Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-09-19 / 28. szám

SZEKSZÁRDI 2004. SZEPTEMBER 19. VASÁRNAP Jk ti elszáll a buszra a székely öregnéne. ri - Hová kéri a jegyet? - kérdezi a A sofőr. - Ide a markomba! -Azt mondja meg, hová utazik? - Haza! rőse, a mesemondó és gyűjtő, a népdaléne- Elárulja, melyik faluba ? kes, író és szerkesztő felölti bukovinai vise- Baktyúkfalvára!! letét és átlényegül. Mesél. Szeptember eleNevet Kóka Rozália, tudja, hogy kakas- jén a Megyehét rendezvényén találkozott a di az anekdota. A szekszárdiak régi isme- szekszárdi közönséggel. Meséljek róluk, helyettük, értük... - Igazi nagy, ritka eset, hogy ilyentájt mesélni hívnak, mert a gyerekeknek most sokkal fontosabb dolga van, ámbár sokan eljöttek. Mindig izgalom fog el, ha meglátom az új táskás elsős diákokat, hiszen én is tanító voltam, s nem felejtem el, milyen jó érzés becsukni a tanterem ajtaját és birtokba venni a világot. Kicsi koromban határoztam el, hogy tanító néni leszek, s az is lettem. ^ka sem szakadtam el a gyerekektől, ^rok mesét írok nekik. - Milyen volt a gyermekkora? - Édesanyám bácskai magyar, édesapám bukovinai székely. Felnevelő kicsi falum Felsőnána volt. Olyan 4-5 éves forma lehettem, amikor a szomszéd bácsi mesélni kezdett nekünk, gyerekeknek. Szüleink dolgozni mentek, az öreg meg pokrócokat teregetett a nagy körtefa alá, leültetett minket, s amikor véget ért a mese, megrázta a körtefát, mi felkapkodtuk, megettük a jó édes gyümölcsöt, és jött a következő mese. - Miről szóltak a történetek? - Egyre sem emlékszem, csak arra, hogy nagyon jó volt mesét hallgatni. Most is felidéződik az édes körte íze, a mesék édessége. - Hogyan vált mesegyűjtővé? •- Másfél éves koromban menekültek szüleim a többi bukovinai, családdal Bácskából Magyarországra. Életem során soha nem szakadtam ki a bukovinai székelyek eleven közösségéből, csodaszép nyelvezetükből. Első meséimet is körükből gyűjtöttem. Amikor befejeztem a szekszárdi gimnáziumot és elsőéves tanítóképzős lettem Kaposváron, Várkonyi tanár úr egy nagy magnetofonnal hazaküldött, hogy menjen csak haza Rozika és gyűjtsön. Ez az anyag aztán sikeresen szerepelt egy néprajzi pályázaton, s ez indított el a pályámon, mert ezután mindenkivel találkoztam, aki egyengette az utamat. Ez a gyűjtés, a Katyika meg Matyika csak két évvel ezelőtt jelent meg, ám ez az ihletés indított a mesemondás útjára. Később máshol is kutattam, például a közeli Kakasdon, de azután továbbacska is mentem. Gyűjtöttem hagyományaikat, szerveztem közösségi életüket, múzeumban, színpadon, újságban, filmen igyekeztem felmutatni a világnak, hogyan lehet megmaradni magyarnak, kereszténynek idegen hatalmak és akaratok ellenében. -A gyerekek nagy derültségére elmesélte, hogy beleszeretett egy 500 évvel idősebbférfibe, aki foglalkozását tekintve király volt. - Hamar rájöttek, hogy Mátyás királyról van szó. Halála 500. évfordulóján gyűjteni kezdtem előbb a környékről, aztán egyre messzebbről, kereken az egész Kárpát-medencéből. Meglepetésemre egy év múlva több mint 800 regém, mondám, mesém lett, s mind Mátyás királyról. Eleven az emlékezet. Az Egyszer volt Budán kutyavásárból 25 változatot vettem fel. Eljutottam Gömörbe is, ahol móresre tanította az urakat a király. Jó magas és meredek hegye van Gömörnek... A kötet címe, Mátyás király rózsát nyitó ostornyele. - Idén tavasszal jelent meg a moldvai csángó mesegyűjteménye, Az aranyhajú ikergyermekek. Meséljen a gyűjtés körülményeiről. - Ez az én büszkeségem. 1995-ben leereszkedtem a Kárpátok túlsó oldalán, s onnan hoztam ezeket a meséket. Moldvában a 13. század óta élnek csángó magyarok. Van egy archaikusabb és van egy székelyes csángó részük. Ez utóbbiak a madéfalvi veszedelem idején mentek oda. Abból a madéfalvi veszedelemkor elment 10 000 emberből egy kisebb csoport, 2300 ember, felköltözött Bukovinába. Ott maradt a monarchia fennhatósága alatt, nem keveredett másokkal, tiszta székely közösség volt. A továbbélő hagyományok a Csíkból, Háromszékből elvitt hagyományok, amelyek az eltelt 174 év során a román és a német nép hagyományaival színeződtek. Nem vetették le a székely ruhát. Tehát új népcsoport született abból az erdélyi székelységből, abból a kultúrából. Ok nem azonosak a moldvai csángósággal, amely évszázadokon át szinte egyenként, tehát nem közösségként került ki és sokkal archaikusabb, idegenesebb kultúrát őriz, ámbár nagyon értékeset. Különösen szép világ mind a kettő, de nem azonos. - „Míg a bukovinai székelyek bujdosásainak útját jártam, eljutottam a csángó magyarokhoz. Ettem asztaluknál, háltam házaikban. Míg írom, mesélem, formáigatom történeteiket, fülembe cseng a hangjuk, látom arcvonásaikat. Érzem biztatásukat, meséljek, írjak róluk, helyettük, értük." - vallja Kóka Rozália. - Néhány helyen van már fakultatív magyar nyelvtanítás, amihez ez a könyv nagy segítség lesz, mert nem autentikusan olvasható, hanem irodalmi magyar nyelven. Azt akarom, hogy a magyarországi gyerekek is lássák az illusztrációkon a viseleteket s hozzá értsék jól a szöveget. - Mi van készülőben? - Vaskos bukovinai mesekönyv. Válogatás lesz, szerkesztve, megszelídített tájszólással. Hadd versenyezzenek a gyerekek könnyedecskén! Németh Judit