Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-01-30 / 2. szám

SZEKSZÁRDI 2005. JANUÁR 30. A mozi igézete A mozi a mágia helye. A mozi a másság, a másként, a más­hol, és a máshogyan igézete. „S elpattan a kép, valamint hab a sima vizén. Jön az új. Csu­pa álom. Villannak az ég csodanyilai. Zuppan a zápor a messze hatá­ron. Ó nézd, gyönyörű! Gyönyörű ez a fény- és árnycsere kékbe pirosból! S hogy gördül a két robogó! Hogyan is, hogyan is lehet ez papirosból!" A mozi hőskorából származó vers (Babits 1906-ban írta) a fi­nom ízlésű művész és az egy­szerű néző lenyűgözöttségérol, feltétel nélküli elvezetéről, önfe­ledt szórakozásáról rajongva szól. A bámulatos látvány ele­mentáris élménye máig fogva tartja a közönséget. Alapvetően csak a mozgás mikéntje válto­zott: mára a filmképek hihetet­len ritmusban, egymás nyomá­ban, egymást kiszorítva „sok­kolják" latásunkat, agyunkat. A film születése, a kifejtett ha­tás, a nézői élmény tartozéka az a tér, amelyben mindez létrejö­het. Igy hát a mozi mint a nézés helye a film elengedhetetlen szükséglete. Nincs a mozgóké­pen kívül egyetlen olyan kifeje­zési forma sem, amelyet a tér és az idő ilyen mértékben megha­tározna. Régi szóhasználattal élve: mozgóképszínház nélkül nem is beszélhetnénk filmmű­vészetről. A tévé, majd a videotechnika, s manapság a dvd rohamos, divatos elterjedé­se fenyegetni látszik a mozi in­tézményének létét. Mindez azonban nem új: a mozi már a 40-es évektől küzd ezzel a je­lenséggel, átmenetileg vesztett is közönségéből, de nem szűnt meg, sőt mára megújulni lát­szik. Országosan és Európa­szerte nagyszabású kulturális és oktatási program „rehabilitál­ja" a mozikat. Szekszárdon is ennek az áldásos folyamatnak lehetünk tanúi: a Panoráma mo­zi kis terme ART Teremként vetí­tés- és hangtechnikaiig meg­újulva, esztétikai, kényelmi felte­teleknek megfelelően és nem utolsó sorban filmkínálatának művészeti szempontok szerinti átalakulásával várja nézőit. Feb­ruártól a magyar és az egyete­mes filmművészét kiemelkedő esztétikai értékű alkotásai lesz­nek láthatók. Turnacker Katalin Régen látott nagy taps a Nemzetiben Röpülj lelkem, keresd meg hazámat" Felvillanyozó este volt. Már a műsor előtt szekszárdi sikerrel kezdődött Tolna megye bemutat­kozása a Nemzeti Színházban az előző hétvégén. A Pro Arte Hungarica díjat a Bartina Nép­tánc Egyesület kapta meg, és az együttes vezetője, Matókné Ka­pási Júlia vette át. Ezután elkez­dődött a fesztivál a színpadon. • A Tolna megye különböző tá­jairól érkezett népművészeti együttesek, egyesületek színes Kapfinger András így láttatta szűkebb pátriánk kultúráját műsorban villantották fel a me­gyénkben élő nemzetiségek, a felvidékiek, a svábok, a bukovi­nai székelyek, a cigányok kultú­ráját. A bemutatkozásból termé­szetesen Sárköz sem maradt ki. Szabadi Mihály, az est házigaz­dája leírta a fellépő népek kultú­rájának sajátosságait. Elmesélte, hogy miért és miként találtak ezen a tájon otthonra. Nagy köl­tőinket, íróinkat idézte, amint szülőföldjükről vallanak. A ma­gával ragadó zenés-táncos viga­dalom, forgatag népi életképek­be ágyazódott. Értékek, melyek közelről nem látszanak Megelevenedtek hagyomá­nyos mesterségek, szokások, és még egy tanulságos, vidám me­sét is hallhattunk egy székely le­génykétől. Az est fénypontja a záró szám, a Sárközi lakodalom volt, amelyre a Bartina Néptánc Egyesület meghívta az összes szereplőt. A közönség igazán lagziban érezhette magát! Végül újra és újra vastapssal követeltek ráadást. Kivételes, régen látott nagy tapsként jellemezte Jordán Tamás, a Nemzeti Színház fő­igazgatója az előadást követő fo­gadás megnyitó beszédében a közönség erős, szűnni nem akaró tetszésnyilvánítását. A nézőtéren ülő Tolna megye­iek - ahogy Szekszárd polgár­mestere köszöntőjében kívánta ­valóban felfedezhették azokat a páratlan kulturális értékeinket, amelyeket közelről talán észre sem vettek, a budapestiek pedig ezek után biztosan jó szívvel em­lékeznek ránk, és talán el is láto­gatnak hozzánk. Szabadi Mihály, a nászlakoma és a Révészjáték című jelenet ko­reográfusa a műsor után azt nyilat­kozta, hogy a Sárközi lakodalmat ebben a formában itt adták elő először. Mindannyian lelkesen ké­szültek, és mindenki, még a gyere­kek is keményen dolgoztak. Az „izzadságszag" a színpadon már nem érződött, a megilletődöttsé­get is sikerült leküzdeni. A tánco­sok arcáról derű sugárzott. Erős kultúrájú város Kocsis Imre Antal, polgár­mester a programra természe­tesen szekszárdi borokat ho­zott, és borkultúránkat is be­mutatta. Ahogy nincs két egy­más melletti falu, ahol ugyan­azokat a dalokat énekelnék, ugyanúgy táncolnának, úgy nin­csen két egyforma völgy sem. Mindegyikből más és más ízű és színű bor származik. Érde­mes tehát megtanulni, nemcsak a szekszárdi borászok nevét, hanem a szekszárdi völgyekét is - mondta a polgármester ­ugyanígy a pincészeteket is. E tájékoztató alapján Jordán Ta­más megmásította az ismert mondást: Nem lehet kétszer ugyanabba a borba beleinni. A A Tolna megyét bemutató fotókiállításon Gottvald Károly alkotása köszöntők után Takler Fereirc borával koccintottak. Jordán Tamás a megye, váro­sunk kultúrájáról szerzett benyo­másairól így nyilatkozott lapunk­nak: - Annak ellenére, hogy nin­csen magyar nyelvű színház a megyében, Szekszárd rendkívül erős kultúrájú város. Ezt nem csak a mostani este alapján mon­dom, hanem azokra az időkre emlékezve, amikor a kaposvári színházzal rendszeresen lejár­tunk és játszottunk ott. Az volt a tapasztalatunk már akkor is, hogy a szekszárdi közönség na­gyon jó színházi közönség. Ez ki­finomult kultúrát jelent az egyéb területeken is. Egyrészt azt ér­zem, azt gondolom, hogy Szek­szárd megérdemelne egy magyar nyelvű színházat is, és megér^^ melné az M6-ost, hogy bele^P rüljön a vérkeringésbe. * Jordán Tamás korábban nem ismerte a Bartina Néptánc Egye­sületet, referenciák alapján dön­töttek, de a műsort látva úgy ér­zi, jó helyre került a díj. Kovács Etelka

Next

/
Thumbnails
Contents