Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-05-29 / 19. szám

SZEKSZÁRDI 2005. MÁJUS 15. VASÁRNAP 4> Mesélő emlékeink A belvárosi katolikus templom A szekszárdiak önérzetes büszkeséggel szokták emlegetni, hogy a város történelmi főterén, az egykori római hadiút mentén áll Közép-Európa legnagyobb egyhajós katolikus szentegyháza. Az 1805. május 25-én felavatott épület tanúja volt az elmúlt 200 év históriájának is. * A legenda szerint Szluha György plébános, aki 1794-ben, a nagy tűzvészkor hősiesen mentette ki a régi apátsági templomból hite jelképeit, csupán ideiglenes fatemplomot építtetett, hogy ezzel kényszerítse ki az ^^100 szekszárdi katolikus család szá^Pára méltó épület létesítését. Ezt ugyan I. Ferenc még az évben jóváhagyta, de - ekkor vagy később Szluha nem elégedett meg a múlékony szóbeli ígérettel, hanem egy írást kért őfelsegétől. Már 1798-ban elkészültek Tallher József tervei, amelyek a mainál szerényebb tornyot mutattak. (Készítőjük a magyarországi építészek főnöke volt, s bízvást remélhette, hogy beosztott bírálói éppen ezt kifogásolják majd, s lám, elő is írták az arányosítást, nagyobbítást...) Mindezek ellenére, a napóleoni háborúk pénzszűkéje miatt csak 1802-ben kezdődhetett meg a munka. Ehhez az uralkodó több mint 25.000 forinttal járult hozzá, de helyben és országosan is többen adakoztak, vagy részfeladatot vállaltak. (Köztük talán a legtöbbet báró Nagy Ferenc, szekszárdi származású generális testvére, Vladár Pálné Nagy Klára, aki 12.000 forintot biztosított a fehér márvány oltár elkészítésére.) A Schmidt Vencel mester vezette építkezés ütemesen haladt, s már 1804-ben a tető alá került a templom, ideiglenesen fölszentelték, benne misét is mondtak a nagy tűzvész 10. évfordulóján. Az avatást egy év múlva igazán emlékezetessé luvánták tenni, ezért a bátaszéki születésű ifjú, de igen hatásos szónokot, Dugnicsán János plébánost hívták meg az avatóbeszéd megtartására, Paksról pedig a megyében akkor élő legjelesebb zenész, „Böhm Ferenc egész muzsikai karral" növelte az áhítatot. A szekszárdiak élén az a Jáger János bíró ünnepelt, aki négy évig szorgalmas és erélyes mezővárosi vezetőként segítette a munkát. Kedves és jelképes gesztus az is, ahogy a régi és az új szentegyházat összekapcsolják. Kétségkívül a célszerűség is ezt kívánta, mégsem ez indokolja, hogy „Szekszárd Várossá az elpusztított régi templomnak falaibul öszve gyűjtött 100 Posoni mérő Murvát, melyet az méltóságos uraság Contractusnak értelme szerént az Uj Templom Tornyának kivakoltatására kegyessen átengedni méltóztatott". Aztán megindult a templomban és körülötte az élet. Három év múlva, a szent mise után itt vonták deresre a környékbeli völgynek is nevet adó Tatai Mihályt, s néhány esztendő múltán itt lel munkát Franz Debuloy (aki még Döbuloá-nak ejthette nevét), mert valakinek a toronyórát is gondoznia kell. A Debulay család őse aztán hamarosan megnősül s helyben méltán híres dinasztiát alapít. Az építés után 15 évvel a templom kriptájában kap végső nyughelyet Szluha György, aki e templomon kívül a megyeszékhejynek korházat, iskolát is építtetett. Újabb öt év múlva - éppen az egykori avatás napján - Szekszárd átéli harmadik legnagyobb tűzvészét, amelynek során 500 ház esik a lángok martalékául, de az új templom épen marad: most a reformátusoké ég le. Az új főispán díszes avatás helyett - néhány nap múlva csöndes ünnepet és adakozást kér. Bezerédj Istvánt, aki a szűkölködő helybelieknek társzekereken hordatja Hidja-pusztáról az élelmet, s a templom mellett, a piac átellenében ingyen osztja szét a rászorulóknak, ekkor szeretik meg. Ugyancsak ő a főszereplője az 1848. március 25-i forradalmi nagygyűlésnek, ahol a templom előtt Augusz Antallal fog kezet a haladó erők nevében. Két hónap múlva, majd a szeptemberi remetei búcsún Újváry József plébános hathatósan buzdított a cselekvésre is: két káplánja honvédnek áll, az egyik, Diczenty Pál saját költségén szerelkezik föl huszárnak. Maga a plébános 1849 őszén menekülni kényszerül, majd önként jelentkezik, s a pesti szervitakolostorban a szabadságharc mártírjává válik. Még néhány évtized, miközben az egykori tetőt vaslemezekkel fedik, s annak a Séner Jánosnak a gyászmiséjét tartják, akiről majd Baka István ír Szekszárdi miséjében. (Ugyanez a mise két hét múlva V. Ferdinánd király halálának emlékezetére is felhangzik majd.) Itt káplánkodik Fájth Lajos, az épület első történetírója, Dienes Valéria, a későbbi első magyar professzornő nagy hatású lelki atyja. Az ifjú Babits Mihály innét viszi a világirodalomba a Balázsolásban megírt élményt: „Gyermekkoromban két fehér / gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon / s úgy néztem a gyertyák közül, / mint két ág közt kinéző riadt őzike. / Tél közepén, Balázs-napon / szemem pislogva csüggött az öreg papon, / aki hozzám imádkozott / fölém hajolva, / ahogy ott térdeltem az / oltár előtt, kegyes szokás / szerint, diákul dünnyögve, amit sem én/s őse jól értett." Ez persze kedves túlzás, ahogy a következő plébános, Wosinsky Mór Tudós Cirill neve is az Babits Halálfiai című regényében. A jeles régész templomára, gyülekezetére is sok gondot fordított: ő szervezte a mozaik-ablakok létesítését, s tekintélye közszeretetben nyilvánult meg. Egyik káplánját, Virág Ferencet, később plébánosként itt éri majd a pécsi püsiöki kinevezés híre 1926 márciusáén - éppen öt hónappal azután, hogy galambot füstölő gyermekek csínytevése nyomán kigyullad a tető, a harangok megolvadnak, lecsöpögnek, leég a jelképes barokk torony. Az újat Diczenty László (a '48-as honvédnek állt káplán unokaöccse) tervezi és építi újjá mai formájára, Virág püspöksége pedig átível a sorsfordító időkön, 1958-ig tart. Közben akadnak mulatságos pillanatok is. A város és a plébánia közti hivatalos levélváltás 1945—1946-ból elmondja: az épület körüli piacról ájtatos képpel be-bejönnek imádkozni egyes kofák, majd a padlózaton gyanús folt marad utánuk. Ezért épült a Bartina oldalába ingyenes közvécé. Aztán 1956-ban, amikor a takarékpénztár előtt felállt szovjet tank a templomra néz csövével, már elég egy rövid szóbeli egyezkedés: ne tegyen így, mert mi lesz, ha véletlenül el találna sülni?! Valószínűleg mindenkinek megvan a maga története és lelki élménye arról a szentegyházról, amelyről az a csoda is elmondható, hogy első száz évében csupán két kántor szolgálta: ők is, a híves is életük nélkülözhetetlen részének érezhették mindazt, ami itt - túl az adatokon igazán jelentős. Dr. Töttős Gábor