Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-07-04 / 22. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2004. JULIUS 4. szekszárdiak és Szent László ünnepe Éjfélig kvaterkáztak a város lakói Bölcsek voltak eleink, mikor Szent Lászlót választották a város védőszentjének. Mert így, még a nyár elején, mikor nem széledtünk szét üdülni, nyaralni, világot látni, együtt ünnepelhetjük ezt a napot. Sőt, egy hazatért tüke jóvoltából mostantól még családiasabb, mondhatni, közösségformálóbb lett, remélhetően lesz is ez az ünnep. A város ünnepéhez kegyes volt az időjárás, hiszen a sok esős nap után szebbik, napsütéses arcát mutatta az ég, s idén segített a naptár is, mivel éppen vasárnapra esett Szent László napja. A megelőző szombat pedig szinte kínálta azt a monstre szakácstalálkozót, ami talán a vártnál is jobban sikerült. Heimann Zoltán ötlete, hogy megrendezzék a Szekszárdi Pörkölt és Bor Ünnepét, sikert aratott. Kora este a Béla király téren 103 bogrács alatt lobogott a láng, s főtt, a vegyes pörkölt, vadpörkölt, sőt, egyikben-másikban halászlé. Mindenki a legjobbat főzte, s bár Kovács János, a már minden elérhető címet, rangot magáénak mondható mesterszakács mustrálta a főzteket, most nem a verseny volt a fontos, hanem hogy a gazdagodás meg a politika felszeletelte szekszárdi társadalom újra egységesebbé váljon, közelebb kerüljenek egymáshoz az emberek. S bár a politikába bonyolódók, a közgyűlésekben néha a szekszárdiak helyett inkább pártjukat képviselők még csak mérsékelt létszámmal voltak az ünnepen, már remélhető, hogy bontódnak a barikádok. A „nép" vegyült, több mint száz asztal mellett majd éjfélig beszélgettek, jóféle borokkal koccintgatva kvaterkáztak a város lakói, azok is, akik az év többi napján csak hivatalos ügyben váltanak szót, vagy eddig elmentek egymás mellett. Vasárnap kora délelőtt pedig kezdetét vette a Szent László-napi vigadalom, annak emlékére, hogy László király többször megfordult a városban, ahol apját I. Bélát eltemették. Délelőtt tízkor fanfárok nyitották meg az ünnepet, majd a Bíró László püspök celebrálta ünnepi misét követően a László lovagrend fegyvereinek bemutatója, aztán fúvós zenekarok, mazsorettek, kórusok, táncegyüttesek, színi együttesek előadásai tették színessé a napot. A Béla király téri vigadalomra a szekszárdi pincészetek is kivonultak, a pincék és borházak is várták a vendégeket, az éttermek pedig ünnepi étkekkel rukkoltak ki. Ami pedig örvendetesen feltűnő volt, hogy ezen az ünnepen nélkülözhettük azt a giccs-parádét, ami korábban, főleg az őszi sokadalomkor fertőzte az ízlést. Most a nemesebb, és a hagyományokat őrző művészetek képviselői, meg a lufisok, vattacukrosok kínálták portékájukat. Utóbbiak nyilván az ifjabb generációnak akartak kedvében járni, mint ahogy nekik játszottak a bábosok, ők is szurkoltak a középkort idéző bajvívóknak. S volt bőven látni- és hallanivaló a vidám és komolyabb művészetek kedvelőinek egyaránt. Sőt, olykor a bőség zavarával küzdhetett az érdeklődő. Például, mikor a téren őseink muA kájából adott ízelítőt a Sub RoSr Régizene Együttes, néhány tíz méterrel odébb a belvárosi plébánia udvarán a Jobbágy Valér vezényelte Szekszárdi Madrigál Kórus adott pompás koncertet. Ezt a hangversenyt meghallgatta a Szent László-napi vigadalmat meglátogató Habsburg Ottó, akinek érkeztekor megerősítették azt a korábbi hírt, hogy megszületett a döntés: október 3-án a pápa boldoggá avatja apját, IV. Károlyt, Magyarország utolsó királyát. A szekszárdiak Szent László ünnepe utcabállal zárult, amit az Össz-Kéz Egyesület Zsongli^ csoportjának Magma tűzszínli^P za tett színesebbé, emlékezetesebbé. - szepesi Evangélium Az új teremtmény Micsoda áldás az utókor számára, hogy Pál apostol, az evangélium fáradhatatlan hirdetője, nemcsak élőszóval buzdította a híveket, hanem leveleket is írt a keresztény közösségeknek. Ezek a levelek a keresztény egyház értékes kincsei, olyan útmutatást találunk bennük, amelynek ragyogása 2000 év után sem halványul el. Pál, az egykori Saul, a damaszkuszi úton találkozott Krisztussal. Ez a találkozás új emberré tette őt: keresztényüldözőből a kiengesztelés hirdetője lett. S amit átélt, azt igyekezett továbbadni: a megváltás új teremtés, a régiből új ember lesz, aki Krisztussal együtt új életre támadt. Pálnak azonban azt is meg kellett tapasztalnia, hogy az üzenet nem mindig talál nyitott fülekre. Az ember sokszor kicsinyes és saját elképzeléseihez ragaszkodik. Az új teremtést be akarja préselni törvényekbe, formákba, emberi kategóriákba. Abban az időben az egyik legnagyobb ellentét a zsidóságból, illetve a görögök közül megtért keresztények között volt. Az egyik a mózesi törvény kötelező voltát hangoztatta, a másik ennek elutasítását. Az apostol így válaszol neki: „Sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény" (Gal 6,15). De vajon nem idejétmúlt-e ez a tanítás, hiszen távol vagyunk már a zsidó- és pogánykeresztények vitáitól. Igen, ettől a vitától valóban távol vagyunk. De midőn egyikünk azzal kérkedik: „Én a rózsafüzér ^társulat tagja vagyok", a másik pedig: „Én pedig a Jézus Szíve családé", amikor egyikünk a karizmatikus megújulásra esküszik, másikunk a házas hétvégére, amikor azt hangoztatjuk: „Én itt voltam zarándoklaton" „Én pedig amott"- nos mindezzel nem ugyanazt tesszük-e, mint Pál apostol kortársai? Mert mindez szép, de ami ennél sokkal fontosabb: az új teremtmény. Aki nem önmaga körül forog, hanem magáról megfeledkezve szereti embertársait, aki nem saját győzelmét keresi, hanem örül a másik sikerének: akit nem irigység és versengés hajt, hanem mindnyájunk boldogulása. Az új teremtmény - ez az, ami életünk igazi, egyetlen célja. Tamás Roland káplán