Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-11-14 / 36. szám

2004. NOVEMBER 14. INTERJÚ A hat éve alakult Magyar Vállalkozói Szalon 59-ik estjét tartották a napokban a Mészáros Borházban, ahol a vendég a szociológus, az Európa Akadémia tagja, Ferge Zsuzsa egyetemi tanár volt. A téma pedig a szegénység, hiszen a professzor asszony fél évszázada a társadalom mélyebb rétegeinek problémáit kutatja. Vannak, akik úgy fogalmaztak, ezen az estén a gazdagoknak beszélt a szegényekről. Egy este a szegénységről - Vannak, akik szegénynek születtek, és vannak, akik szegények lettek. Ennek a szomorú állapotnak vannak fokozatai. - Az elszegényedés egy folyamat, aminek végállomása nincs, mert nincs olyan ember, akinek a helyzete ne romolhatna még tovább egészen halálig. Ám mégis van olyan mély szegénység, ahol rendszeres az éhezés, ahol a hajlék már nem embernek való, ahol nem lehet kiváltani a gyógyszert és nem lehet a gyereknek megvenni a ruhát. Ez a nagyon mély szegénység 5-600 ezer embert érint ma Magyarországon. Akiket pedig az Európai Unió egyik alapmutatója szerint tartunk szegénynek, azaz, kevesebbjük van

x mint a társadalom átlagjövedelmének kétharmada, ők tizenkettő, tizen-valahány százalékát teszik ki a lakosságnak. Minden statisztika más, mert egyik így rossz, a másik meg úgy. Általában az az elfogadott, hogy a Magyarországon számított és érvényes tisztes létminimum alatt a lakosság 28 - 30 százalék él, és szegénységben, azaz súlyos nehézségekkel és nagyon nagy életkockázatokkal pedig 10-15 százalék. - Kinek a feladata a szegénység megszüntetése? - Nekünk. Általánosságban mindenkié. Nem lehet a szegénységet úgy megszüntetni, hogy azt a kormány megrendeli és pénzt ad rá. Mert a szegénység nem csak pénzhiány, hanem társadalmi helyzet is, és ebben a társadalmi helyzetben mi is ott vagyunk, akik lenyomjuk a szegényeket, hogy szegények maradjanak. Mert ez nekünk azt jelenti, hogy mi mások vagyunk, hogy jobb nekünk valakinél, hogy megbélyegezhetünk, megvethetünk valakit, itt elsősorban a cigányokra gondolok, mert igazában Magyarországon az a cigány, akit a társadalom úgy gondol, hogy szegény. Statisztikailag úgy van, hogy a szegények kis része cigány, s nagy része nem cigány, de ha valaki szegény, a társadalom megveti, akár cigányként is. - S nem lehet, hogy valaki szegény akar maradni, szinte büszke erre az állapotára, és nem igyekszik ebből a sorból kikeveredni? - Ez lehet egy dac-reakció, akkor, hogy ha semmije sincs és sajnos Magyarországon nagyon gettósodott már a szegénység. Elszakadt. - De a szegények gyakran aluljárókban laknak, kéregetnek, s úgy tekintik, mintha csak a társadalomnak lenne kötelessége, hogy őket segítse. Am, ha hívják, hogy jöjjenek dolgozni, akkor azt mondják, azt azért nem. - Ha valaki három éve az utcán él, tökéletesen tönkrement az egészsége, néhány végtagja kicsit le van fagyva, szétitta az agyát tudniillik, ezt az állapotot nem lehet alkohol nélkül túlélni -, akkor hiába mondom neki, hogy gyere dolgozni, ennek így nincs értelme. Tönkrement embereket visszatéríteni a normális életbe, borzasztóan hosszú és nagyon drága folyamat. Minél tovább tart tehát, ami most folyik, annál drágább lesz a visszafordítás. - Azt mondta, visszatéríteni. Vajon, nem ott kellene kezdeni, hogy megfogni a kezüket, mielőtt abba a sorba kerülnének? - Persze hogy így kellene, 95-ben Gönczöl Katalin, aki az ombudsman volt, az Alkotmánybíróság elé terjesztett egy olyan javaslatot, hogy legalább a családoknak legyen a lakhatáshoz joguk, azaz, ne lehessen őket kilakoltatni. Az Alkotmánybíróság ezt nem fogadta el, akkor ugyanis úgy értelmezte, hogy a megfagyáshoz nincs joga az embernek, tehát, valami fűtött utca kell nekik. Ez nem megoldás a családoknak, amíg ki lehet lakoltatni embert, addig prevencióról nem beszélhetünk. Igaz, és bár én nem szoktam kormányokat hivatalból dicsérni, de úgy tűnik, mintha valami változott volna. Áz elmúlt hónapokban elég sok dolog történt prevencióügyben. Á hajléktalanügyi kormánybiztos, Vecsei Miklós javaslatára október vége felé elfogadott a kormány egy olyan javaslatot arra, hogy hogyan lehet ezt a kérdést kezelni. Láttam ezt a javaslatot, tele van ragyogónál ragyogóbb gondolatokkal, többek között arról is, hogy hogyan lehet a hajléktalanok, koldusok és a többségi társadalom viszonyát rendezni, például az aluljárók normalizálásával. Úgy, hogy azt hiszem, eléggé egy irányba megy a közvélemény elítélése és óhaja, és az, amit most elfogadtak hajléktalanügyben. Ez ugyan nem fogja megváltani az országot, de elkezdődött valami. - És, mert közeledik a tél, elképzelhető, ha megint nagyon kemény hidegek lesznek, esetleg még a templomokat is kinyitják, hogy ott melegedjenek a szegény emberek? - Ezt ne tőlem kérdezze, engem egyszer már megszidtak ebben az ügyben. De úgy tűnik, hogy ebben a bizonyos rendeletben, amit most elfogadtak, egyelőre elég pénz látszik lenni, ilyen átmeneti megoldásokra, mint például az Iványi Gábor az Oltalom Kórház főigazgatója által kitalált úgynevezett Fűtött Utca. Nagyon sok mindent meg akarnak nyitni. Megnyitották annak idején az Egészségügyi és Szociális Minisztériumnak az alagsorát. Én szeretném - megint nem a templomokról van szó, hanem arról, hogy az egyház mennyire válik embert szolgáló egyházzá - s, ha az lenne, akkor ez a kérdés rosszul van feltéve, mert akkor magától értődő lenne, hogy azt nyitom meg, amit meg tudok nyitni. És amennyire én jól tudom, van már jó néhány, több felekezethez tartozó templom, amelyik felkészült arra, hogy megnyissa magát. A kérdés tehát úgy jó, ha azt firtatja, hogy a társadalom mit tűr el, s mit tart dolgának a szegénység enyhítésekor. - sz 1 -