Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-09-25 / 28. szám

Pro Urbe 2005: Velencei István Ubi bene, ibi patria Ahol jól megy sorom, ott a hazám M- 2005. SZEPTEMBER 18. , SZEKSZÁRDI vasárnap frissen nyugalmazott tűzoltóparancsnok régi dolgo- A telefon megszólal néhányszor, még őt keresik. Szelíden zószobájába vezet. A falon dr. Boda Vilmos arcké- hárít. Minden probléma ugyanúgy megoldódik, mint edpe, a laktanya zászlaja, tűzoltó-relikviák, oklevelek, dig, kipróbált helyettese az új parancsnok. - Búcsúztatóján szép latin mondással köszönt el. - Lefordítva: ahol jól megy sorom, ott a hazám. Ezért is mondtam az ünnepségen, hogy ahol jó, ott a haza. Szekszárdon jó élni, itt van tehát a haza. -A szobája is, mint egy kis múzeum. - Amikor 1978-ban átvettem a stafétabotot, előtte parancsnokhelyettes voltam - nem volt semmi emlék az elődökről. Igaz, sok költözés után foglalták el elődeim ezt az épületet, pedig már '41-ben felépült volna a laktanya, de a nagy árvíz miatt a város felajánlotta az építőanyagot az árvízkárosultaknak. Később, 1951-ben építtették meg a Mikes utcai laktanyát. A falon Dr. Boda Vilmos arcképe, Baky Pé«

festette, sugárcső, csákány, a gyönyörű zászlónk íz elismerések. 25 évig volt itt egy 1848-as festmény is, nemrég ajándékoztam a múzeumnak. Közel nyolcvan tűzoltót búcsúztatott - A pro urbe átadásakor azt mondta a polgármester úr, hogy tűzoltóparancsnoka minden városnak van, nem kell tudni, hogy hívják, de Velencei István nevét mindenki ismeri. - Az évtizedek... Ugyanígy ismerték ám Gyimesi Pista, Czank Feri, Marosi Misi, Horváth Sanyi bácsi nevét is. Hála Isten, ismerhettem őket, hiszen ők voltak Szekszárd első hivatásos tűzoltói. - Hány társat búcsúztatott? - Kb. 80 tűzoltót. Mindegyiktől kellő tisztességgel köszöntem el. Ismertem az életpályájukat, tiszteltem és becsültem őket. - A tűzoltóság szervezett erő... - ...amely szakmailag, technikailag, mentálisan kitűnően felkészült. A politika mindig becsülte a tűzoltói szakmát, nem tette alku tárgyává, se ilyenné, se olyanná. Nem lehet meg nélkülük az ország. - Hogyan lelt tűzoltó? *

Paksi születésű vagyok, és békés konzervgyártó im, amikor történt, hogy Nagy Károly megyei parancsnok háromszor is eljött értem, hogy legyek tűzoltó. - Hogyhogy éppen Ön kellett? - Talán, mert anyai nagyapám Pakson már 1916ban önkéntes tűzoltó , a tűzoltó-egyesület szertárosa volt 40 évig és a rokonságban többen is önkéntes tűzoltók voltak, én meg nem. - Miért nem? - 1954-ben éppen a futballpályán játszottunk, és egyszerre láttuk, hogy észak felől óriási a füst, sőt hamu hullott a pályára. Nagyapám is részt vett az oltásban, és egy szarufa a fejére esett. Hazavitték, lefektették, de nem volt maradása, felkelt, felugrott a biciklijére és ment oltani. Hiába kiabált nagyanyám, hogy Feri, az Isten áldjon meg, hova mész?, nem lehetett megállítani. Szóval, amikor engem nógattak, megmondtam, hogy nem akarok úgy járni, mint a nagyapám. Még az hiányzik, hogy valami nekem is a fejemre essen... Amikor kocsifecskendőt szidolozott - Nagy példakép lehetett a nagyapja. - Amíg meg nem szűntek a klasszikus értelemben vett önkéntes tűzoltó-egyesületek, mert az állam 1945-ben felszámolta azokat és így vége lett az autonómiájuknak, addig szívvel-lélekkel csinálta. Egy rendelet folytán 1956-ban a tűzoltó-testületek a tanácsok tűzvédelmi szervei lettek, közvetlen irányítással. Még egy pici adalék: dr Papp Tihamér bácsi volt a dombóvári járás tűzrendészeti felügyelője, ő adott nekem egy igazolványt, amelyből kivette a fényképet, de annak a hátoldalán orosz nyelvű feliraton a városparancsnok engedélyezte a szabad mozgást. Nagyapámra visszatérve: amikor a Papa szolgálatban volt - mert az '50-es évek elején községi fizetett tűzoltó lett - nagyanyám mindig velünk, gyerekekkel küldte neki az ebédet, vagy a vacsorát. Mennyi kocsifecskendőt szidoloztam akkoriban! Később megmentettem ezeket az enyészettől, a bonyhádi tűzoltómúzeumba is került belőlük. Öregapám tűzőri szolgálatot is végzett a paksi evangélikus templom tornyában, aratás idején. Na, oda is vinni kellett az ennivalót, 1956-ig. - Aztán mégis ment. -1968. július l-jétől Szekszárdon vonulós tűzoltó, aztán Pakson tűzrendészeti segédelőadó, lettem, majd a BM Akadémia tűzoltó tagozata elvégzése után a Tolna Megyei Tűzoltó-parancsnokságra kerültem. 1972 őszén az állami tűzoltóságok területi szervei tanácsi irányítás alá kerültek, ekkor 1974. május 15-től a Tolna Megyei Tanács igazgatási osztályára helyeztek összekötő tisztnek. A tanácsi irányítás alatt új irányt vett a tűzoltóság. - Jó lépés volt? - Határozottan. Laktanyák épültek, rengeteg felújítás volt, jól fejlődött a technika, és csökkent a tűzesetek száma. A műszaki mentés elenyésző, nem meghatározó volt. - Akkor mi hasznosat csinált? - Nem csak a tűzoltósággal foglalkoztam, dr. Lencsés Gyula az igazgatási osztály vezetője sok minden mással is megbízott. Pl.: az akkor induló népesség-nyilvántartáshoz szükséges páncélszekrényeket szereztem be és osztottam el Tolna megye településeinek, panaszok, beadványok elbírálását, intézését végeztem. 1972-től Csőglei Pista bácsi vezetésével Márton Pál társaságában (ő később megyei tűzoltóparancsnok lett) kutattuk Tolna megye és benne a települések tűzvédelmét, rengeteget jártunk a Levéltárba. Akkor derült ki, hogy 1873. december 21-én alakult meg a szekszárdi tűzoltóság dr. Boda Vilmos elnökletével. Hárman vállalkoztunk a paksi, és tamási tűzoltóság története megírására és Csöglei Pista bácsival a dunaföldvári önkéntes tűzoltóegyesület történetét is megörökítettük. Érdekfeszítő munkák voltak, amelyek ma már hivatkozási alapot képeznek, hiszen minden kijelentés mögött kortörténet, dokumentumok sora áll. Felvilágosult gondolkodású emberek kellettek - Mikor került vissza? - 1975-ben dr. Farkas Gyula nyugállományba vonulása után Márton Pál lett a parancsnok, aki a szekszárdi tűzoltóparancsnok helyettesének hívott vissza. Ekkor álltunk át a 24/48-as szolgálati rendszerre, ami igen komoly kihívás volt valamennyi tűzoltóságnak. Komlón tanfolyamon okítottuk az újoncokat, Csöglei Pista bácsiék pedig tűzrendészeti előadókat képeztek Tengelicen.. - Honnan tudták az emberek a régi időkben a harangkongatáson kívül, hogy hol van a tűz? - Az alföldi templomok tornya körül ma is láthatók azok a kerengők, amelyek a tűzőri szolgálatra voltak kiépítve. A Dunántúlon azért nincsenek, mert nem lehet messzire ellátni. Kitettek egy zászlót a tűz irányába mutató égtáj felé, akkor aztán tudták az emberek, hogy merrefelé kell menni. Ezt csinálta az öregapám is. - Mit tudott meg még a múltról? - Rengeteget, és egyre többen tudják, hogy rendkívül érdekel a helytörténet. Egyszer behoztak nekem egy térképet, ami Szekszárd összes utcáját ábrázolta méretarányosan a húszas évekből. Tudomásom szerint ebből az időszakból nem volt más térképe Szekszárdnak. Gyönyörű alkotás volt. Most a Babits emlékházban van. Lehet, nem sokan tudják, hogy az első tűzoltó-egyesületek a mai Németországban, Hessenben és Baden-Württembergben alakultak, ahonnan a német ősök érkeztek, majd a 64 vármegyés országunkban a kiegyezés után az itteni németek által is lakott településeken létrejöttek az egyesületek. Először Sopronban, aztán Győrben, Pesten (Ofen), majd ötödikként Szekszárdon. Ehhez olyan felvilágosult gondolkodású ember kellett, mint dr. Boda Vilmos, aki eredetileg jogász volt. Ő írta az alapszabályzatot, amelynek mintájára készült később több település önkéntes tűzoltó-egyesületéé is. Rengeteg érdemet szerzett nem csak magának, hanem a megyeszékhelynek, hiszen hosszú ideig volt országgyűlési képviselő és aktív közreműködője volt Szekszárd 19. század második felében tapasztalt hatalmas fejlődésének. Közbevetem, hogy magam 1978 óta vagyok parancsnok. A tanácsi érában kezdtem, majd a rendszerváltozást követően 1995. július 1-jei hatállyal a közgyűlés részben önálló költségvetési intézményként létrehozta Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságát. (Folytatás a 4. oldalon.)