Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-05-29 / 19. szám

2005. MÁJUS 29. SZEKSZÁRDI / „En iskolám, köszönöm most neked"... ...hangzik a kívülről fújt, elérzékenyülés nélkül nem hallgatható Ady-vers a Garay gimnázium­ban. Szombat van, végre szép idő, az érettségi ta­lálkozók évada. 60 és 55 éve végzettek zsibonga­nak a termekben. Legközelebb majd két, 70 éve maturált öregdiák koptatja a lépcsőket. * Hogy milyen érzés visszaemlékezni erre a gim­náziumra? A hatvanasok közül Dr. Saárossy Józsefné, egykori szemész főorvos válaszol. Kata néni tekintetéből, lendületes beszédéből rendíthe­tetlen optimizmus sugárzik: - Dragaságom, ha hiszed, ha nem, ebbe a gim­náziumba talán fél évig jártunk, mert az iskola '44­ben szovjet hadikórház lett. Az érettségi Heidecker Laci bácsiék elhagyott kertes házában volt. A Bal­lag már a vén diákot a padlás lépcsőin fel-le járva gyakoroltuk. Az osztályunk a konyhában, a napló a tűzhelyen volt. Mi most azért is vagyunk olyan ke­vesen, mert amikor 1945-ben érettségiztünk, az • tály fele levente volt, a többi internálva és még udja, hol. Maga a vizsga azonban ugyanolyan szabályosan zajlott, mint máskor. -Azután az orvosi egyetem? - Divattervező szerettem volna lenni, de 1945­ben nem volt 10 centi anyag, amit meg lehetett vol­na varrni. Édesapám, aki szelíd lelkű ember volt, kérlelt, hogy ha netalántán mégis elmennék az or­vosi egyetemre... beiratkoztam a kedvéért és nem bántam meg. - Milyen volt a gyógyító munka? - Öt évig a kórházi osztályon dolgoztunk, ahol egyedül voltunk Thész főorvos úrral, aztán 1965­ben megnyílt a rendelőintézet, megindult a megyei járóbeteg-ellátás, Thész László maradt az osztá­lyon, én meg lejöttem, és napi 100 beteget láttam el. Azért ennyit, mert a szemeszeten nem kellett le­vetkőzni, így rövidebb volt a vizsgálati idő. - Hogyan kerül a képbe Saárossy József! - Itt ismerkedtünk meg a gimnáziumban. Fölöt­tem járt kettővel. 1945-ben tért vissza ausztriai ha­difogságból, merthogy felavatott repülőhadnagy volt, s akkor egy levélben azt írta valakinek, hogy Kata kedvéért beiratkozott az orvosi egyetemre. Nagyon jó röntgenorvos lett. Kelemen főorvos nem jjksgált addig beteget, amíg az ő röntgenleletezését •Pn látta. Mellesleg barátaink, Jeszenszkyék, fönyőháziék, akikkel bridzseltünk, nagyra értékel­ték a humorát is. O summa cum laude végzett, én csak cum laude, mert a varrás mellett inkább hu­mánérdeklődésű voltam, a nyelveket szerettem, né­metet, franciát. Most Kati aneszteziológus lányo­mékkal élek Pécsett, de olykor-olykor hazalátoga­tok, mint e megható alkalomból is. Az 55 éves találkozó emlékképei közül először az aranyköpések könyvéből egy idézet: „A 4. a osz­tály felújítja reneszánsz hagyományait, ugyanis a fi­zikaóra előtt citerázik." Megvan az alaphangulat. Strényer Ferenc, a legendás Kispipa tulajdonosá­nak fia régi rigmust idéz: „Kispipában nincs vita,/ ott a munka nemesít,/ bora pedig erősít./ Az asz­szony sem csinál tréfát,/ ha néki a Kispipából/ vi­szünk haza itókát." - Milyen volt Szekszárd, s benne a gimnázium 55 éve? Mit őriztünk meg a kisvárosi miliőből, Mi tette a nehéz időket széppé? Bajnay Ildikó (Prajda Vendelné) és Radó Pintyő (Csák Petemé) beszélget: I.: - Öregdiák-találkozókat tartottunk, amíg le­hetett, a volt Korzó mögött. P.: - Zsidó kaszinó volt az akkor. Még a meghí­vók is megvannak. Egyetemista fiúk voltak a házi­gazdák, többek között Babay Géza, Tarlós Pista, Rajfai Imre, Bolgár Kálmán, Molnár Jóska, mi pedig a házi kisasszonyok. I.: - Minden évben volt bál, hangulatos, szép, bár nagyon szegények voltunk. Máramaros szigeté­ről menekültünk mindent otthagyva. R: - Anyáink sütötték a süteményeket. Akkor a városi értelmiség megnyilvánulásai voltak ezek a bálok. 1950-ben persze abbamaradtak. I.: - Elgereblyézték az osztályokat. Pintyő édes­apja ügyvéd volt, az enyém törvényszéki elnök, a Kosztolányi lányoké orvos, és még sorolhatnám. Ez baj volt akkor. P: - Mégis, milyen jók voltak a Merőné féle tor­navizsgák, előadások. I.: - És minden iskolaév venisanctéval kezdő-dött... R: - ...és tedeummal végződött. De búcsúzáskor már nem énekelhettük a Ballag már a vén diákot. I.: - Helyette lett az El­indultam szép hazámból, ami persze gyönyörű. R: - Engem azért nem rúgtak ki, mert március kö­zepén megbetegedtem, és csak az intervallum előtti napon jöttem újra. Elég volt annyi, hogy épesapám Barankovics párti volt, és anyám öccsét a táborno­kok perében felakasztották. Ezért kitelepítettek minket Danóczyék présházába. I.: - Minket is. Mözsre. P.: - Mégsem keseredtem meg. Fiatalon az em­ber jobban viseli a nehézségeket, bár voltak pil­lanatok... Kitiltottak a Szekszárdi Sportkörből, pedig megyei válogatott voltam. Nem hagytam magam és kikötöttem a Bátaszéki Vasutasnál. Egyszer meg valaki leköpte a Lenin plakátot és elvittek minket. Engem az iskolából. Másnap en­gedtek haza. Az nagyon csúnya volt. Schneider Elemért akkor vitték el, amikor kilépett a házunk­ból, mivelhogy előzőleg nem engedtem be az ávó­sokat hozzánk mondván, hogy apám képviselő, mentelmi joga van, ide nem jönnek be. Nagyon összeverték. I.: - Ennek ellenére olyan volt a város, ahogy Ba­bits látta. Korán fekvő, korán kelő. Emlékszem a Béla téri piacról a vihar lehozta a görögdinnyéket. P.: - A forradalom előtt megüresedett egy lakás, akkor kerültünk vissza a városba a földes tanyáról. I.: - Az én szüleim ott haltak meg Mözsön. R: - Akkor nem volt televízió, úgyhogy minden­ben benne voltunk. Színjátszás, néptánc, verse­nyek, sport volt az életünk. I.: - Szüreti bált is táncoltunk. Bíróné voltam. Velünk ropta Körösi Miklós, Ambrus Péter, a Kosz­tolányi lányok... mintha tegnap lett volna. Haj, haj, mégis csak szép idők! Az iíjúság maga. „Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem. Bár zord a harc..." - bólogatnak. Az „egyebek" pedig elmúl­tak. S ahogy ki-ki a maga osztálytermében beszá­mol életéről („S én, vén diák, szivem fölemelem") - Kata néni, Kemény Jolán, Mozolai és Rittmann ta­nár úr, Parragh Ferenc, Ildikó, Pintyő és a többiek -, „mindössze" 60 és 55 évet fordul vissza az idő ke­reke. Mesél a gimnázium, a Korzó, a Várköz, a sé­takert, a Kálvaria, a szőlőskertek, a Séd patak hid­jai, a kis utcák, a Csurgó, a Csörgető, a Sötétvölgy, az alsó-, fölső- és újváros... rólunk, átutazókról. Az érkezőlaól, az odaátról integetőkről s a majdan el­menőkről. Németh Judit mm a TflMMMJ IXOHO A KocKázaíoK és mellébhafásob leKiníeíében, KérjüK, olvassa el az éílapoí, őnöKél, főpincére!! Tíífany Kisvendéglő - 2100 Szekszárd, Nefelejcs höz 3-5. Asztalfoglalás: 14/311-029

Next

/
Thumbnails
Contents