Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-02-22 / 5. szám

M Szekszárdon, a Kadarka utca 74/C alatt működő Dr. Kelemen József Idősek Otthonában 2004. február 17-én különösen ritka és emlékezetes napra ébredtek a lakók. Egyik társuk, Szabó Györgyné Erzsike néni 100. születésnapjára. Az évforduló ritkaságához méltó volt az ünnepség, amelyen az otthon lakói, dolgozói mellett Erzsike néni családja és Kocsis Imre Antal Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere is részt vett. Szabó Györgyné Erzsike néni 1904. február 17-én született Székesfehérvárott, a Lövölde utca 23. ^ftm alatt. Édesapja vendéglős volt ^H<ossuth utcában. Négy testvére volt, akik közül kettő még kisgyermekkorban elhunyt, egyetlen öcscse is itt hagyta már. Enyingen lakott a család, édesapja ott bérelt egy vendéglőt, amikor 21 évesen, 1925-ben férjhez ment Szabó Györgyhöz. Három gyermekük született, két lányt és egy fiút. Élete párja már az első gyermeket fiúnak várta, ezért lett Györgyi a nagyobbik lány, akit hintaló várt. Aztán a harmadik gyermek végre fiú lett, azóta pedig hat unokával, 1 dédunokával és 1 ükunokával bővült a család. Erzsike néni az I. és a II. világháborút megélte, „Hála Istennek, senkit sem veszítettünk el", mondta, s a múltból a rosszra nem is akar emlékezni. Szekszárdra 1945-ben költözött a család, férje Gyuri bácsi „fiatalon", alig múlt 70 éves, hagyta itt, azóta egyedül élt, két éve lakója az otthonnak. Addig - 98 éves koráig teljesen ellátta magát, rendben tartotta lakását, főzött, takarított, mosott magára. Amikor gyermekei felnőttek, akkor kezdett el dolgozni, az adóhivatalban, majd még nyugdíjasként a kórházban is dolgozott, adminisztratív munkakörben. Most nagyon jól érzi magát, szeret az idősek otthonában lenni, jó koszt van - mondja, s ha „tornaóra" van, abban még ő is szívesen részt vesz. A szép dolgokra néha-néha viszszagondol, de nem szeret a múlttal foglalkozni. Olvas, s ha kedvére való a műsor a televízióban, akkor azt megnézi. Az ünnepség, amit a 100. születésnapjára rendeztek, meghatotta, s a következőket mondta, miközben virágcsokrok, virágkosarak fogták közre, kezében az otthon által készítetett mézeskalács szív, rajta az írás „Boldog születésnapot 100." „Emlékezetes marad számomra ez a nap. Itt volt a családom, a lányaim, a fiam, a menyem, a vejem, unokám, dédunokám. Annak, hogy a polgármester úr is eljött, nagyon örültem, de annak, hogy 100 éves vagyok, annak nem. Panaszra nincs okom, egészséges vagyok, utoljára gyermekkoromban voltam beteg, azóta csak a fogam fájt. Szeretem a virágokat, most rengeteget kaptam, azt sem tudom hová tegyem őket. Nagyon nem is szeretnék fiatalabb lenni, csak így maradjon meg az egészségem még pár évig. Na jó, legfeljebb 80 éves még egyszer szívesen lennék." Erzsike néni arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka a következőket válaszolta: „Három gyermeket felnevelni, dolgozni, ez a hosszú élet titka. Azóta „lopom" csak a napot, mióta itt vagyok az otthonba, és ilyen jó dolgom van. Előtte mindent magam végeztem, s mindennap megvolt a napi teendő." Erzsike néni szellemileg és fizikailag is nagyon friss. Szinte hihetetlen, hogy egy évszázaddal ezelőtt született. S bár tudjuk, ez alatt a 100 év alatt rengeteg minden történt a nagyvilágban, kis hazánkban, Erzsike nénit ebből úgy tűnik, nem sok minden érintette. Neki az volt a legfontosabb, hogy nevelje a gyermekeit, hogy végezze a mindennapi feladatokat, hogy amit vállalt életében abban becsülettel helytálljon. Boldog születésnapot kívánunk, a Szekszárdi Vasárnap valamennyi munkatársa nevében. Az oldalt írta: Sas Erzsébet Fotók: Nagy Ágnes SZEKSZÁRDI 2004. FEBRUÁR 22. VASÁRNAP MELLÉKLET Szabó Györgyné, Erzsike néni 100 éves A múlttal nem foglalkozom, a szépre néha-néha visszagondolok A kisgyermek világra nyitott érzékszerv Baba-mama délután a Waldorf óvodában A Waldorf óvoda - Szekszárd, Gróf Pál utca 23. - jövő hét keddjén 9 órától (február 24-én) új kis lakóit várja. Ezt az információt azon a délutánon mondták el az óvoda vezetői, amikor az első baba-mama délután meghitt pillanataiba kukkanthattunk be. •

fiZ érkezés még a megszokott rmulák szerint zajlott, azonban a folytatás már igazi „waldorfos" kezdeményezés. Az óvodában minden kedden délután baba-mama-csoport alakult, ami azt jelenti, hogy együtt játszanak a gyerekek a mamájukkal és az óvónővel. Bertáné Antoni Adrienn Waldorf-óvónő erről a következőket írta a szülőknek és minden érdeklődőnek szánt „üzenő füzetbe, s nála pontosabban ezt senki nem tudná megfogalmazni: „A 0-tól 3-4 éves korú gyerekek tudottan, szinte együtt mozognak, együtt lélegeznek édesanyjukkal. Az édesanya hangja, mozdulatai, érzései azok, melyek biztonságot nyújtanak gyermekük számára. Ennek a ténynek az ismeretében az óvodánkban tartandó összejövetelek célja az, hogy a világ felé forduló kisgyerekeknek olyan helyet és körülményeket biztosítsunk, melyek lehetővé teszik azt, hogy a közösséggel, a gyerekekkel, a felnőttekkel való találkozás, gyengéden történhessen. A gyermekek embertani ismeretéből kiindulva, programunkban a ritmusosság, a nyugalom és a biztonság, valamint a gyerekek saját ritmusuk szerinti fejlődési lehetőségének megteremtését tartjuk szem előtt." Aztán jönnek a kérdések, amelyekre a baba-mama-csoport létrejött. „I. Hogyan lehet legyőzni az elszigeteltséget, melyben egy gyesen, illetve gyeden élő édesanya érez? 2. Hogyan áll helyt későbbiekben az a gyermek, aki egyedül nevelkedik otthon? Ezekben a kérdésekben szeretne segítséget nyújtani a minden kedd délutáni találkozás, otthonos környezetben, hogy létrejöhessen egy közösség, ahol mindenki fontosnak érezheti magát. A foglalkozásokra Bertáné Antoni Adrienn óvónő ötletekkel várja a mamákat, ahol minden alkalomnak lesz egy központi kérdése, amit előző héten megfogalmaznak, és egy hétig gondolkodva rajta, közösen megbeszélnek. A keddi találkozókon lesz egy tevékenység, amely közös és változatos, amelyben mindenki részt vesz, legyen az éneklés, gyümölcstál-készítés, varrás stb. Az első baba-mama-találkozó a farsangról is szólt, valamint előrevetítették a következő nagy ünnepkört, a húsvétot, az ünnephez tartozó tárgyak elkészítéséről, az ünnepre való lelki felkészülésről is szó esett. Miközben a gyerekek, a szülők és az óvónő körben ülve társalognak, jó érzés látni a gyerekek fesztelen viselkedését, amilyen otthonosan mozognak, ahogy megmutatják, saját egyéniségüket - ki csendesen játszadozik, ki tágra nyitott szemmel figyeli édesanyja és az óvónő beszélgetését, az egyik kis asztalnál „kávét fogyasztanak" az óvodások, a felnőttektől ellesett mozdulatokkal, két fiú pedig „harcba indul" két kisszékkel, és hogy mennyire nem „ellenségek", mi sem bizonyítja jobban, mint a játék végén egymás arcának megsimogatása. Minden nyugodt, minden csendes, mindenki halkan kérdez, s a válasz is halkan érkezik. Mindezeknek a megtapasztalása, a szülők számára - elmondásuk szerint - nagyon fontos. Talán ezért választotta az óvónő tájékoztatójában ez utolsó mondatot: „Kedves Édesanya! Ha többet szeretne tudni arról, hogy mit takar a kijelentés: Kisgyermek világra nyitott érzékszerv - szeretettel várom kérdéseit és a találkozást." Ezen a keddi délutánon jó voll leülni egy kis időre az óvoda kisszékére, nézni a gyerekek játékát, érezni a szinte kézzel tapintható csendes nyugalmat, az édesanyák és az óvónő gyerekekre való odafigyelését, a beszélgetést, amely olyan csendes volt, hogy csak a zsongás ért el a fülemhez, s látni az óvónőt, mint egy Hófehérkét, amint kiteríti mosolyát a gyerekseregre. Kár, hogy már nem vagyok óvodás, sőt a gyerekeim és az unokáim sem azok... (X)