Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-05-30 / 19. szám

SZEKSZÁRDI 2004. MÁJUS 30. VASÁRNAP M Egy M? dJli ­M ál us 25-e A véletlen hozta úgy, hogy negyven esztendő különbséggel egy születés és egy haláleset tette nevezetessé Szent Orbán napját, amelyet addig legföljebb szőlősgazdáink tartottak számon. „Hogy mi leszel, hogy mik leszünk az utánunk jövőknek, nem tudom. A tömegben tolongunk, nem látjuk az egészet, ez annak a másik emberrétegnek lesz a dolga, aki majd fölénk építi haj­lékait és visszanéz ránk, elmúltakra." Dienes Valéria - akit sze­rencsére egyre jobban ismernek szülővárosában is - 1879. má­jus 25-én látta meg a napvilágot Szekszárdon. Geiger Gyula ügyvéd, később lapszerkesztő és Benczelits Erzsike lányának szinte semmi esélye nem volt arra, hogy Európa-hírű legyen, munkásságát itthon és külföldön ismerjék, elismerjék. A magyar nők közül az elsők zül fölolvasást a francia és a ma­között végez (jó helyi iskolái után) gimnáziumot, kezdi tanul­mányait az egyetemen, doktorál « ítematikából és esztétikából, sóként tart honunk leányai kö­Farkasszemet néztek Kántorral... A Pécsi Tudományegyetem Il­lyés Gyula Főiskolai Kar Szociál­politikai Intézetének hallgatói a Jogi antropológia és a Krimino­lógia kurzushoz kapcsolódóan megtekintették a budapesti Mosonyi utcai volt toloncházban működő Bűnügyi és Rendőrség­történeti Múzeumot. A bűnügyi technikusok, nyo­mozók, szakértők munkáját be­mutató kriminalisztikatörténeti kiállításon hírhedt bűnesetekre emlékeztettek a tárgyak, a fotók, de a múzeumlátogató Kántorral, a híres rendőrkutyával is farkas­szemet nézhetett. A rendőrség történetét felidéző tárgyi emlékek között a hallgatók a rendőrségi fegyverek, uniformi­sok mellett Rózsa Sándor kopo­nyájának egv darabjára is rábuk­kantak, a „Krimiírók" falán be­mutatott írók között pedig jeles szépprózaíró vagy neves bünte­tőjogász professzor nevét egy­aránt felfedezhették. A múzeumi óra érdekessége mellett számos hasznos, tanul­mányaik és munkájuk során jól hasznosítható ismerettel is szol­gált a jövendő szociális munká­sok számára. Hirsch Anna Janka-Molnár Zoltán ^A Magyar Vöröskereszt Szekszárd Városi Nyugdíjas Alap­szervezete 1 napos kirándulást szervez: Tolna megyei Várak, Kastélyok útvonalon július l-jén csütörtökön reggel 7 órai indu­lással. A csoportot idegenvezető kíséri. Bővebb felvilágosítást fogadónapokon (kedden és pénteken) reggel 8-12 óráig a Dózsa Gy. u. 1. szám alatti székházban. * A Magyar Vöröskereszt Szekszárd Városi Nyugdíjas Alapszervezete szervezésében június l-jén 14 órakor Sas Erzsébet újságíró a nevek világa címmel előadást tart a Béla tér 6. szám alatt. Szeretettel várunk minden nyugdíjast! •niT) SULI <jn[ MOTOROSISKOLA OKTATÁS AZ ÚJ SZABÁLYOK SZERINT Érdeklődjön: Szekszárd, Mátyás k. u. 46. Tel.: 06-74/410-608, 20/9357­388 OKÉV: 03-0131-03 Akkreditáció: 0267 gyar Akadémia ülésén, 1913-ban pedig a budapesti egyetem férfi professzorai egyetemi tanári cím­re méltatják. Ebben az évtized­ben születnek fiai: Zoltán, a vi­lághírű matematikus, Gedeon az Európa-hírű táncművész és szak­író, de ekkor férje munkatársa Babits Mihály is, aki részben az ő ösztönzésére lett azzá, akinek is­merjük. Filozófiai és mozdulat­művészeti tevékeny­sége a magyar szelle­mi életben örökre maradandó helyet je­lölt ki számára, s 1991 óta szülővárosa róla elnevezett iskolája is méltó formában őrzi nevét és szellemisé­gét. Amikor Dienes Va­léria 40 éves volt, Szekszárdon meghalt Wigand János, a gim­názium alapító igaz­gatója, aki 1896-tól haláláig állt az intézet élén. Ideálokért hevü­lő lelke teljes melegé­vel egész munkás éle­tén át az ifjúságnak élt. Mikor végre maga is pihenni vágyott, kidőlt, mint az öreg fa, amely nemzedékek hosszú sorozatát gyönyörködtette virágai­val, táplálta gyümölcseivel - írta róla a gimnázium gyászjelentése. Akkoriban a papírhiány miatt egyetlen újság jelent meg a me­gyében, de az egyik oldal harma­Wigand János dát nem sajnálta a búcsúztatásra, a pályakép bemutatására és az ember előtti főhajtásra. A Varsádon 1856. május 22-én nyolcgyermekes családba szüle­tett német ajkú fiú a sárszent­lőrinci gimnáziumban szerezte meg legendás magyar és német nyelvtudásának s nemzeti önérze­tének alapjait. Számos későbbi cikke, bírálata tudósi pályát ígért, ő azonban tudását szétosztani vágyta, ezért Aradra, majd Pancsovára került gimná­ziumi tanárnak. Lapot szerkeszt és emlékköny­vet, színdarabot ír, s a művelődés élharcosa, amikor az újonnan ala­kult szekszárdi főgimná­zium élére nevezik ki. A kezdet minden nehézsé­gével sikeresen küzdötte végig az első negyedszá­zadot. 0 megmaradt egy­szerű tanárnak, vidéki igazgatónak. De aztán ez is volt egész lelkével, egész szívével. Lelkiismeretes, ügybuzgó. Védője, gyámo­lítója a keze alá jutott fia­talságnak. Atyai jó barátja tanártársainak - írja az Igazság nekrológja. Emellett kitűnő műfordí­tó, alkalmivers-író, az első mun­kásgimnáziumunk megszervező­je, Babits barátja. Szülőháza jelö­letlen, de síremléke az alsóvárosi temetőben hirdeti a tanítványok kegyeletét. Dr. Töttős Gábor A MAGYAR KONYWIZSGALOI KAMARA Tolna Megyei Szervezete 2004. június 04-én 10.30 órától előadást szervez a Vármegyeháza nagytermében Szekszárd, Béla Király tér 1. Az előadás címe: SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOK . jegyzett, de még be nem fizetett tőke, az apport, a közbenső mérleg, osztalékelőleg-fizetés, visszaváltható részvény, tőkeemelés, feltételes alaptőke leszállítás, konszolidált beszámoló, áttérés, bizonylatok, a kiegészítő melléklet bővítése Előadó: Dr. Újvári Géza, a MKVK Oktatási Bizottságának elnöke Részvételi díj: 4.000 Ft+áfa Cím: 7100 Szekszárd, Kossuth Lajos u. 8. Tel./fax: 74/411-236 és 74//511-579

Next

/
Thumbnails
Contents