Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-04-24 / 14. szám

. SZEKSZÁRDI VAS4RNAP 2005. ÁPRILIS 24. K ülönleges helyet foglal el Pannóniában az a nagyméretű, fehér márvány szarkofág, amelyet még 1845-ben találtak Szekszárdon" - írja a római kori kőfaragás és -szobrászat legavatottabb szakértője, Erdélyi Gizella arról a páratlan emlékről, amely 160 éve került az érdeklődés középpontjába, de még ma is tartogat válaszra váró kérdéseket. * Kalandos újkori történetét Kubinyi Ágoston írta le 1857-ben: a hazánkba látogató Ferenc Józsefnek akart kedveskedni ezzel - ellentétben A walesi bárdokat üdvözlő vers helyett szerző Arany Jánossal. Tolna megye közgyűlése rabdolgoztató intézet létesítését határozta el, s 1845. április 14-én, ennek alapjai kiásásakor „az ott dolgozó rabok egy egyszerű kőkoporsóra akadtak", benne egy 40-50 éves férfi csontvázával. Nyolc nap múlva, április 23-án „a fent érintett koporsótól 4 öl távolságra" 4,5 méter mélyen „dr. Tormay Károly megyei főorvos szorgalmas kutatása következtében ismét nagyszerű szarkofágra akadtak mely a nemes megye által akkori főispán Ürményi József cs. kir. kamarás és b. Augusz Antal alispán tevékenységével nagy pontossággal és vigyázattal kiásatván minden ehhez tartozandókkal együtt hajón Pestre szállíttatott, s a dicsőült József Főherceg Nádorunknak előre tett jelentés után Clark Adám szívességéből nagy gonddal az akkor épített új lánchíd udvarán a 110 mázsát nyomó ókori jövevény, ahhoz való gépek segítségével a hajóból kiemeltetvén, nagy néptömeg csudálkozása kíséretében a múzeum udvarába hozatott." A leleteket maga a nádor vette és adta át a Nemzeti Múzeumnak. Kubinyi, a múzeum igazgatója, s nyomában Wosinsky és mások egyértelműen ókeresztény emlékként írtak a szarkofágról és mellékleteiről, noha az egyik ábrázolással, Apollón és Marszüász jelenetével nem tudtak mit kezdeni. Á XX. században ezért többen kétségbe vonták a keresztény jellegét, bár emellett egyetlen érvet sem hoztak fel. (Jellemző, hogy az 1980-as években a megyei múzeum kiállítási kalauzában ókereszténynek mondta, ugyanakkor az intézmény egyik régésze a Dunatájban valósággal kikelt ez ellen...) Az mindenesetre érdekes, hogy Bécsben őrzött, ugyanebből a műhelyből származó szarkofágot a IV. századinak mondanak, ezt meg a „legújabb vizsgálatok szerint" (ami sehol le nincs írva, csupán „Dr. Tóth E. szíves közlése"!) „pogány rítusú temetkezés számára készült a III. század elején". A Szekszárd monográfia imént idézett szerzője semmi ellentmondást nem érzékel abban sem, hogy a szakirodalomban Kubinyitól Erdélyiig „ifjú Krisztus" ábrázolásának látják azt a fejet, amit ő „az elhunytak képmása" egyikeként azonosít, miközben a „benne eltemetett no"-ről szól. Azt, hogy nő volt a halott, csupán a szarkofág mellett talált csontból következtették meg az illatszeres üvegcsékből. Tehát keresztény-e vagy pogány? Férfi vagy nő? III. vagy IV. századie? S ami még föl sem merült kérdésként: hol állt, s van-e ennek valamilyen jelentősége? A következőkben a szarkofágot és mellékleteit egységes leletként próbáljuk meg értelmezni, szimbolikáját, jelentéselemeit egymáshoz rendelni. Először is számoljunk le azzal, hogy a keresztény és általunk pogánynak mondott görög-római mitológia elemei egymástól élesen eléletének két végpontját két kehely jelzi" - olvashatjuk a Jelképtárban. Az „én vagyok a szőlőtő" megváltói példázatát a Bibliából többszörösen idézhetnénk. Talán az sem véletlen, hogy az evangélisták száma a szőlőfürtökével, a leveleké az apostolokéval egyezik meg. Ennyi véletlen már nem lehet. Az aranyozott, vörös alapú dombormű ApolIón-Marszüasz-jelenete meglepő módon nemcsak keresztényi értelemben fordul elő, hanem Egy nevezetes szekszárdi nap 88. A szekszárdi ókeresztény szarkofág A szarkofág oldallapjai: keresztény vagy pogány jelképek? váltak volna. Épp ellenkezőleg: kölcsönösen használták egymás jelképeit, a kereszténység is tudatosan olvasztotta magába az addigi vallások elemeit. A készítés valószínű helye, Szirmium, a IV. században nem egyszerűen keresztény terület, hanem a Pannónia fölött egyházi fennhatóságot gyakorló szirmiumi pátriárka székhelye. Ekkoriban már a birodalom hivatalos hitévé előlépett kereszténység első a többi vallások között. Mivel a bécsi párhuzamul kínálkozó szarkofág is ebből az időből való, nem valószínű, hogy a hajdani kőfaragó már 100-120 évvel előbb is élt volna. A mű alsó részének jelképei között részben általános megfogalmazások, részben keresztényként értelmezett domborművek találhatók. Pszükhé az emberi lélek, a psziché - akkor és azóta is -, Ámor szerelemisten kedvese. Wosinsky számos példával igazolja, hogy „a hitvesi szeretet jelképe", s mivel főbb vallási kérdést nem érint, gond nélküli az átértelmezése. A kettős kehelyből ágazó szőlőtő többszörösen krisztusi jelkép. „A keresztény misztikában Jézus földi A vasa diaíreta, áldozati üvegkehely, amelyből mindössze kilenc van a világon. (A rézmetszetek Kubinyi Ágoston Szekszárdi régiségek. Pest, 1857. című művéből valók.) a szarkofágban talált vasa diatretával és további tárgyakkal is összekapcsolható. A közismert történet szerint Marszüasz pásztor sípjával versenyre kelt Apollónnal, aki lantjával legyőzte, s az istenek ítélete szerint elevenen megnyúzathatta. (A képen ehhez készül a köztük kését fenő, barbárságát fríg sapkájával is jelző szolga.) A mitológia ismeri a keresztény Marszüasz, vagyis az ugyancsak ily halált szenvedett Szent Bertalan fogalmát és azonosítását. Apollón is pásztor, de - akárcsak Bertalan - a gyógyítók védőszentje. Története éppen arról szól, hogy a gyógyítás céljából bemutatandó áldozatot - amelyet egy pogány bálványnak szántak - maga a bálvány utasította el, majd ízzé-porrá tört, Bertalan pedig - a jó pásztornak ajánlva az áldozatot - mindenkit meggyógyított. A sokat idézett áldozati üvegkehely felirata egyértelműen erre utal. E vasa diatreta alján található csigák a születés, kibontakozás ősi jelképei, ráadásul az újjászületésé is, ugyanez igaz a halakba, amelyek szintén Krisztus szimbólumai. Az egész Római Birodalomban mindöszsze kilenc példányban fennmaradt áldozati üvegkehely még azt is jelzi, hogy igen tehetős halott mellé került. Engedjünk meg magunknak egy feltételezést arról, hogy vajon ki lehetett a szarkofág eredeti (s véleményünk szerint egyben utolsó) lakója? Ehhez föl kell idéznünk Kubinyi Ágoston leírását. Ő - ellentétben Wosinskyval - nem íróeszköznek (stílusnak) tartja, hanem „belek vizsgálatára használt bronzkésecske"-ként nevezi meg a két eszközt. (Megjegyzendő, hogy a stílus is művelt, föltehetően szellemi foglalkozású férfira utalna.) Ismeretlen rendeltetésű egy márványtálacska, amelyben megtaláláskor benne volt egy kis márványlábacska. Vajon az előbbiben nem készülhetett-e gyógyszer? Talán az akkor talált, de elporladt faládikában, amelyből „oly földet lehetett kivenni, mely úgy látszott, mintha amalgámmai keverve volt volna", nem illatszerek, hanem gyógyszerek lehettek-e? Mindez csupán feltételező^ de elég egyértelműen utal a hal^P gyógyító, esetleg orvos mivoltára. Logikus lenne így az Apollón-Marszüasz-jelkép is. Mindez persze azt is kétségessé teszi, hogy a kőkoporsóban valóban nő feküdt volna. Á hatalmas méret elvileg még két halottat, azaz egy házaspárt sem zárna ki, bár ennek valószínűsége igen kicsiny. Az itt talált illatosító edénykék, de még a borostyán ékszer sem cáfolják, hogy férfi feküdt a sírban. Csupán egy bizonyos, hogy keresztény volt, s erre az eddigi leletek mellett az összes többi is utalhat - egyet kivéve. Ez a kis bronzszobor, amelyet Augusz Antal utólag küldött be „állítólag szintén a szarkofág környékén találtatott volna". Hol is lehetett maga a koporsó és környéke? Egyértelműen az egykori római hadiút mentén, ahol afféle emlékműként, áldozati helyként is szolgált a korabeli utazók számáa^ (Ezért sincs hosszabb hátlapjl^P semmilyen ábrázolás.) Talán erre utalnak a határozottan a szarkofág mellett „nagy áldozótál rézből", amely azonban elemeire esett szét. Mellesleg ne feledjük: szőlőhegyek lábánál vagyunk, s Szent Bertalannal kapcsolatos emlék előtt állunk. Bálint Sándor, a vallási néprajz halhatatlan kutatója azt írja: „ Ugy látszik hogy Bertalannak a szőlőhegyek védőszentjeként való tisztelete a pannon táj ősi hagyományai közé tartozik. " így van ez - talán nem puszta véletlenségből - a közeli Pécsett is. Nem tagadhatjuk, hogy az 1845ben az első tudatos ásatással napfényre hozott szekszárdi szarkofág értelmezésének még számos más lehetősége kínálkoznék, de a fentiek együttesét a szakirodalom öt emberöltő alatt sem gondolta végig. Ezzel együtt jó, ha nem csak annyi marad számunka a - sajnos a Nemzeti Múzeum portásfülkéje mögött látható! - legjelentősebb pannóniai leletből, ami ógörögül hangzott, de magyarul gyakoroljuk: ,Áldozz a pásztornak igyál s élni fogsz!" Dr. Töttős Gábor