Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-12-05 / 39. szám

SZEKSZÁRDI 2004. DECEMBER 5. Fogorvoslás világszinten „Hogy nyugodtan mosolyoghasson" - Szeretem Szekszárdot, az itt élőket, ez köt ehhez a vá­roshoz - mondja Dr. Halász Zsolt fogszakorvos, a Dr. Ha­lász Fogpótlási és Implantológiai Centrum vezetője, aki világszínvonalú, egész Magyarországon ritkaságszámba menő technológiát hozott el hozzánk. A csúcstechnológia persze mit sem érne speciális szakismeret és a, különösen a fogpótlások terén megszerzett, átlagosnál nagyobb rutin nélkül. Itt gyakran olyan problémákat is sikeresen megol­danak, amelyekre mások nem vállalkoznak. Ennek a ma­gánklinikának a sikerét az is bizonyítja, hogy nem csak az ország távoli területeiről érkeznek ide gyógyulni vágyók, de Ghánától Új-Zélandig a földkerekség minden tájáról. Az ő számunkra rendelkezésre áll egy vendégszoba. A fejlődés azonban itt nem áll meg. 2005-be átívelően a világ leggazdagabb országaiban is kuri­ózumnak számító berendezések­kel bővül a Centrum, összesen 42 millió Ft értékben. Ehhez egy eu­rópai uniós pályázaton, a klinika méretéhez képest jelentős, 21 millió forintos vissza nem téríten­dő támogatást nyertek el. Laikus ember szemével nézve csodát művelnek ezek az új masinák. A Healozone nevű készülékkel, az ózon fertőtlenítő erejé­nek köszönhetően, a kez­dődő fogszuvasodások visszaalakulhatnak ép fogszövetté. Egy rendkí­vül erős, fémmentes ke­rámiakoronát „esztergá­ló" robotot jövőre üze­melnek be a Centrum­ban. Ez egy kerámia­tömbből tökéletes pon­tossággal készíti el a pá­ciens fogairól háromdi­menziós kamerával le­vett „virtuális lenyomat" alapján számítógépen megtervezett fogpótlást. Az egész folyamat csu­pán néhány órát vesz igénybe. A digitális röntgenkészü­lékek tizedakkora sugárártalmat jelentenek, ami a betegnek sem mindegy. Emellett nagy segítséget nyújta­nak az orvosoknak azáltal, hogy néhány centis film helyett képer­nyőméretben láthatják a fog belső szerkezetét. Egy másik, az endoszkópiához hasonló mód­szerrel egy speciális kamera segít­ségével akár fúrás közben is kép­ernyőn figyelhetik a kezelt fogat, így a nehezen látható helyeken precízebben dolgozhatnak. Ha­zánk első kifejezetten implantoló­giai steril műtője ebben a Cent­rumban épült meg. így a bonyo­lult esetek jobban elláthatóak, rit­kább a későbbi utófájdalom illet­ve komplikáció. Mindemellett a beteg termé­szetesen a kevésbé újszerű megol­dásokat is választhatja, mint pél­dául a hazánkban elterjedt fémre égetett porcelán koronát, vagy a fémallergiásoknak szánt titán­kerámia pótlásokat. A Dr. Halász Fogpótlási és Implantológiai Centrumban a magas szintű technológia barátsá­gos, megnyugtató környezettel párosul. Kellemes, halk zeneszó és növények, egy csipetnyi termé­szet várják a betegeket. Ahogy dr. Halász Zsolt mondja, céljuk az, hogy szép, komfortos és tartós megoldást találjanak. Ma­gáért beszél, hogy tíz év garanciát vállalnak munkáikra. K. E. Járdát Mikulásra A mindennapok apró törté­nései életünk minőségét hatá­rozzák meg. Nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk, milyen utakon járunk, földúton vagy szilárd burkola­tú szakaszon közelíthetjük meg az iskolát, munkahelyet, boltot. A kis lépések politiká­ját választotta Tóthi János, a XIII. választókerület képvise­lője, aki segítőkkel együtt jár­dát építtetett az 5-ös iskola és az Alisca utca között. - Az önkormányzati választások után azon gondolkodtam, hogyan lehetne megoldani azt, hogy az Alisca, Barátság, Holdfény és Cse­ri János utca általános iskolásai, kismamái babakocsival, a nehezen mozgó idős emberek ne egy húsz év alatt kitaposott földúton köze­lítsék meg északi oldalról az isko­lát és a Penny áruházat - mondja a képviselő. - A választókerületnek másik jogos igénye az volt, hogy a kö­zelben épüljenek parkolók és gará­zsok. így egy 60 méter hosszú autó­parkoló megépült 2003-ban a képvise­lői keretemből, de ez csak részben ol­dotta meg a gépko­csik elhelyezései. A képviselő ezt követően a Polgár­mesteri Hivatal műszaki szakem­bereivel, a Gazdasági és Városfej­lesztési Bizottsággal közösen talál­ta meg a megoldást a garázsigény­lők és a körzetben lakók elvárása szerint. Olyan pályázatot írtak ki, mely szerint a r garázsokat építő vállalkozó, a VÁZ-BAU Építőipa­ri Kft. a telek ellenértékével meg­egyező nagyságrendben megépít egy 180 méter hosszú, másfél mé­ter széles betonjárdát kapaszkodó korláttal együtt. Az elmúlt héten megvalósult a beruházás. A képviselő személyes Mikulás-ajándéknak szánja a for­galmas útvonalon megépített jár­dát és a 15 darab személygépko­csi-tárolót a helybélieknek, a kör­zetben élőknek és a városlakók­nak. Miközben köszönetét fejezte ki a Polgármesteri Hivatal dolgo­zóinak, a Gazdasági és Városiéin lesztési Bizottság tagjainak, VÁZ-BAU Kft. dolgozóinak a lel­kiismeretes munkáért, további örömteli hírről számol be Tóthi János. Ott jártunk óta a fásítást is elvégezték. -cs. Már megint * kinőttük!!! * A Braun Galéria és művészetellátó ünnepi nyitva tartása: ^ hétköznaponként: 9-17 óráig ^ Szombat: 9-12 óráig ^ Vasárnap: 9-12 óráig December 20-tól 24-ig a hétköznapi nyitva tartásunk: 9-18 óráig. Az üzlet januárban új, nagyobb helyre költözik a Rákóczi u. 16. szám alá a Mátyás király u. bejáratával szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents