Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-06-06 / 20. szám

2004. JUNIUS 6. INTERJÚ indegyik oldalt ismeri. Állt a katedrán, vezetett is­kolát, hosszú évekig dolgozott a közigazgatásban, az utolsó tizenöt évben a Dienes Valéria Altalános Iskola Grundschule igazgatójaként ismert. Mate­matika-fizika szakos tanárként, vezetőként a szekszárdi ön­kormányzat művelődési bizottságának tagjaként mindig fi­gyeltek véleményére. A szakmai felkészültség mellett karakte­res fellépését annak is köszönheti, hogy a főiskolás évek alatt a pécsi színházban évekig statisztált. A tudás mellett a gon­dolatok átadásának képessége és mindenekelőtt az emberség számít. Erről győzött meg Vitéz Zsolt, aki idén nyáron nyug­díjba vonul. „Egész életemben szerettem és kerestem a kihívásokat" Igazgató úr, aki mindig a tanítvány oldalán áll... ! - Kötődésem szülőfalumhoz, Murgához az évek múltával változatlanul erős. Szentgyögyi Józsefné, a csodálatos tanító meghatározta életemet. O nem csupán nagyszerű pedagógus, de a háború utáni években lámpás volt a faluban. A következő állo­más Felsőnána, ahol életem talán legszebb idősza­kát töltöttem, 1967 augusztusától. Az első matematikatanár a faluban... Több szempontból is érdekes volt, a sváb kitele­pítés után a faluban szinte kizárólag székelyek lak­» k és sváb gyökereimmel kellett ebben a környe­tben pályakezdőként, ráadásul igazgató-helyet­tesként boldogulnom. Én voltam az első matema­tikatanár a faluban. Az ott töltött hat év azonban későbbiekben is élő kapcsolatokat szőtt, visszatérő szakmai-emberi kapcsolatok születtek. Volt olyan, hogy három generációt tanítottam, egy kétyi és egy sióagárdi családban a nagypapát, az apát és évekkel később beállítottak itt Szekszárdon hoz­zám, hogy szeretnék, ha én tanítanám az unokát is... - Ennyire szeretett tanítani és mégis hosszú éveket töltött a közigazgatásban... - Decsen a járási Művelődési Központban dol­goztam egy évet és ott is csodálatos emberekkel hozott össze a sors, Decsi Kiss Jánossal dolgozhat­tam együtt és sok mindent megtanultam a Sárköz népművészetéből. Ennek az időszaknak köszön­hetem, hogy a német, a székely kultúra mellett a Sárköz folklórját is alaposabban tanulmányozhat­tam. Innen kerültem Szekszárdra, a Városi Műve­lődési Osztályra szakfelügyelőként 4 évig, majd ugyanennyi ideig osztályvezetőként. A megyei mű­velődési osztályon végigdolgozott hét év áttekin­tést biztosított az oktatás, a közművelődés teljes rületére, sőt nem csupán megismerhető, befo­ásolható is volt számomra, közel kerültem érté­kekhez, a néptánccsoportokkal való kapcsolatom meghatározó a későbbiekben is. Eközben Pécsett a tanárképző főiskolán, majd Szegeden az egyete. men elvégeztem a pedagógiai szakot, különösen a lélektan állt hozzam közel. Mindenfajta tanulói megnyilvánulás, ök-okozati összefüggés érdekel a tanítványoknál éppúgy, mint a kollégáknál. - Furcsamód az egzakt tudományok területéről mindig elkalandozott, mintha két irány közül soha nem akart volna igazán választani. Miért lett mate­matika-fizika tanár? - Az indulás érdekes volt, ugyanis édesapám ra­gaszkodott ahhoz, hogy humán tagozatos gimnázi­umban tanuljunk, így kerültem középső gyermek­ként a testvéreimmel a Garay gimnáziumba. Ke­vés szekszárdinak adatott meg, olyan emberek ta­nítottak, mint Szalay Tibor, aki rendkívül művelt, lélekkel teli ember volt. Szilágyi Dezsőné, Zsóka néni azt tanította meg, hogyan kell okosan cinkos­nak lenni a tanítványokkal attól függetlenül, hogy a többi kolléga hogyan reagálja le a helyzetet. Dr. Bíró János latint és magyart, Létay Menyus bácsi matematikát, Kaszás Imre bácsi fizikát tanított és mindketten, bár reál tárgyat tanítottak, hallatlan humán műveltséggel rendelkeztek. A 60-as évek­ben vasárnaponként hanglemezeket hallgattunk Menyus bácsival, ezek a házi koncertek sokunkkal szerettették meg a zenét. Negyven év alatt két igazgató... -És a történtek szerint a saját tudományukat. Mi­lyen jó volna, ha hasonlóképpen emlékezhetnének a mai fiatalok tanáraikra! Önhöz azonban visszajár­hatnak hiszen ma a Dienes Valéria Altalános Isko­la igazgatójaként készül lezárni egy pályát. - Amikor 1989-ben Faludi János akkori igazga­tó nyugdíjba készült, megkerestek a tantestület kérését tolmácsolva, hogy pályázzam meg az ál­lást. Megtörtént, így 1989. augusztus 1. óta irányí­tom az intézményt, amely talán egyedülálló abban, hogy negyven éven át ket igazgatót tudhatott ma­gáénak. - Valószínűleg ez is az iskola elismertségének egyik titka. De nem lehetett unalmas dolog a rendszervál­táskor egy oktatási intézményt vezetni... - Izgalmas időszak volt, teljes váltásnak kellett történnie, de,én mindig szerettem és kerestem a kihívásokat. Új értékekre kellett helyezni az isko­la munkáját, az értékrendbeli változás beszédes megnyilvánulása volt, hogy Dienes Valéria nevét felvettük és egyfajta Dienes kultusz megteremté­sét kezdtük el. Az Európai műveltséget magunké­nak vallva a belső értékrendben eltolódás követ­kezett be a nemzetiségi oktatás erősítésére helyez­tünk hangsúlyt. A tantárgyi felkészítés, a néprajzi ismeretanyag átadásán túl elmélyült tehetséggon­dozást, megfelelő fejlesztő-felzárkóztató oktatási programokat tudtunk magunkénak. A humánus oktatás ott kezdődik, hogy a mozgáskorlátozottak, a cukorbetegek, bármilyen problémával küzdő, olykor máshonnan eltanácsolt gyermekek jól érzik magukat az iskolai közösségben. Furcsamód a nemzetiségi oktatás is a másság toleranciáját segí­ti elő, hiszen más nyelv, más kultúra... Tanítványok, akik igazi szellemi társak... - Nem erről az oldaláról ismert az iskola, inkább a rendkívül magas követelményszintről, ami sokszor elret­tenti a szülőket, gyermekeket. Jogos ez a megítélés? - Annyiban, hogy folyamatosan, következete­sen többet akarunk adni. Aki kevesebbre képes, szintén lehetőséget kap arra, hogy haladjon. Az évismétlések évfolyamonként 0,5-1 %-ot érik el, ami nem magasabb a városi átlagnál. A beiskolá­zási átlagok azt mutatják, hogy jó a megítélés a vá­rosban és a városkörnyékről is hoznak gyermeke­ket hozzánk. Kollégáim szakmailag felkészült, lel­kiismeretes munkáját, együttműködését dicséri ez a jelzés. Az azonban biztos, hogy ma a tanítványoknak sokkal nehezebb a dolguk, jóval magasabb a velük szemben támasztott követel­mény, mint korábban. De az a tapasztalatom, hogy körülbelül egynegyedük ezt a feszített ütemet bír­ja, az ember csodálja, hogy kedves személyiségű, fejlett gondolkodású fiatalok, műveltséggel, nyelv­tudással kerülnek ki az iskolából. Volt egy nívocso­portom, matematikát és fizikát is tanítottam szá­mukra, ma már 17 évesek, igazi szellemi társaim. Nem csak azt kérdezik meg, hogy mi a vélemé­nyem, hanem saját értékítéletüket is megosztják velem, visszajelzés ez 37 éves pályafutásomról. Ar­ról, hogy mi az, amit az ember meg szeretne és meg tud valósítani, mennyire nőtt a távolság. A legutóbbi, decemberi sörözésünkön az derült ki, hogy inkább csökkent. Beszélgető és nem közösen tévéző családok... - A legnagyobb kérdés az, hogyan adható át ez a rengeteg információ sérülésmentesen gyermekeink­nek? Mi tegyünk? - Családon belül folyamatosan együttműködő, érdeklődő, beszélgető es nem közösen tévét néző szülőkké kellene válni. Közös élményekre van szükség, az erős érzelmi kapcsolat kialakítása a ro­hamosan változó világban. A pedagógia az értelmi intelligencia fejlesztésére épít, pedig a korszerű fel­fogás szerint az érzelmi intelligenciát kell erősíteni. Ha a fiatal belső biztonságot érez, képes a külvilág­gal kommunikálni, párkapcsolatot tud kiépíteni és megőrizni, az a legfontosabb. Persze vannak nehéz időszakok, a kortárscsoportok hatása soha nem volt ilyen erős, főként az érzelmileg perifériára ke­rült fiatalok esetében, de fenyegetett korosztály a serdülőkorúaké. Sok volt tanítványommal konflik­tusom volt, hosszú ideig az út másik oldalára át­mentek, ha megláttak. Aztán már nem mentek át, később lassították léptüket, megálltunk beszélget­ni. Azután eljöttek hozzám, meglátogatni... Fon­tos, hogy az ember megváija ezeket a lépéseket, ne siettessem és ne akaijak rátelepedni a tanítványok­ra. Maguk találjanak rá a saját útjukra. - Készül a nyugdíjas évekre? - Nem lehet erre készülni, új kihívásnak tekin­tem. Továbbra is a város Művelődési Bizottságá­ban tevékenykedem, feldolgozásra vár a tanyám­ban összegyűjtött nemzetiségi anyag és szeretnék szülőfalumba és környékére visszatérni gyűjteni. Néhány órában szívesen tanítanék, de ennek kicsi a valószínűsége a mai helyzetben. Egy biztos, utó­domat nem terhelem majd a jelenlétemmel, min­den segítséget megadok neki, de nem fogok vissza­járni. Tudja az jellemző rám, hogy akkor is véleményt mondok, amikor nem kellene. Takács Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents