Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-01-30 / 2. szám

2005. JANUÁR 30. SZEKSZÁRDI A Magyar Kultúra napján „házavatás" A köszönöm szó hangzott el leggyakrabban Január 22. immár kettős ünnep Szekszárdon. A magyar kultúra napját a harmincöt év után felújított, korszerűsített Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza átadásával ünnepelhettük. A köszönöm szó hangzott el leggyakrabban délelőtt a megszé­pült színházteremben megrende­zett ünnepélyes fogadáson. A Ba­bits Mihály művelődési ház külső modernizációját, gépészeti, szel­lőzési és energetikai rendszeré­nek megújulását a város által a Belügyminisztérium pályázatán elnyert 550 millió forintos támo­gatásnak köszönhetjük. A minisz­térium nevében Lamperth Móni­ka, belügyminiszter adta át hasz­nálóinak az újjávarázsolt házat. tervekért Lajtai Zoltán, épí­tészt illeti köszönet. Az építkezés alatt nem kellett nélkülöznünk a Babits szolgáltatásait, mert min­dig csak egy-egy épületrészt újí­tottak fel. Már egy ideje másként használjuk a házat, mint koráb­ban. Néhányan talán már meg­szokták, hogy a főbejárat a városi tévé régi helyére került. Ahol az­előtt léptünk be az épületbe ott most csak a színházat közelíthet­jük meg előadások idején. Jelen­tős újdonság, hogy akadály­mentesítették az épületet. A pályázaton elnyert pénzösz­szeg azonban nem szólt a ház bel­ső felújítására. Az igencsak meg­kopott színházterem megszépíté­séhez, korszerűbbé tételéhez szükséges összeg megszerzéséért az évek során több akciót indított a művelődési ház és a Szekszárd Színházi Kultúrájáért Alapítvány « ondta el Szabadi Mihály az ítvány kuratóriumának elnö­ke. Első kezdeményezéseik a ge­menci juniálisok voltak majd múlt év januárjában elindították a je­lenleg is folytatódó székvásárlási akciót. Eddig több százan támo­gatták a színház megújulását pénzzel vagy munkával, vagy mindkettővel. Nekik név szerint Több, mint tizenegy millió adományból Az 550 millió Ft beruházás­ból 489 millió Ft címzett tá­mogatást adott a kormány, a város 60 millió Ft önrészt biztosított. A színházterem felújításához a szekszárdi­ak több, mint 11 millió fo­rint adománnyal járultak hozzá székvásárlás, egyéb támogatás formájában. köszönte meg a segítséget az ün­nepély háziasszonya, Matókné Kapási Júlia, a művelődési ház igazgatója. A névre szóló emlék­lapot pedig a Bartina Néptánc Egyesület tagjai nyújtották at ne­kik. A belügyminiszter után első­ként Halmai Gáborné, alpolgár­mester, a művelődési ház egykori munkatársa, később igazgatója, az Alapítvány elindítója mondott beszédet személyes emlékei nyo­mán. Akik most székeket vásárol­tak — mondta, azok közül sokan akár húsz éven keresztül is szín­házbérlet-vásárlók voltak. Kocsis Imre Antal, polgármes­ter arra hívta fel a figyelmet, hogy teljes szépségében akkor fog ra­gyogni az épület, ha az üvegmoza­ik is felkerül rá. Talán tavasszal már látható lesz. Előtte a sétány teljesen megújul, új utcaburkolat, utcabútorok, új kandeláberek, új pavilonok kerülnek ide. Remél­hetőleg megszületik a zenepavi­lon is. Az elismerő, lelkesítő szavak után Lányi Péter Liszt Ferenc egy darabját zongorázta. A harmincöt évvel ezelőtti megnyitóhoz hason­lóan most is fellépett a Pécsi Ba­lett. A fiatal magántáncosok által előadott két szám jutalma vastaps volt. A magyar kultúra napját nem ünnepelhettük volna méltób­ban. Kovács Etelka A belügyminiszter nem a 6-os utat választotta Dr. Lamperth Mónika bel­ügyminiszter avatta fel január 20-án az immár korszerű, a mai igényeket minden tekin­tetben kielégítő a Babits Mi­hály Művelődési Házat, majd a város vezetőivel, azután pe­dig a sajtó képviselőivel talál­kozott. * A sajtótájékoztatón megerősí­tette dr. Lamperth Mónika azt a kezdeményezését, miszerint a megyei közgyűlések társult együttműködési formájában regi­onális modellkísérlet induljon a dél-dunántúli régióban. Azért pont itt, mert ez az egyetlen régió ma Magyarországon, ahol mind a három megye valamennyi kistér­ségében megalakult a többcélú kistérségi társulás. Ez óriási ered­mény! - hangsúlyozta a belügymi­niszter. Hozzátette, hogy ebben a munkában oroszlánrészt vállalt Halmai Gáborné, aki elkötelezett támogatója a kistérségi szervező­déseknek. A többcélú kistérségi társulá­sokkal kapcsolatban kifejtette a belügyminiszter, ez a program a magasabb színvonalú közszolgál­tatás érdekeit - legyen jobb az ok­tatás, a szociális ellátás... - szol­gálja. Kocsis Imre Antal, városunk polgármestere a művelődési ház megújulása után Szekszárd pályá­zati sikereiről szólva kijelentette, „eddig valahány pályázaton indul­tunk, valamennyit megnyertük". Ennek eredménye a városban be­indult építkezési hullám, aminek nagyon szép állomását jelenti a művelődési ház harminc év utáni újbóli avatása. Mint mondta, a házon majd megjelenik az üveg­mozaik, azután egészen a vasútig megújul a sétány. Sor kerül a Garay Gimnázium felújítására, a Garay tér teljes rekonstrukciójá­ra. Reményét fejezte ki, hogy 2005 végéig képes lesz kibírni a városközpont az építkezési döm­pinget. Halmai Gáborné arra a fontos elemre mutatott rá: fontos, hogy az önkormányzatok munkájuk végzése során ne távolodjanak el az emberektől. A lakosság mindig érezze, hogy a feladatok közösek. Idevágó szép példaként a színház­terem megújulásáért való adako­zást említette, s hangsúlyozta, hogy éppen emiatt is a városlakók magukénak érzik majd a házat. Lapunk azon kérdésére, hogy a 6-os úton milyen volt a közleke­dés, az válaszolta a belügyminisz­ter asszony, „önmagában az a tény, hogy nem a hatoson jöttem, már valamit jelent". Hozzátette, hogy az M7-est majd a 63-as fő közlekedési utat választották ki munkatársai. Végezetül a követ­kezőket mondta a belügyminisz­ter: - Fontosnak tartom, hogy a Magyar Kultúra Napján avattuk fel a művelődési házat, benne az összefogás révén megszépült nagytermet, amely nagyszerű színházi előadások és hangver­senyek kulturált színhelye lesz. Hiszen meg kell találnunk mind­annyiunknak a mindennapokban is az örömöt okozó harmóniát, amiben a kultúra igen nagy szere­pet visz. V. H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents