Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-05-23 / 18. szám

2004. MÁJUS 16. SPORTROVAT E vtized óta ismerjük egymást, ám amikor fogsz ismerni!" Mert ACÉLOSNÉ SOLYMÁR a riport helyét és idejét telefonon egyez- MAGDOLNA egy fazon, egyéniség. Besorolhatetjük, ezzel zárja: „Szegfű lesz a gomb- tatlan, beskatulyázhatatlan figura. Talán az élet lyukamban és Nők Lapja a hónom alatt, meg akarta így, talán ő. Erről beszélgettünk. Színes foltokból varrt élet - Azt nem lehet mondani, hogy nyílegyenes pálya a Tiéd... - Voltam adminisztrátor nagyon rövid ideig a Moziüzemi Vállalatnál, aztán egy évig ismeretterjesztési előadó a régi Soós Sándor Művelődési Házban, ott ifjúsági klubot is vezettem, aztán ugyanez a munkakör a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál, magyarul a TIT-nél, azután lettem magyar-történelem szakos tanár az 505-ös Ipari Szakmunkásképző Intézetben, aztán (

következett a Bagoly ABC, élelmiszerbolti üzletvezetőként, és szerintem most érkeztem egy igazi jó kis kikötőbe: január 1-je óta csak a foltvarrásnak élek. Ezt most a családomnak köszönhetem, mert ők biztosítják hozzá az anyagi hátteret. Van két nagy fiam, ők önálló keresettel rendelkeznek, a férjem nyugdíjasként is dolgozik, és megszavazták, hogy maradjak otthon, és csináljam azt, amit szeretek. Ebbe nemcsak a foltvarrás tartozik bele, hanem annak a tanítása is, ez pedig kapcsolódik a pedagóguspályámhoz. -Aminek tizenegynéhány éve vége. - Magyar-történelem szakosként tanítani egy ipari iskolában (nem lebecsülve magát az iskolát és a tanulókat) nem igazán jelentett sikert egy pedagógusnak, legalábbis nem azt a sikert, amit én elképzeltem. Emellett személyi konfliktusaim is voltak az utolsó években. - Ezért döntöttél közel kilenc év után a pályamódosítás mellett? - Igen. De nehogy azt hidd, hogy emiatt bármennyit is vesztettem volna az optimizlusomból. - Ahogy én emlékszem, pesszimistán nem'igen vágtak bele az emberek a kilencvenes évek elején egy bolt ügyeinek az intézésébe, ráadásul egyenest a közszférából jövet... - Ez így van, nagyon szerettem azt a munkát. Ugyanakkor megpróbáltam magam valamiképp kárpótolni, tanulóim voltak, és nagyon jól éreztem magam velük. Nagyon jó volt ez egészen addig, amíg a „multik" nem kezdték el apránként kinyírni az ilyen típusú kereskedéseket. - Annak idején nem volt ez hétköznapi ötlet - éjjel-nappali bolt a város közepén. - Sietek leszögezni, hogy ez nem az én ötletem volt, hanem az öcsémé, Ákosé. - Emberpróbáló feladat lehetett 24 órán át nyitva tartani. - Nagyon sokat dolgoztam éjszaka, mindenféle műszakot kipróbáltam, úgy gondoltam, hogy csak akkor tudok reálisan követelni az alkalmazottaktól - bár sokkal szívesebben mondok munkatársakat -, akkor tudom, mit lehet egy műszakban elvárni, hogy lehet és kell a vevőkkel bánni, hogy mennyi árut kell rendelni, ha mindenhez teljesen „odateszem magam". Nagyom szerettem a boltot, a vevőket, azt, hogy ez egy emberközeli bolt volt. Én gyűlölöm a nagy hodályokat, ahova bemegyek - eddig kétszer volt rá eset -, és nem tudok egy emberi szót váltani, nem tudom megkérdezni, hogy ez a puding jobb-e, mint a másik és így tovább. Nekem nagyon jó volt az, hogy hozzánk nemcsak azért jöttek vásárolni, mert szükségük volt egy fél kiló kenyérre, hanem nekünk mondták el, hogy a férjüket bevitték a kórházba, hogy a szomszéd nénivel mi történt, hogy a macskájuk mittudomén megkölykezett, mindent. Hétköznap főleg a lakótelepen élők jártak hozzánk, hétvégén pedig, amikor a többi bolt bezárt, az egész városból odajártak. Az a bolt egy külön szociológiai tanulmány volt a számomra, mert ezen keresztül nyomon lehetett követni az emberek, és, rajtuk keresztül a társadalom változását. Éjszaka rengeteget beszélgettem az emberekkel, akik a társadalom legszélesebb köréből kerültek ki. Ezt az oldalát egy kicsit sajnálom a dolognak. Ugyanakkor hat éve kezdtem el a foltvarrást, és egy idő után éreztem: nem tudom a kettőt egyszerre csinálni, és a foltvarrás már a bolt rovására megy. - Ekkor jött a váltás. De milyen volt a találkozás a műfajjal? - Világéletemben kézimunkáztam, mint minden nő, ebben benne volt a suba, a kötés, a makramé, a varrás, és a horgoláson kívül - amit nem nagyon csíptem - szinte minden. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, én már „foltvarrtam", csak nem tudtam róla. Mert applikáltam a ruhájukra midenfélét, meg varrtam nekik ilyen-olyan térítőkét és falvédőket a gyerekszobába. Már akkoriban nézegettem a külföldi lapokat, meg a magyar Lakáskultúrákat, az Otthonokat, és akkoriban már ott feltűntek a foltvarrott dolgok. Ha megnézel egy amerikai filmet, akkor egészen biztos, hogy találsz legalább egy olyan terítőt, takarót, ami foltvarrással készült. Nagyon tetszettek ezek a dolgok, de valahogy Magyarországon még nem nagyon lehetett hozzájutni ehhez a technikához. Egy debreceni mérnökasszony, Dolányi Anna hozta be végül az eljárást Franciaországból, és ő alakította meg az első ilyen klubot Debrecenben, majd Budapesten, végül egyre-másra szerveződtek szakkörök olyan módon, hogy a számuk mára olyan nyolcvan körül van, és több ezerre tehető azok száma, akik szervezett kereteken belül dolgoznak. Szekszárdon is van egy egyesület, aminek történetesen én vagyok az elnöke. - Tehát itt sem tétlenkedtél... - Amióta megalakult az egyesület, sokkal nagyobbak a lehetőségeink, támogatást nyerhetünk, előadókat hívhatunk, mára komoly könyvtárral rendelkezünk, rengeteg szakkönyv, szakfolyóirat segíti a munkánkat. Az egyesületen belül tudunk tanfolyamokat tartani, járunk foltvarró világkiállításokra, európai találkozókra, hazai kiállításokra. Harmincas létszámmal dolgozunk, e fölé nem is akarunk menni, ez még egy öszszefogható, átlátható létszámú közösség. Közben az Magyar Foltvarrócéh titkára lettem, és most, hogy nincs Bagoly, ez teljesen kitölti az életemet. Sok munkám van, pályázatokat írok már nemcsak az egyesületnek, hanem az országos céhnek is. Karitatív munkát is végzünk, amellyel különböző, hátrányos helyzetű embereknek szerzünk pénzt. Tavaly egy egri. családnak, amikor leégett a házuk, varrtunk takarót, aztán tombolasorsoláson a takaró gazdára talált, amit a nyertes felajánlott a családnak, de a tombola bevételével is igyekeztünk segíteni. Most például a Heim Pál Gyermekkórháznak gyűjtünk, de akármerre utazunk, a buszon is ilyen karitatív takarókat szoktunk varrni. - Buszon? - Igen, ez nemcsak géppel megy, nagyon sok kézi technika van, sőt a foltvarrás hőskorában még csak kézzel varrtak. - Mi van előbb: a folt vagy a téma? - Ez teljesen változó. Van úgy, hogy az ember talál egy anyagot, és úgy gondolja, hogy én ebből az anyagból egy ilyen mintát, egy ilyen technikát, egy ilyen témát varrnék, és van, amikor egy téma van előbb, és ahhoz kell anyagot keresni és találni. Én nagyon szeretek pályázatra varrni, ahol adott a téma, és ahhoz kell keresgélni. A foltvarrás is olyan, mint minden más művészeti ág, tehát riem a kézben, hanem az agyban dőlnek el a dolgok. Hiába vagyok bármilyen ügyes varrónő, ha nincsenek ötleteim, gondolataim, akkor maradok varrónő. Orbán György