Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-03-20 / 9. szám

, SZEKSZÁRDI fASARNAP M- 2005. MÁRCIUS 13. Százötvenmillió forint oktatásra Ismeretek helyett a készségek, képességek fejlesztése A Garay János Művészeti és Sport Általános Iskola - a pályá­zat benyújtásakor még a Zrínyi utcai általános iskola - által ve­zetett kilenctagú konzorcium 150 millió forintot nyert a Térsé­gi Iskola- és Ovodafejlesztő Központok megalapítása a kompe­tenciaalapú tanítási-tanulási programok elterjesztése érdeké­ben című pályázaton, amelyet az Oktatási Minisztérium és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium írt ki. A konzorciumot vezető 2. Szá­mú Általános Iskolán kívül részt vett még ebben két szekszárdi in­tézmény, az 1. Számú Óvoda és az I. Béla Gimnázium és Infor­matikai Szakközépiskola, vala­mint a régióból Nagymányok, Pécs és Siófok általános és kö­zépiskolái. Az ország minden térségét érintve összesen tizen­két csoportosulás nyert hasonló mértékű támogatást. A másik dél-dunántúli konzorcium is részben szekszárdi érdekeltségű, vezetője megyénk pedagógiai in­tézete. Matematika, logika, olvasás az átlag alatt... A közelmúlt különböző ha­zai és nemzetközi felmérései, köztük a PISA-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a ma­gyar diákok a vizsgált terü­leteken, fő­ként a mate­matikai logi­ka és az olva­sásértés te­rén, az átlag alatt teljesí­tettek. Emi­att tartja szükségesnek az Oktatási Minisztéri­um, hogy is­kolarendszerünk a kompeten­ciaalapú nevelés, oktatás, képzés irányába fejlődjön ­tájékoztatott Matókné Mi­sóczki Mária, a Zrínyi utcai általános iskola igazgatója. Tehát ne az ismeretek, hanem az ezek elsajátításához szük­séges készségek, képességek álljanak a középpontban. így Evangélium Királyod jön „Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeru­zsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Ho­zsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!" Jézus pedig egy szamár­csikóra találva, felült rá, ahogyan megvan írva: „Ne félj, Sión leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve." (Jn 12,12-15) Virágvasárnap ősi evangéliuma Jézus Krisztus Jeruzsálemi bevonulását eleve­níti fel. János evangélista Zakariás régi próféciáját idézi az érkező Messiásról: „ íme királyod jön, szamárcsikón ülve". Király érkezik - valaki, akinek hatalom adatott, akinél bölcsesség és irgalom van. Aki szabadulást hoz népének és helye­sen tudja vezetni az övéit, aki majd meg tudja oldani a legégetőbb problémákat. De vajon miféle szabadságra vágyódunk, mit tartunk valóban égető problé­mának, amire megoldást kérnénk? Ezek a legfontosabb kérdések, mert ezek tükrében ismerjük fel Jézusban a „mi királyunkat", vagy éppen ezen alapkérdé­sek miatt félreéljük őt. Az a régi jeruzsálemi tömeg „csalódott" hiszen néhány tucat ember kivételé­vel olyan uralkodót remélt Óbenne, aki a majd kikergeti a rómaiakat, aki majd azonnali megoldást hoz a társadalmi igazságtalanságokra, a hétköznapi élet problémáit egyszerűen eltörli. De Jézus nem így értekezett. Nem paripán, kifé­nyesített páncéllal és karddal, hanem egy szamárcsikón, hétköznapi ruhában. És amikor Pilátus később királyi volta felől faggatja őt, azt mondja: „az én orszá­gom nem e világból való." Mert Jézus valóban szabadítani jön - de a legveszedelmesebb fogságból: a bűn, az ördög uralma alól. Valóban nagy problémára akar megoldást hozni, mégpedig a legégetőbb problémára: az Isten és ember kapcsolatát akarja ren­dezni golgotai áldozatával és a halál nagy kérdésére akar válaszolni a feltáma­dás jó hírével. Valóban uralkodni szeretne, de alázatos, szolgáló szeretettel ve­zetni mindazokat, akik készek bizalommal, engedelmes hittel követni őt. A régi „virágvasárnap" után azoknak vált igazi ünneppé Húsvét, akik így vár­ták, ezt remélték tőle... Isten Szentlelke ébressze bennünk az igazi kérdéseket, a várakozást és a boldog felismerést: Ne félj, királyod jön! Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész Zrínyi iskola második A osztály egy része egy délutáni foglalkozáson mindenki képes lesz majd az egész életen át tartó tanulás­ra. Ennek érdekében a mi­nisztérium és az általa megbí­zott szakemberek program­csomagokat dolgoztak ki a projektben résztvevő intéz­mények és pedagógusaik szá­mára a következő kompeten­ciaterületeken: szövegértési­szövegalkotási, matematikai­logikai, információs és kom­munikációs technológia hasz­nálatához szükséges képessé­gek, szociális, életviteli és környezeti, életpálya-építési, idegen nyelvi kompetenciák. Ezeket elsőként a nyertes in­tézmények pedagógusai is­merhetik meg, módszertani képzést kapnak. Először a programban résztvevő többi intézménnyel tartják a kap­csolatot, tapasztalatot cserél­nek, később tudásukat átad­hatják más iskolák, óvodák pedagógusainak is. Élményszerű tanulás Azonkívül, hogy a nevelőM számára mindez szakmai fej* lődést jelent, az intézmények informatikai eszközállománya is bővülni fog. Ez szükséges a digitális tananyagok elsajátítá­sához. Ma már a legkisebb gyermekek is TV-t néznek, számítógéppel játszanak, ők igénylik azt, hogy az oktatás során is ilyen eszközöket ve­gyenek igénybe, sokkal él­ményszerűbb számukra így a tanulás, jobban leköti a figyel­müket. A nyertes pályázók számára a Sulinova Közoktatás-fejlesz­tési és Pedagógus-továbbkép­zési Kht. szakmai konferenci­át szervez március 19-én Pilisborosjenőn. Itt az együtt­működő partnereken túl a kompetenciaterületek fejlesz­tésének programját is megisí merhetik. Várhatóan a szerző­dést is itt írják majd alá. K. E. Miniszter a börtönben Az ünnep előtt Szekszárdon járt Petrétei József igazságügy­miniszter, s tájékozódó látoga­tása során megnézte többek kö­zött a felújítás után nemrég át­adott bíróság, s az éppen kor­szerűsödő ügyészség mellett lé­vő büntetés-végrehajtási intéze­tet is. Sajtótájékoztatóján elmondta, az itteni börtönben a zsúfoltság alacsonyabb az országos átlag­nál. A szaknyelven telítettségi mutató itt 130 százalékos, az or­szágos átlag 150, s van ahol a 200 százalékot is eléri. Elmondta, az enyhítést szolgálja majd a pécsi fiatalkorúak börtöne, aminek a napokban rakták le alapkövét, s megszületett a döntés, hogy ma­gántőke bevonásával, úgyneve­zett ppp (priváté public partner­ship) projektként épül egy-egy 700 személyes börtön Szombat­helyen és Tiszalökön. Persze emellett a meglévő büntetés­végrehajtási intézetek felújítása is fontos, mert legtöbb nem felel meg az Európai Unió normái­nak. Az igazságügy-miniszter be­szélt arról is, hogy a jogérvénye­sítés segítésében egyre nagyobb szerepet vállalnak a nép ügyvéd­je rendszerben dolgozók, akik­nek száma jelentősen emelkedik hamarosan. - Szl -

Next

/
Thumbnails
Contents