Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-10-03 / 30. szám

, SZEKSZÁRDI 2004. OKTÓBER 3. VASARNAP Két ország két iskolája együtt nyert uniós támogatást Senkit nem lep meg, hogy a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola ismét uniós forrásért pályázott és nyert is. Mondhatni, városszerte ismerik az intézmény sikeres pályázati tevékenységét, melyet a diákok érdekében folytatnak. Mostani beszámolónk érdekessége, hogy a szekszárdi középiskola közösen pályázott az olasz - hasonló profilú - Mattolini középiskolával. Természetesen sikerrel. gyűjtésével töltik az olasz tizenévesek, hiszen tervezett kiadváA két iskola kapcsolata tavaly kezdődött. Szekszárdi diákok látogattak - két minisztérium és a megyei önkormányzat támogatásával - az olasz városka iskolájába, s vettek részt egy színes kulturális rendezvénysorozaton. Az iskolák vezetői akkor határozták ^fc hogy együtt pályáznak a ^romenius 1. nyelvi projektre „Borászat és bormarketing Olaszországban és Magyarországon" címmel. (A San Salvó-i iskolának ez volt az első uniós pályázata.) Az elnyert pénzből finanszírozzák a szeptember 24. és október 5. között Szekszárdon tartózkodó olasz marketing szakos középiskolások tapasztalatcseréjét, majd a mieink tavaszi viszontlátogatását. A nyelvtanár Takács Mária a projekt koordinátora lapunknak arról számolt be, hogy a családoknál elszállásolt olasz diákok remekül érzik magukat, s az sem zavarja őket, hogy ebben a közel két hétben angol a kötelező nyelv. Ahogyan a szekszárdi Szüreti Fesztiválon, úgy a hét közbeni munka során is fáradhatatlanok a diákok. Napközben mondhatni dolgoznak, késő délután és •

ora este pedig vidám programoon vesznek részt. A munkával kapcsolatban részletezte Takács Maria, hogy a délelőttöket általában szőlészettel és borászattal kapcsolatos anyagok nyukhoz erre is szükségük van. Délutánonként üzemeket keresnek fel. Ismerkednek a borászati módszerekkel és eszközökkel, a szőlőművelési módokkal és a borfajtákkal, de betekintést nyernek a magyar gasztronómiába is. Jártak már a Liszt pincészetben, találkozót és interjúkészítési lehetőséget szerveztek számukra a marketingtevékenységet folytató Vida Péter borásszal. Talán a legjobban a sióagárdi pincefalu megtekintését várták az olasz diákok. Ugyanis városukban kizárólag nagyüzemi bortermelés folyik, amit most összehasonlíthatnak a hagyományos módszerekkel. A szüreti malacsütés után a Petrits család jóvoltából gyönyörködhettek a mézeskalácsból készült gyönyörűségekkel, majd maguk is próbálkozhattak kis figurák készítésével, amelyekkel odahaza szerezhetnek örömöt. Számítógépen szekszárdi borcímkét terveztek, sőt szekszárdi emblémás pólóval is bővülhetett ruhatáruk. Az olasz diákok szekszárdi családoknál szálltak meg, s mint mondják, remekül összebarátkoztak a vendéglátó diáktársakkal, akiket szeretettel várnak tavasszal San Salvóba és otthonaikba. V. H. M Centenáriumi pillanatok 2. Az adózók hajdani szava A Tolnavármegye, amely kezdettől fogva lelkes híve volt Szekszárd várossá válásának,' 1904. szeptember 25-én tudatta: „A rendezett tanács létesítése érdekében kibocsátott aláírási íveket eddig csaknem 100.000 korona állami adót fizető szekszárdi lakosok írták alá." De vajon mit jelentett ez? * Először is természetesen azt, hogy a várossá alakítás „megvalósítása már egészen bizonyosra vehető. Szekszárd lakosai és birtokosai összesen 140 ezer korona állami adót fizetnek", s ha ennek felét meghaladó aláíró akad, már dönt a szavuk. Vajon hány ember lehetett ez, s mit tudhatunk róluk? Ez a szám nemcsak embereket takart, hanem például magát az államot is: a legnagyobb adózó majd 1905-ben a Magyar Királyi Egyetemi Tanulmányi Uradalom, amely az apátság még Mária Terézia által elkobzott birtokának tulajdonosa, több mint nyolcezer katasztrális hold után 6888 koronát fizet. Az utánuk jövő Augusz-örökösök már csak alig harmadával, 2257 koronával adóznak. A mögöttük járó öt állampolgár magas taksája csalóka, mert nem azt jelenti, hogy a befizető igazán gazdag, hanem a diplomásoknál számított kétszeres összeget jelzi. A később nemessé lett Őrffy Lajos ügyvéd bankigazgatósági tag is, dr. Hangéi Ignác orvos a kórház igazgatója, dr. Leopold Kornél ügyvéd, a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank vezetője, a Tolnavármegye főszerkesztő-laptulajdonosa is. Tóth Károly mérnök a Szekszárd-Bátai Dunavédgát Társulat igazgató főmérnöke, baktai szőlőbirtokos, Steiner Lajos ügyvéd szintén földtulajdonos és bankrészvényes is. Az első tíz között csak két kereskedő található: a 8. Mayer János, 1840-ben megyénk első felszabadított jobbágya volt, és a 10. Mehrwerth Ferenc vaskereskedő. Az első tíz legnagyobb adózó 18.613 koronát fizet be együtt, az utánuk következő 33 (!) ugyanennyit (18.761). A 85 legtöbb adót fizető fele (42 ember) már csak alig negyedét adja az államnak lerótt 49.010 koronából. Ha meggondoljuk, hogy ez a jelzett 140.000 korona adóöszszegnek alig több mint harmada, aligha csalódunk, hogy a kérvényt aláírók több százan, akár ezren is lehettek. Kézjegyük mögött a meggyőző érvek hatása és a távlatokban gondolkodó józan megfontolás egyaránt ott lehetett. Pedig - a korabeli választási rendszer szerint - a jövendő képviselő-testületbe fele-fele arányban kerültek be a legtöbb adót fizetők (virilisták), szám szerint 68-an, és csak a másik felét választották a városatyáknak. (Akkoriban csupán a virilisták közt akadt két nő, a választottak sorában egy sem volt.) A Tolnavármegye remélte, hogy már októberben dönteni fog a megyegyűlés a kérvény továbbításáról, s mivel ez biztosra vehető, a belügyminiszter elé kerülvén „január elsejére már életbe is léphet a rendezett tanács". A megyeszékhely vezetése a főjegyző előterjesztésére gyorsan döntött, de a megyegyűlésre csak novemberben került sor, ezért minden csúszott. Egyetérthetünk azonban dr. Hirling Ádámmal, aki a szeptember 29-i ülésen „elismerését fejezte ki a polgári elem (vagyis paraszti és iparos réteg) előtt, mely szintén készségesen csatlakozott a megindult mozgalomhoz". Rajtuk tényleg nem múlt semmi... dr. Töttős Gábor