Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-06-19 / 21. szám

2005. JUNIUS 19. VASÁRNAP JUL SZEKSZÁRDI Érdekli? Bemutatjuk! igetvári Ernő, az OTP nyugalmazott igazgatóké- kelt". Bevallom, hamar kitaláltam, Tóth Gáborné Bogár lyettese mielőtt megnevezte, kinek adja át a jelké- Éváról van szó. Azt kérte Szigetvári úr, hogy a Bogár ta- pes stafétabotot, szeretettel és tisztelettel beszélt nárnő szóljon arról az embert próbáló - munka melletti „jelöltjéről", amit néhány családi történettel meg is „spé- - munkáról, amit édesapja, Bogár István hagyott rá. Pénzérmékből kirakott pincefal és gereben 1755-ből - Vége a tanévnek, kezdődik a nyári szünet. Gondolom, örül. - Persze, hogy örülök, de már nem a két hónap szünetnek, hanem annak, hogy alapos átgondolást követően végleg fel tudtam állni. Hiszen egy olyan munkahelyről, ahonnan kiveszett az emberség, el kell jönni. Megvan a szolgálati időm, a felmentési időm november 30-án jár le, decembertől valószínű nyugdíjas leszek. - Sajnos, a napi kenyérharc miatt sok mun^kahelyre jellemző, amit mondott. Mégis ^meglepett, hiszen pozitív gondolkodású, problémamegoldó, jó kedélyű embernek ismerem. - Ezért sem érdemel több szót az ügy. - Annál inkább a fiai és édesanyja. - Richárd 27 éves vállalkozó: autóelektronikával és autóvezérlés-technikával foglalkozik. Gábor 22 esztendős, s másodéves a Pécsi Tudományegyetem képzőművész karán és festőművésznek készül. Édesanyám 82 éves, s nagy akarattal lát el bennünket és sokat segít. Hétköznap nála ebédelünk, hét végeken pedig őt hozzuk el hozzánk. Még most is ég a keze alatt a munka, alig tudjuk fékezni. Ezért a szőlőhegyi tanyára is csak egy-egy órára viszszük ki... Kapát ragad, letérdel és szedi ki a gazokat. Azt mondja, így legalább tudja, mitől fáj a lába. - Tehát „megérkeztünk" a Bogár tanyára, a híres néprajzi magángyűjtemény színhelyére, amit édesapja 1967-ben alapított. - Úgy döntött, hogy Ocsényben a rokonok ^aadlásairól összegyűjti azokat a tárgyakat, ^Pkzközöket, amelyeket majd leendő unokáinak megmutathat. Valóban 1967-ben hozta létre a magángyűjteményt. Két 200 éves népi műemlék - nádtetős, vert falú - épületben van édesapám hagyatéka. A rendben tartást, a fontos és folyamatos felújításokat apró lépésekkel és önerőből tudom megoldani. Bár nagyon szívesen teszem: amit csak hittel, szeretettel, kitartással és jókedvűen lehet csinálni. - Sokszor jártam a Bogár tanyában. Ami külön érdekessége, hogy le szabad ülni a tiszta szobában, az 1809-ben készült festett sarokpadra, a nyitott kéményes konyhában pedig fő az étel. - így igaz, hiszen mi mindent használunk. A vendégek számára az a legnagyobb élmény, hogy megfoghatják a tárgyakat. Fölvehetik a pártát, vagy éppen egymásra teszik a kalodát, ami az 1800-as évek elején Sárpilis községé volt. - Mindig lenyűgözött a pénzérmékkel borított pincefal. - A nemespenész borította falra a világ minden részéből érkezett minden látogató rányomott egy-egy fémpénzt, amelyek az idők során sem potyogtak le. - Miből meríti az erőt ehhez a munkához? -Az, hogy 1990-ben elhunyt édesapám emlékét két sárközi falu, Sárpilis és Őcsény őrzi: Sárpilisen iskolát neveztek el róla, az őcsényi hagyományőrző egyesület az ő nevét viseli, sőt az utóbbi községben már van Bogár István utca, ahova már lehet levelet küldeni. - Elámultunk, amikor Ausztráliáéi képeslapot kapott édesapja: „Pista bácsi Magyarország" címzéssel - és megkapta... A látogatók milyen módon nézhetik meg a tanyát? Kik és milyen időközönként érkeznek? - Bejelentés alapján bármikor fogadom a kisebb-nagyobb csoportokat. Szerencsére a környéken már többen dolgozunk együtt, s ajánljuk egymásnak a kirándulókat. Sokan visszatérő vendégek, sokan az interneten találnak meg, de küldök prospektusokat az iskoláknak. Nagyon szeretem a gyerekcsoportokat. - Különleges régi tárgyak? - Nagyon kedvelik az 1825-ből származó, gyönyörű faragású hímző rámát és a jegykendőt. A legrégebbi tárgy az 1755-ös gereben, nagy becsben tartjuk az 1825-os zöld kerámia boroskancsót, az 1852-es fekete mohácsi csörgőkancsót, az 1853-ban készült ágyat, az 1809-es sarokpaddal egyetemben... Egyébként ezt a szép, de nehéz örökséget három részre lehet osztani: a szellemi örökségre, valamint a tárgyira, azon belül az épületekre és a gyűjteményre. - A tárgyi emlékekről már ejtettünk szót, most következzen a szellemi örökség. - Idetartozik édesapám összes gyűjtése: a népdalok, a néptáncok, sír- és emlékversek, a népköltészet egyéb ágai, anekdoták, az emlékkönyvek. Hozzáteszem, hogy a szellemi hagyaték nagy része még feldolgozatlan. Sok kötet még érintetlenül áll a polcon. De nagyon sok mindent hasznosítottunk, például sok fiatalnak adunk segítséget szakdolgozat írásához. Most is készül egy, aminek a címe: A sárközi parittya főkötők Bogár István magángyűjteményében. A feldolgozáshoz sok idő és szaktudás kell. Időm ezután lesz, ám szaktudásom nincs. Egyetlen megoldást látok: dr. Kovács Sándor, a megyei múzeum néprajzos munkatársa tud majd segíteni. - Egy-két mondattal említsük Zrínyi kirohanását - Üknagyapám, Paprika János Zrínyi Miklósnak állított emléket, s kifaragta a szigetvári kirohanási jelenetet. Vásári kikiáltóként járta vele az országot. A hatalmas terepasztalokat, a várat, a 355 alakot szekérsoron szállította. A jelenetet 1907-ben Pécsen, a Zsolnay Vilmos rendezte ipari vásáron bronzéremmel díjazták. Ezt is és az oklevelet is őrizzük. - Kap-e valahonnan segítséget? - Az Örökségvédelmi Hivatal évi 5000 forintot ad, s nem régen kaptam 150 ezer forintot a tanya kerítésének milliós tételt jelentő kicserélésére. Ám Pecze István városi képviselőként 2001-ben szerzett nekem egy nagyobb összeget a nádazásra, amiért ma is nagyon hálás vagyok. Nézze, ez a hagyományőrzés és az értékmentés nem csak nekem, vagy a családomnak szól, hanem a városnak, sőt a megyének is. - Van-e annyi pénz, amennyiért megválna ettől az apai örökségtől? - Nem, nem, nem. Annyi pénz nincs a világon. - Bár egyes daraboktól megváltam, mert más megoldás nem volt. Például Szentendrének ajándékoztam dédnagyanyám 1882-es díszes párnáját, mert én már nem tudtam volna kimosni, hozzá sem mertem nyúlni, mert már foszlott. Ők viszont restaurálták, s oda kerül nagyszüleim ágyára. -Ki következzen? - Örülnék, ha a roppant aktív, mindenre nyitott Rühl Gizella, a TolnaArt szerkesztője szerteágazó tevékenységéről szólna. V. Horváth Mária