Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-06-05 / 20. szám

SZEKSZÁRDI 2005. JÚNIUS 5. A Fekete s Fekete Gézáné öt gyermekével 1916-ban érkezett Szekszárdra. Férje a fronton, anyósáék Medinán. Aztán véget ért a háború, a férje hazajött, s megszületett a legkisebb gyerek. Az öt leány közül három tanítónő lett, a negyediket pedig óvónőnek szánták. Vele, Fekete Irénnel idéztük a pedagógus nővérek emlékét a Babits utca 14. szám alatti házban a Szekszárd-szerte csak Inki tanító néniként ismert Fekete Ilona szobájában. Gizi tanító néni az egész falut ismerte A családunk több nemzedékre visszamenően közhivatalokban dolgozott. Nagyapám, id. Halmai Tivadar Medinán volt főjegyző, apám, Fekete Géza Gyönkön tisztviselő. Itt ismerkedtek meg a szüleim, de a házasságkötést követően apámat már Dicsőszentmártonba helyezték. A két legidősebb nővérem, Margit és (hátsó sor) Joli, Gizi és Margit Gizi ott született 1900-ban és 1901ben. A bátyánk Baján, Jolán 1909ben, Inki 1915-ben Orsován, én pedig nyolcadik, legfiatalabb gyermekként 1923-ban itt, Szekszárdon. A felnőtt kort öt leány érte meg, a bátyánk fiatalon, 21 évesen halt meg. Anyánk Orsováról a szüleihez menekült Medinára, s amikor a testvéreim iskolások lettek, nagyanyánk beparancsolta az egész családot Szekszárdra, hogy iskolába járhassanak. Édesapám 1932-ben vette meg ezt a házat, ahol volt, amikor tízen laktunk. Én éppen akkor születtem, amikor Gizella nővérem, aki Győrben végezte a tanítóképzőt, tanítani kezdett Decsen. Harminckilenc évig tanított a faluban, csak az utolsó két évben ment ki Alföldszállásra, hogy a nyugdíja magasabb legyen. Joli tanító néni mindig elsősöket tanított Joli a kecskeméti tanítóképzőben végzett, majd 1929-1935 között Szekszárdon, a Kálvin téri iskolában tanított. Aztán férjhez ment. A férje, Halmai Tivadar kalaznói jegyzőgyerek volt, aki szintén tanár lett, később újságíróként dolgozott. Ahogyan akkoriban szokás volt, az országban hol ide, hol oda helyezték őket: Záhonyba, Hajdúhadházára kerültek. Ott születtek a gyerekek is, László és Márta, akikkel 1954-ben, a válás ^öU^nk után hazaköltöztek. Joli négy évig az újvárosi iskolában tanított, majd miután 1958-ban megnyílt a Babits iskola, nyugdíjba vonulásáig, 1965-ig ott maradt. Ismét a Kálvin téren tanított, mert a gyereklétszám a városban olyan magas volt, hogy a régi iskolákat újra megnyitották - a Kálvin térit a III. sz., az alsóvárosit a IV. sz., a Bezerédj utcait pedig az I. sz. általános iskolához csatolva. Nyugdíjasként is még évekig visszajárt tanítani. Ahogyan másik két testvére, ő is mindig elsősöket tanított. Gyakran mondogatta, hogy ezt a korosztályt szereti a legjobban. Nagyon fontos volt neki, hogy ő taníthatja meg írni, olvasni az apróságokat. Nevetve mesélte, hogy sokszor „anyunak" szólították! Inki tanító néninek elég volt, ha csak ránézett egy gyerekre... Inki is Kecskeméten végzett. Későbbi kolléganője, Lemle Zoltánná osztálytársa volt a képzőben. Először, 1934-ben csak helyettesített a Kálvin téri iskolában, aztán Iregszemcse-CsehiszőIőhegyre került. Ott az igazgató családja úgy szerette, akár a saját gyermekét. Aztán 1948-ban tífuszos lett, s akkor anyám hazahozta. Egy darabig az alsóvárosi iskolában tanított, azután a hetvenes évekig itt, a Kálvin téren. Ő is az elsősöket szerette. Pedig nem volt könnyű dolga: volt olyan év, amikor 51 fős volt az osztálya, s a gyerekek egyharmada a Benedek-szurdikból érkezett. Inkinek nagyon szúrós tekintete volt. Még csak megemelnie sem kellett a hangját. Ugyanúgy, mint Joli, ha ránézett valamelyik gyerekre, az már tudta, hogyan kell viselkednie. Régen pedagógusnapon a gyerekek verset mondtak, virágot vittek tanáraiknak. Nagyon megható volt, • amikor hazaállítottak a hatalmas virágcsokorral, s elmesélték, ki hogyan köszöntötte őket. Az azonban, hogy mennyien szerették a nővéreimet, csak a temetésükön derült ki számomra. Nemcsak Székig . szárdról voltak rengetegen, a távoli falvakból is eljöttek a régi tanítványaik. Joli temetésén nagyon hideg volt. Egy asszony rosszul lett. Kiderült, hogy az új'sm^ ban olvasta a halálhírt, s már hajnak lok hajnalán elindult, hogy ideéijen. Óvónő helyett műstoppoló Anyám engem is pedagógusnak szánt: azt akarta, hogy óvónő legyek, de nekem nem akaródzott. Akkor azt mondta: „jó, én nem bánom, de soha ne hányd a szememre, mert ahogy a többit taníttattam, veled is megtenném". Kései gyerek voltam, nem akartam magára hagyni a szüleimet. Műstoppoló lettem, s nem óvónő. Soha nem bántam meg: olyan hírem volt, hogy még Angliából, Amerikából, Hollandiából, is hoztak munkát. Érdekes, hogy a nővéreim gyermekei közül egyik sem választotta a pedagógus pályát. Márta, mint ahogyan legidősebb nővérem, Margit, banknál helyezkedett el, a lánya egy virágüzletben dolgozik. Laci Km^ igazgatási pályát választott, az uri^P katestvérek közül a fiúk jogászok, orvosok, gyógyszerészek lettek. Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza Halmai Tivadarné Fekete Jolán tanító néni és osztálya ünnepi hangulatban a Babits Mihály iskola előtt az 1960-as évek elején i 4