolatmenetet. Mert a lázadóban nincsen személyes és belső békes­ség. Akiben nincsen belső békes­ség, annak nincsen jó ötlete, taná­csa a kérdező számára. Könyve címéről szólva elmond­ta, hogy az mintegy külső sugal­latra született meg benne. Mintha a lélek adta volna. - Minden olyan élet, melyet va­laki a jó meggyőződése mentén él, ha valaki a lelkiismeretéhez való hűséget tartja fontosnak, ak­kor az mindenképpen szenvedé­sekkel is jár. S rájöttem arra, hogy nemcsak a sportra, hanem min­den más tevékenységre is vonat­kozik. A szenvedések kiiktatásá­val csak elrontjuk az életünket. Az olimpiai aranyérmes nem titkolta: ezelőtt néhány évvel azt hitte, hogy a demokráciában ta­lán van egy olyan nyiladék, mely­ben lehet valamit tenni. Ezért kampányolt annak idején az egyik jobboldali párt mellett, abban re­ménykedve, hogy hátha történik valami. - Aztán rájöttem, hogy a de­mokrácia a látszat­keltés államformája, s azoknak jó, akik­nek a kezében a világ pénze van. S a pénz­világ urainak marta­léka minden ország, ahol a demokrácia működik. A demok­ráciában, mint ál­lamformában én nem hiszek. Chur­chillnek tulajdonít­ják a mondatot, mely szerint a demokrácia nem jó, de nem talál­tak ki jobbat. Nem igaz. A Biblia is ezzel van tele: amikor Izrael királya azt tette, ami az Úr szemében kedves volt, a népnek jól ment a,dolga. Amikor azt tette, ami az Úr sze­mében utálatos volt, akkor rossz­ra fordult a nép sorsa. Balczó nem látott lehetőséget arra, hogy össztársadalmi szinten előnyös változások következze­nek be. Az egyes ember élete, pontosabban eletének megannyi gondja viszont megoldható. Igaz, ehhez véleménye szerint fel kell tenni a kérdést: mit akarsz Uram, hogy cselekedjek? - di ­Foltvarrók a Kálvin téri iskola felújításáért... Adventi készülődés címmel december 8—18-ig rendezi meg ez évi kiállítását a Szekszárdkörnyéki Foltvarró Egyesület a Babits Mihály Művelődési Ház üvegtermében. Az előző évek hagyománya szerint idén is kisorsolnak egy szép patch­work-takarót azon látogatók között, akik tombolát vásárol­nak. A bevételt karitatív célra fordítják, a Református egy­ház tulajdonában lévő Kálvin téri iskola felújítását támo­gatják a foltvarrók, a sorsolást december 18-án a Tolnatáj Televízióban tartják.

Next

/
Thumbnails
Contents