Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-04-24 / 14. szám

2005. ÁPRILIS 24. Interjú A

bu-Dhabiból kiutasították, máshol viszont szívesen fogadták. így hírt adhatott a Szuezi-csatorna újbóli megnyitásáról és a Sínai-félsziget visszavételéről. Tudósított háborúkról, polgárháborúkról - úgy, hogy Jordániában, az ammani stúdióban mellette ült a katonai cenzor. Libanon fővárosában, Bejrútban a mellé kirendelt katonai vezető úgy áthúzogatta helyszíni beszámolóját, hogy az nem újságcikkre, hanem egy nagyon gyenge és pirossal kijavított középiskolás matematikai dolgozatra hasonlított. Közben jelentkezett Jemen székhelyéről Adenből és Szudán fővárosából, Khartumból is. Telefonált haza Teheránból, az elsötétítés miatt gyertyalángnál. Kérdeztek is otthonról, hogy miért beszél olyan szaggatottan? A szekszárdi gyökerrekkel rendelkező Ónody György rádiós szerkesztő a múlt hét végén Tolna megye székhelyén, az egykori alma materban, a Garay János Gimnáziumban tartott előadást Az iszlám és a terrorizmus címmel. Az öregdiák-szövetség vendége lapunknak is örömmel nyilatkozott. // Itt tényleg lőnek! Ónody György, az arab világ vándora egykoron Szekszárdról indult útnak p° é - Kell tartanunk az iszlámtól? - Nem. Az iszlám nem a háború vallása, legfeljebb vannak olyan, terrorizmust pártoló olitikusok, akik éppen mohamedánok. Tőlük het tartani. Ám az iszlám és a terrorizmus __ jzé csak annyiban indokolt egyenlőségjelet tenni, amennyiben indokolt egyenlőségjelet tenni a katolicizmus és az inkvizíció közé. Nagy hibát követnénk el, ha csak ez lenne a kiindulási alapunk. Nem szabad általánosítani, mert akkor a lényeget nem értjük meg. A világon mindenre van példa és mindennek az ellenkezőjére is - Személy szerint hol és mikor találkozott első alkalommal az iszlámmal? - Algériában, egy évvel a forradalom győzelme, a függetlenség kikiáltása után, tehát 1963-ban. Mint a Magyar Ifjúság című hetilap munkatársa juthattam el az észak-afrikai országba, ahol szerették volna megrendezni a Világifjúsági Találkozót. Ebből azután semmi sem lett, de azért bejárhattam Algériát, Sidi bel Abbestől Constantinen át Biskraig. Rendkívül kedvesen fogadtak, semmilyen ellenérzést nem tápláltak velem, az európai emberrel szemben. Sot, volt egy igen érdekes találkozásom Monsieur Quarantunóval, azaz egy obsitos idegenlégióssal, aki nem követte a kivonuló fran"a gyarmattartókat. Európai létére „Negyvenegy úr" - ezt jelentette magyarul a neve - helyben maradt, egykori ellenségei között. Nem szabad meglepődni, a világon mindenre van példa és mindennek az ellenkezőjére is. - Gondolom, nem Algéria volt az első és egyetlen arab ország, ahova eljutott... - Hát nem... Szaúd-Arábiát kivéve valamennyi arab országban jártam. Szíria fővárosába, Damaszkuszba huszonötszörjuthattam el, tehát ezt a várost sokkal jobban ismerem, mint például Egert vagy Szegedet. Ezt nem nagyképűségből mondom, ez együtt járt a munkámmal. Ráadásul én egy szerencsés korszakban foglalkozhattam a Közel-Kelettel, abban az időben, a 60-as, 80-as években, amikor volt rangja és tekintélye a külpolitikának. Emellett utazhattunk is... - Néha nagyon forró helyszínekre. - A legforróbb helyzetbe akkor kerültem, amikor Makariosz ciprusi elnökkel készítettem interjút és közben egy szúnyog megcsípte az orromat... No, de a tréfát félretéve, persze, hogy előfordultak nagyon meleg és meredek szituációk. Az iráni-iraki háborúban szétlőtték azt a buszt, amelyikben ültünk. Libanonban, a polgárháború idején a lövöldözés miatt hason csúsztam be a főpostára, ahonnan leadtam a tudósításomat. Jordániában már érkezéskor, a repülőtéren figyelmeztettek, hogy este nyolc óráig siessek haza a szállodába, mert onnantól kezdve lőni fognak. Amikor nyolc óra előtt két perccel beestem a hotelszobámba, nyugtáznom kellett: itt tényleg lőnek! Kénytelen voltam a szobából a fürdőszobába húzódni, ahol még egy fal védett az esetleges becsapódásoktól. - Említette Makariosz elnököt. Rajta kívül megannyi más, neves személyiséggel is kapcsolatba került. - Mindenekelőtt Arafatot említeném. Jó darabig hittem neki. Úgy láttam, hogy nemcsak taktikázik, hanem őszintén szeretne eljutni a békéhez. De kiderült, hogy politikusi ravaszságát és taktikai készségét az arabok érdekei ellen veti be. Erről akkor győződtem meg, amikor az izraeli miniszterelnök sokkal többet ajánlott fel a palesztinoknak, mint amit azok valaha is elérhettek volna. Arafat azonban ezt is visszautasította... „A verselés arra jó volt, hogy írásközeiben maradjak" -A hazai politikusok annak idején nem kérték néhány ügyben az ön véleményét? - Akadt olyan miniszterelnök, aki hivatalos útja előtt arra kért, hogy írjak egy kis ismertetést a célország néhány problémás ügyéről. Kért tőlem elemzeseket a Tájékoztatási Hivatal is. De azért a politikusoknak azokban az időkben is megvoltak a megfelelő szakembereik, s azok nem mi, külpolitikai újságírók voltunk. Ezzel együtt én például az összes magyar külügyminiszterrel jó viszonyt tartottam fenn, ideértve a mostanit is, akivel elsőként New Yorkban találkoztam. - Már diák korában egyértelmű volt, hogy csak az újságírás lehet a megfelelő hivatás az ön számára? - Bevallom, én is versekkel véltem megalapozni majdani újságírói pályafutásomat. Diákként nagyon rossz költemények kerültek ki a kezem alól. Van némi alapom ezt mondani, hiszen később az egyetemen elvégeztem az irodalom szakot is. De ha másra nem, a verselés azért arra jó volt, hogy írásközeiben maradjak. -Az első komoly sikerélmény? - Az ötvenes évek legelején gimnáziumi osztályunkkal együtt elmentünk Parádra, egy kirándulásra. Erről az útról készítettem egy kis összefoglalót, amit tanáraim unszolására elvittem a Tolnai Napló szerkesztőségébe. Némi meglepetésemre a cikk meg is jelent, az anyagot egy Ulmann nevű olvasószerkesztő fogadta el. - A biztató pedagógusok közül kire emlékszik legszívesebben? - A szekszárdi Garay János Gimnáziumba jártam, ekkor, az ötvenes években itt tanított bennünket is Létay Menyhért. Szerintem a világ egyik legjobb tanára volt. Mondom ezt azok után, hogy nagyon sok helyen megfordultam, megannyi iskolai rendszerbe nyertem betekintést, idehaza és külföldön egyaránt. Létay Menyhért mindenhol kiválóan megállta volna a helyét. Rajta kívül Bíró Jánost hadd említsem meg, ő az irodalom iránti érdeklődést oltotta belénk. Néha vasszigorral, de megszállott tanári szenvedéllyel. Megannyi középiskolás emlék és édesapám személye... -Azt jól tudom, hogy az általános iskolát nem Szekszárdon kezdte, jóllehet Tolna megye székhelyén született. - Ez valóban így van, én Bátán jártam elemi iskolába, édesapám, miután Harcról idekerült, ezen a településen volt főjegyző. Tízéves koromig Bátan éltem, majd az idők változásával Szekszárdra költöztünk. Édesapám nyugdíjba ment, aztán a B-listázás következtében elveszítette nyugdíját. Könyvelői és egyéb adminisztratív munkával igyekezett eltartani családját, azaz bennünket. Nemcsak a megannyi középiskolás emlék, hanem személye is ideköt engem Szekszárdhoz. Hiszen végső nyughelye is itt van, ebben a városban. -di-