Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-01-30 / 2. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2005. JANUAR 30. Információs pontok ifjaknak A Szekszárdon hét éve eredményesen működő Polip Ifjúsági Információs és Szolgáltató Iroda számára az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium pályázatán nyert anyagi támogatás lehetővé teszi, hogy ifjúsági információspont-hálózatot hozzon létre Tolna megyében. A Tolna Megyei Önkormányzat szintén pályázati forrásból minden kistérségben alkalmaz kistérségi ifjúsági koordinátort, akinek egyik feladata, hogy segít az információs pontok szervezésben, felméri az igényeket, hogy mely intézmények, pl.: iskolák, művelődési házak, csatlakoznának ehhez a projekthez. Egyre több, a fiatalok számára könnyen elérhető, intézmény kíván együttműködni a Polippal. Az ő számukra január 25-26-27-én képzést rendeztek az iroda munkatársai. Ennek célja, hogy megismertessék velük az általuk is elfogadott, az Európai Ifjúsági Információs Kartában lefektetett alapelveket, vagyis, hogy diszkrimináció nélkül minden fiatal számára, anonimitás és titoktartás biztosításával látják el feladatukat, lehetőség szerint ingyenesen. Átadják a tevékenységükhöz: a tanácsadáshoz, az információközvetítéshez, a szolgáltatáshoz kapcsolódóan megszerzett tudásukat, tapasztalataikat, hogy az új információs pontok minél hatékonyabban működhessenek. K. E. Farsangolnak az újvárosiak A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör február 5-én farsangi bált rendez, amelynek keretében fellép a Társaskör népdalköre is. Információt kérhetnek az érdeklődők Horváth Jánosnétól, a 74/313-175 telefonszámon. Ajándék A Gyermekétkeztetési Alapítvány jóvoltából a személyi jövedelemadók 1%-ának az alapítvány számára történő felajánlásából kaptak az elmúlt év végén ajándékot a Comenius Altalános Iskola diákjai, amit ünnepség, a diákok műsora keretében vettek át a Babits művelődési ház „Kisszínházában". -KönyvajánlóDr. Szilágyi Mihály: Boszorkány volt-e Zsuzsánna? Annyi bizonyos, hogy a 17-18. század fordulóján, a kuruc-labanc időkben játszódó valóságos történet főszereplőjének „áldott" rossz természete, s megannyi fifikás női cselvetése volt. Zsuzsánna asszony házasságainak sorsfordulataiból, a fia által megteendő, de rosszul elsülő bosszújából valóságos rémregény bontakozik ki, amely azonban nem a képzelet játéka, hanem a sors többnyire kiérdemelt Canosszája Legújabb könyvében Szilágyi doktor szépírói stílusban is elénk hozza a kor szövegkörnyezetben élvezhető miliőjét, amelyben a mára már alig használt, de még érthető szófordulatok, az ágasbogas dráma alapos levéltári tisztázása, a több éves irattanulmányozások, a társadalmi korjellemzők történetbe ágyazása „boszorkányosan" izgalmas művet eredményezett, és ha nem volna igaz, a legélénkebb írói fantáziára vallana, így azonban csak hüledezhetünk azon, hogy a világ s benne a fortély mit sem változik. A Magyar Tudománytörténeti Intézet által rövid időn belül két kiadásban megjelentetett kötetet Dr. Szilágyi 'Mihály ' ; Boszorkány volt-e Zsuzsánna1 - amelyet Gazda István tudománytörténész rendezett sajtó alá - függelék zárja, amely e kétségen kívül koncepciózus boszorkányper néprajzi vetületét, a boszorkányhit és az ellenük való vádaskodások háttérelemzését adja. így lesz teljes körű az esetfeltárás három évszázad távolából is, amelyet Demeter Anikó rövid, de velős grafológiai személyiségképei is alátámasztanak. Tövisháti András emblematikus figurákat megjelenítő fekete-fehér egyvonalas rajzai nemesen egyszerűek. Boszorkány volt-e Zsuzsánna? „A rejtélyt csak az fejtheti meg, aki vállalkozik a kacskaringós történet históriájának nyomon követésére, és némi képzelőerővel tc^^ vábbszövi egy asszonynak a tört^^ netét, akinek lényében hideg láng égett. Égetett, de nem lehetett melegedni mellette. (Forgalmazza a Kódex Könyváruház Budapesten és a szerző) Németh Judit Tolnatáj Televízió műsora - 2005. január 31.- február 06. Hétfő (01.31): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Kerékasztal 20.00 Híradó 20.25 Horizont 21.00 Híradó 21.30 Tűzoltók - amerikai filmsorozat 26/2. rész (ism.) 22.30 Kultúrszoba - kulturális és művészeti magazin 23.00 Híradó Kedd (02.01): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Fóz a Város 20.00 Híradó 20.25 Sport magazin 21.00 Híradó 21.25 Vendégségben 22.00 Kultúrszoba - kulturális és ' művészeti magazin 22.30 Horizont 23.00 Híradó Szerda (02.02): 18.30 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Ismerős?! 20.00 Híradó 20.25 Kerekasztal ; 21.00 Híradó 21.25 Horizont ; 22.00 Kerekasztal 22.30 Sport magazin 23.00 Híradó i t Csütörtök (02.03): 18.35 Tolna megyei néptáncok ! 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Gazdasági magazin 20.00 Híradó 20.25 Vendégségben 21.00 Híradó 21.25 Sport magazin 22.00 Kerekasztal 22.30 Ismerős?! 23.00 Híradó Péntek (02.04): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Fóz a Város 20.00 Híradó 20.25 Kerékasztal 21.00 Híradó 21.25 Ismerős?! 22.00 Sport magazin 22.30 Gazdasági magazin 23.00 Híradó Szombat (02.05): 15.00 Megyei Híradó 15.30 7 Nap 16.00 Ismerős?! 16.30 Sport magazin 17.00 Fóz a Város 17.30 Kerekasztal 18.00 Megyei Híradó 18.30 7 Nap 19.00 Gazdasági magazin 19.30 Kerekasztal 20.00 Megyei Híradó 20.30 7 Nap 21.00 Vend Vasárnap (02.06): 15.00 Istentisztelet közvetítés 16.00 Tűzoltók - amerikai filmsorozat 26/3 17.00 A héten történt 17.30 Főz a Város 18.00 Kerekasztal 18.30 A héten történt 19.00 Ismerős?! 19.30 Gazdasági magazin 20.00 A héten történt Szirmok a szíven ... ...címmel jelent meg Darvas Ferenc szekszárdi szerző legújabb verseskötete Bor István Iván rajzaival. Szív és Élet Klub A Szekszárdi Szív és Élet Klub 2005. február 2-án, szerdán tartja következő összejövetelét a megyei kórház klubtermében. Dr. Sík Erzsébet főorvos „Ujabb, fejlesztések a röntgendiagnosztika területén címmel tart előadást, minden érdeklődőt szeretettel vár a Szív és Élet Klub elnöksége! TI R SULI BT. AUTÓSISKOLA Hölgy- és úrvezető szakiskola Személygépkocsi- vezetői tanfolyam indul Február 3-án Számítógépes vizsga felkészítéssel! A tandíj 30%-a az adóból leírható! Érdeklődjön: Szekszárd, Mátyás k. u. 46. Tel.: 06-74/410-608, 20/9357-388 E-mail: tirsuli@tolna.net