Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-07-17 / 23. szám
2005. JULIUS 17. SPORTROVAT M Télen a teremben pattogtat, nyáron gerelyt hajít az atlétikai pályákon Wallacher Eszter az Atomerőmű KSC Szekszárd NB I -es kosárlabdacsapatának tagja négy éve kiegészítő sportként kezdte el űzni a gerelyhajítást, a szakemberek véleménye szerint mindkét sportágban szép jövő előtt áll. A gimnazista lánv még nem döntött a folytatásról, egyelőre hezitál... A nyúlánk lány hétévesen kezdett kosárlabdázni, végigjárta ,a korosztályos ranglétrát. Édesapja tanácsára kezdett el komolyabban foglalkozni a dobószámokkal, néhány évvel ezelőtt egy versenyen 60 métert hajított kislabdával. Elsős gimnazistaként részt első gerelydobóveryén, ami a diákolimpiai sorozat megyei döntője volt. A versenyt 23 méterrel nyerte, innentől kezdve egyértelművé vált, hogy nem szabad félvállról vennie a gerelyt. Móra Zoltán irányítása mellett készült a versenyekre, ahol bebizonyosodott, hogy Eszter fejlődésképes. 2003-ban a DOL i sorozat országos döntőjében már 39,17-tel nyerte a számot, sőt az Országos Junior Bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott. Újabb egy év elteltével újabb egy métert javított egyéni legjobbján, az országos versenyek fináléiban két bronzérem a termés. Az idei diákolimpiai döntőben a 41 méter 79 centiméterig hajított gerely bronzérmet ért, a győztes budapesti Nagy Xénia 44,95-ig jutott. A juniorkorúak hét végén rendezett országos versenyén dobott 41,21 a negyedik helyre volt elegendő, a győztes, ismét a ferencvárosi atléta lett (46,03). Eszternek hiába gyors a válla, a technikáján még van mit csiszolni. Be kell pótolnia azt a két-három éves lemaradást, amennyivel a többiek előbb kezdték a minőségi munkát. Az ifjúsági válogatott és a KSI vezetőedzője Széles Lajos lát fantáziát a szekszárdi lányban, másfél hónapos fővárosi edzőtáborba invitálta, ahol a kosaras-gerelyhajító hölgynek csak a technikára kell „gyúrnia". Az orvosi pályára készülő gimnazista két éve már édesapja irányításával készül, a nem mindig szerencsés „apa-lánya" együttműködés ebben az esetben úgy látszik, jól működik. - B. Kirobbanó formában tekertek a szlovákok Az Alisca-Bau XXXI. Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros verseny az idei szlovák bajnok Martin Prazdnovsky győzelmét hozta. A legjobb magyar - Lengyel Tamás a P-Nívó Q^nexpressz válogatott kerekese - nyolcadik helyen zárt egyéni Se öwetettben. Az előzetes várakozásoknak megfelelően északi szomszédunk versenyzőiről szólt a bicikli örömünnepének számító verseny. A végső győztes szlovák fiú már a csütörtöki 2000 méteres prológon megvillantotta oroszlánkarmait, hiszen a sokáig vezető fővárosi Lengyel Tamásra majd nyolc másodpercet verve már az első napot követően kékbe öltözött. A 3:42:28 másodperces elképesztő idő nem hivatalos pályacsúcsnak számít, hiszen a korábbi évektől eltérően ezúttal a Szentháromság szobor melletti emelvényről rajtoltak a kerekesek. A pénteki Whirlpool kupáért kiírt 194 kmes mezőnyversenyen Maros Kovac megcibálta az oroszlán bajszát. Az országúti verseny során egy négyfős szökevénycsapat borzolta a mezőnyben tekerők idegeit, a kvartett - Remák Zoltánnal, a címvédővel - több, mint száz kilométeren át, taposta az élen a pedált, hogy aztán a cél előtt néhány km-rel „eltűnjenek" a mezőnyben. A Kálváriatetőre vezető meredek kaptatót aztán a Dukla Trencin pötytyös trikóban feszítő versenyzője mászta meg a leggyorsabban, aki így 7 másodperces előnyt szerzett üldözőivel szemben a mindent eldöntő szombati szakasz előtt. A T-Mobile kupáért kiírt záró etapon aztán Prazdnovsky látványos erődemonstrációt tartott. Játszva rázta le üldözőit, soraikban a 2003-as győztessel, az ukrán Varvarukkal. A két sárközi és öt városi körből álló futam során sokáig az élen tekert a Garamszegi, Burchert, Varvaruk trió, ám a szlovák „óriás" az utolsó körben „begyújtotta a rakétákat", 25 másodperces előnnyel elsőként ért célba. A kiváló szlovák porfelhőlovag a verseny védjegyének számító villanyfényes háztömb körüli kritériumverseny során is feltartóztathatatlanul tekert: a 30 körből 27-szer elsőként haladt át a célvonalon, s ha az utolsó körökre nem fárad el, akár a mezőnyt is „hátba vághatta" volna. A Podbrezová kerekese csupán egy szakaszon engedte át másnak a győzelmet, ezzel ludwigi, aratói magaslatokba emelkedett. Az összetett egyéni végeredménye: 1. Martin Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) 2. Anatolij Varvaruk (ukrán, Puris-Kamen) 3. Stanislav Kozubek (cseh, Dukla Praha) Gyorsasági hajrák (zöld trikó): 1. Borút Bozic (szlovén) 2. Varvaruk 3. Kunta (cseh, Dukla Praha) Hegyi hajrák (pöttyös trikó): 1. Kusztor Péter (U-23-as válogatott) 2. Prazdnovsky 3. Garamszegi László (P-Nívó Betonexpressz) Csapatverseny: 1. Podbrezová (szlovák) 2. Perutnina Ptuj (szlovén) 3. Puris-Kamen (horvát). A Teletabik és a Streetbolhák is nyertek Ismét nagy sikere volt a megyeszékhelyen immár kilencedik alkalommal megrendezett Adidas Streetball Challenge utcai kosárlabda-fesztiválnak. A tornára 108 csapat nevezett, a mintegy félezer résztvevő tíz kategóriában, tizenhat pályán mérkőzött egymással. Győztesek: Vegyes kategória: QBE Atlasz (Sáfrán Zsolt, Várkonyi Gabriella, Liszkai Mihály, Kovács Zsolt) SzekNők: 1982-1986 között születettek Bedalizsó (Steiner Bettina, Gaál Zsófia, Dorogi Dalma, Gál Lili) Szekszárd 1991-1992-ben születettek Streetbolhák (Bálint Réka, Takács Lili, Hajdú Zsanett, Ritt Emília) Szekszárd Férfiak: 1970 előtt születettek Bortanya (Bodri Tibor, Villányi János, Szegedi Dezső, Dorogi László) Szekszárd 1971-1981 között születettek Csiga-bá (Matus Attila, Simándi Árpád, Kiss Károly, Varga Máté) Budapest 1982-1986 között születettek Balkán Ballerz (Tóth Csaba, Orozovic Tomislav, Leskov Gorán, Perovic Vladimír) Szabadka 1987-1988-ban születettek Mindi (Kiír Zsolt, Tamás Péter, Szente Norbert, Kerényi Gergő) Dombóvár 1989-1990-ben születettek Teletabik (Tarlós Márton, Hauszmann Erik, Koncz Bálint, Varga Zsolt) Szekszárd 1991-1992-ben születettek Cickányok (Takács Dávid, Kistakács András, Szabó Gábor, Kristóf Csaba) Szekszárd 1993 után születettek Red Blue Boys (Pesti Bence, Hermann Máté, Mikolics Dániel, Lakatos Dávid) Paks Powerade Lucky dobás: Babik Róbert (Paks) Sportszelet büntető dobóverseny: Somogyi Andrea (Budapest) Volvo 3 shots: Martok Attila (Szeged) Adidas 2 ball game: Kumli András-Martók Attila (BpSzeged) Sony-Ericsson hárompontos: Tajti Róbert (Tamási) T-Online zsákolóverseny: Hajdú Márton (Bp)