Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-15-05 / 17. szám
SZEKSZÁRDI 260- vasárnap 2005. MÁJUS 15. Pünkösdi Fesztivál Idén a szokásosnál egy nappal előbb, már csütörtökön kezdődik (kezdődött) a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál, szám szerint a tizenötödik. Csütörtökön, a Művészetek Házában nyílt meg Cseh Gábor festőművesz kiállítása. Pénteken, a belvárosi templomban került sor a Nemzetközi Kamarazenekari Találkozóra. Este hat órakor volt a fesztivál ünnepélyes megnyitója. Franké dr. Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés elnöke verte csapra a söröshordót, de közreműködött az operettgálán is Halmai Gábornéval, Kocsis Imre Antallal, Józan-Jilling Mihálylyal és Hepp Ádámmal egyetemben - a Német Színház művészeinek társaságában. A szokásokhoz híven szombaton, vasárnap és hétfőn egész napos program várja a gyermekeket, de a felnőtteket is a sportcsarnokban és a sporttelepen. Több sportversenyre és színes folklórprogramokra kerül sor. Szombaton este Éles István humorista szórakoztatja a közönséget, a hajnalig tartó bálon a Tornádó zenekar játszik. Vasárnap este a fő attrakciót a világhírű Mága Zoltán és az Angyalok feliepése jeleneti. Hétfon este 19 órakor kezdődik az István a király rockopera egyórás koncertváltozata, amely ebben a formában Magyarországon először látható es hallható. A közreműködők, akik valamennyien élőben énekelnek: Koós Réka, Papadimitriu Athina, Tunyogi Bernadett, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Makrai Pál és Molnár László. Természetesen ezen az estén is letáncolható a sör által bevitt kalória a Royal zenekar játékára. A fesztiválok történetét igen szép és színvonalas könyv örökíti meg szövegben és fotókon, ami a helyszínen is megvásárolható. Itt emeljük ki ifjú Hepp Ádámnak, a fesztivál igazgatójának a könyvet méltató szavait: „Egy kisebbség identitását, történelmét, kultúráját, a rendszerváltással megkezdődött útkeresését is bemutatja emberi sorsokon keresztül. A könyv nem csak a német kisebbséghez szól, hanem a történetekből és a gazdag illusztrációból (212 fotó van a könyvben) sokan magukra ismerhetnek." A kötet szerzői: Ékes László és Gottvald Károly. (Részletes program lapunk 10. oldalán.) - hm Formálódik a város új arculata Halmai Gáborné ötleteket is kapott a fórum résztvevőitől A város már elkezdte azt az - szó szerint - építő munkát, melynek eredménye viszont csak néhány év elteltével fog látványosan megmutakozni. Ezt Halmai Gáborné jelentette ki azon a fórumon, melyet az MSZP Társadalomtudományi Tagozata rendezett a közelmúltban Szekszárdon, a Hotel Gemenc vadásztermében. A résztvevők nemcsak meghallgatták a terveket, de elkötelezett lokálpatriótákhoz méltóan megannyi ötletet javaslatot is igyekeztek az országgyűlési képviselő, egyúttal a megyeszékhely alpolgármestere figyelmébe ajánlani. » Az építő munka egyébként nemcsak azt jelenti, hogy már tart és folytatódni is fog például a Garay tér és a Béla király tér közötti területen a rekonstrukció: hanem azt is, hogy sikerült egyeztetni néhány fontos, városképi jellegű, bár jelenleg rossz állapotú épület tulajdonosával is. Halmai Gáborné külön is említette az úgynevezett Fürdőházat, melynek új gazdája már járt a városházán és ismertette elképzeléseit, melyben a vendéglátás is szerepet kapna. A bor, borozók tekintetében minden kritika ellenére is történt előrelépés. A kínálat, ezt igazolják a Borházak is, immár megfelelő, legfeljebb a nyitva tartás érdemelne még jobb koordinálást. A város Borvidék Kht.-ja eredményesen működik, az ugyancsak létrehozott Bor Kerekasztal munkájának eredményeként pedig új színfoltot jelent a jeles események között a Szent László-nap a maga ételfőző versenyével a Béla király téren. A Bor Kerekasztal azt is vállalta, hogy megújítja a Szüreti Fesztivált, az eddigiekhez képest kevésbé vállalkozás- és több értékalapra fektetve a rendezvényt. Sokan érdeklődnek a Sajtérlelő még nem hasznosított épülete felől: a részletes válasz egyelőre késik, a létesítmény ugyanis nem városi tulajdonú. Halmai Gáborné felhívta a figyelmet arra, hogy a megyeszékhely szépülésében, gyarapodásában fontos szere-pük van az egyéni körzetek városi képviselőinek. Példaként azokat a városatyákat említette, akik játszótereket létesítettek körzeteikben úgy, hogy közben ii Programokat várnak az Önkéntesek Hetére! A Tolna megyei Civil Szolgáltató Központ idén harmadszor rendezi meg június 6—12-ig az Önkéntesek Hetét a civil szervezetek összefogásával. A rendezvényre várják magánemberek, civilek, intézmények jelentkezését azzal a céllal, hogy ki-ki saját programját tegye bele az egész hetes sorozatba. Fontos, hogy ezek közösségi érdeket szolgáljanak, az önkéntes részvételre épüljenek, céljuk ne a profitszerzés legyen és politikai érdeket nem fejezhetnek ki. Végül arról a kitételről sem feledkezhetünk meg, hogy június 6—12-ig kerüljenek megrendezésre. A programszervezés mellett pályázatot is meghirdetnek a szervezők, melynek során 2-3 oldalas pályaműveket várnak az önkéntes munka öröméről, egyéni vagy közösségi hozadékáról, illetve köszönetet is tartalmazhat a munka valakinek valamiért. Az első három helyezettet díjazzák a kiírók. A programok ajánlásának és a pályázatok leadásának határideje május 17. Jelentkezni lehet a Civil Szolgáltató Központban (Arany J. u. 13., e-mailen: tmciszok@enternet.hu és a 74/511-722-es számon. A pályázatokat a Mentálhigiénés Műhelyben várják (7100 Szekszárd, Arany J. u. 13., illetve mental@mental.hu). nem terhelték meg Szekszárd költségvetését. Avagy még konkrétabb példaként azt az Alkotmány utcai beruházást említette, melynek eredményeként megoldódott a mozgássérültek közlekedése. Ezek a kis lépések néha nagy előrehaladást jelentenek. A fórum előadója a turizmus fellendítésének és az ehhez szükséges más szemlélet felvillantásának jegyében időnként túltekintett a megyeszékhely határán, a közeli Sárköz, mint esetleges világörökség lehetőségeit részletezve. Decs mellett termálvíz található, ami a megye ez irányú telítettsége miat nem feltételezi azonnal eJ második Gunaras létrehozásán De nem kizárt, hogy a hőforrás jól hasznosítható a mezőgazdaságban, például a palántanevelésnél. Egy készülő, szakemberek gondozta tanulmány ezt a kérdést is körüljárja. Amennyiben a terv sikerrel kecsegtet, abban az esetben az nyilvánvalóan nemcsak a konkrét hely, hanem az egész kistérség, benne Szekszárd és lakossága számára is többletet jelentene. - di Regisztrálhatók a párkapcsolatok Ma már többen élnek él^B társi kapcsolatban, mint házasságban, mondta a múlt héten Szekszárdon tett látogatása alkalmával Hankó Faragó Miklós SZDSZ-es országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Ezért törvénymódosítást dolgoztak ki, hogy az élettársi kapcsolatukat hivatalosan is regisztrálók a házastársakéhoz hasonló jogokat élvezhessenek. Az államtitkár kifejtette, a törvényjavaslat, kerülve a diszkriminációt, fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül vonatkozik mindenkire, így lehetővé teszi a melegek párkapcsolatának törvényes regisztrálását is. A törvényjavaslatot a napokban nyújtják be a Parlamentben, mondta az államtitkár.