Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-05-02 / 15. szám

SZEKSZÁRDI 2004. május 2. VASÁRNAP 3 T izenévesen gimnazistaként került el Szekszárdról. A tősgyökeres szekszárdi sváb család „legkisebb fia" közgazdász diplomát szerzett, a fővárosban épített karriert, nevét a Béres Rt. felvirágoztatásával köthetjük össze, de mint minden vállalkozó szellemű embernek, volt félbemaradt próbálkozása is. Heimann Zoltán a Magyar Külkereskedelmi Bank tulajdonában lévő Konzumbank szekszárdi fiókjának igazgatójaként hazatért. A családi pincészet, az új feladatnak számító bankári munka és a szülőváros felfedezése 45 évesen a folytonosság mellett újrakezdést jelent. A számvetés mellett lehetővé teszi a titok megfejtését: mi köt valamennyiünket a szülőföldhöz? A legkisebb fiú hazatért Szekszárdra „Elj úgy, hogy bármelyik nap elszámolhass magaddal" - Nagy váltásra vállalkozott. Mit jelent Önnek Szekszárd? - Sokat. Öregszem, és egyre többet jelent számomra. Márciusban töltöttem be a 45. évemet és a születésnapomat követően léptem munkába. Szándékosan alakítottam így a dolgokat. Egy kicsit sorsszerűnek érzem. Ez az «

:tkor alkalmas arra, hogy mérlegeket von| az ember, keresse a helyét, és már nem a ágmegváltó, forradalmi gondolatok irányítják a döntéseket. Hozzátartozik, meglepett a felkérés a Magyar Külkereskedelemi Bank vezetése részéről. - De bizonyára örömmel fogadta, hiszen végül is itt kötött ki? - A családi kötődés, a 200 éves hagyomány nagyon erős érv. És egyelőre még romantikus a présházban lakni, ahol lusta férfi módjára rendezkedtem be, miközben a családom Solymáron lakik. A hazatérés meglepő felfedezéssekkel szolgál. Sokat gyalogolok, hiszen itt nem is érdemes autóba ülni, olyan „átjárható" a városközpont. Meglepetéssel ismerek rá a Várközre, ahol annak idején angolórára mentem, és más-más szólítások érnek miközben a város utcáit járom. Ráismerek azokra a vörös téglafalú pincékre, amiket testvérem tervei alapján alakítottak át, és az Iván-völgyi hegytetőn édesapám akarata és keze nyomát viseli az öregprésház minden téglája, emlékezetes poharazások, baráti találkozások, a családi összejövetelek színtere. Tavaly a Rubikon című szakmai folyóiratban ^fcglepetéssel fedeztem fel egy öreg fotót a század elejéről, ahol a még működő fakád és rézcsap, mellől öregapán suttyó gyerekként mosolyog a fényképezőgép lencséjébe. Apám 2000-ben volt 70 éves. Születésnapi ajándékként Töttős Gábor segítségével elkészíttettük a családfát, s kiderült, hogy 1758-ból származik az első írott emlékünk, egy házasságlevél. 1760-ban már a kórházi kápolna alapításánál találjuk családunk felmenőit, 2008ban ünnepelhetjük a 250 évet. Tényleg, 250 év hosszú idő és már most arra készülünk, hogy az eddigre termőre forduló új telepítéseink terméséből méltóképpen „rukkolhassunk ki". - Valójában ezzel kellett volna kezdenem, egyáltalán miért ment el a szülővárosból? - Tetszetős lenne azt válaszolni, hogy hosszú távú stratégiában gondolkoztam. Aki ezt mondja, azt hiszem, hogy egy kicsit füllent. Helyesebb a sodródás fogalma. Tizennégy évesen a Nagy Lajos Gimnáziumba Pécsre, azután a Közgazdaságtudományi Egyetemre Budapestre kerültem. A feleségem is egyetemi szerelem és később a belvárostól 15 kilométerre egy kis faluban, Solymáron építettünk házat. Eltelt húsz év, igaz, hogy a rendszerváltás idején édesapám felajánlotta, hogy foglalkozzam szőlészkedéssel, de nem hinném, hogy a dudások „túlzott számban elférnének egy csárdában. O a saját szája íze szerint foglalkozott a birtokkal, és idővel kiderült, hogy nem lehet kicsiben gazdálkodni. Fél hektáron kezdtük, ma húsz hektárnál tartunk. A hogyan tovább megválaszolása már a gyermekeink felelőssége legyen! - Vagyis lakóhelyként nem választották, de vállalkozási szinten mégiscsak belefolytak a családi gazdaság működtetésébe. Mit kell tudni a Heimann-birtokról? - A Szekszárdi Hegyközség területén található és magam is meglepődtem, mert egy 11 hektros szőlőnk a legmagasabb pontján, 296 méterével magasabb az Oriás-hegynél. A másik furcsaság, hogy a „hegynek" nincsen neve, csak Bati keresztként emlegetik. Azt hiszem javasolni fogom a városnak, hogy nevezzék el, talán Szarvas-hegynek, mert a közelben van a Szarvas-szurdik, vagy Szent-László hegynek. Egy kilátót szeretnénk itt felállítani, hiszen itt halad a Sötétvölgybe vezető kéktúra útvonal. Meggyőződésem, ha értékekkel rendelkezünk, módunkban áll, hogy tegyünk azok megismertetéséért, akkor kötelességünk megtenni. - Mit szólt a családja ahhoz, hogy Szekszárdra szólítja a munkája? - Az életem során minden munkám sok utazással járt együtt, évente valahol 50-70 ezer kilométert autóztam, hol Budapest-EgerMiskolc-Szolnok, hol Solymár-Bábolna, Békéscsaba-Kecskemét négyszöget kellett leírni. Az elmúlt időszakban dolgoztam Herenden, foglalkoztam víztisztító berendezések forgalmazásával, szivarkereskedelemmel és a gyermekeim, feleségem féltő aggodalommal figyeltek, és őrültnek az új céloknak. Az utóbbi két év után nehéz megszoknom, hogy reggelente nem én viszem fiaimat az iskolába. Ők egyébként 13 és 16 évesek, olykor nagy kalandokra vállalkozunk együtt. Tavaly például Zoli fiammal Pécsről a Zengő csúcsáról indultunk, és egy nagy túrával Szekszárdra, a szőlőnkhöz érkeztünk. - Hány óra alatt tették meg a hosszú utat? - Három napig jöttünk, a Rockenbauer Pálról elnevezett kék túra gyönyör útvonalán, és ahol lehetett megálltunk. Hátizsák, hálózsák, sátor is volt nálunk, de a „véletlen" mindig úgy hozta, hogy vendégül láttak ... - Igen, a felnőttek praktikái. Azért így is szép teljesítmény volt. - Gondolja hozzá, hogy hátunkon húsz kilós felszerelés, nekem még a hasamon is plusz húsz kiló. De visszatérve a kérdésére hetente egyszer-kétszer Szekszárdra jön a feleségem, hiszen a családi vállalkozás, a Heimann Családi Birtok Kft. ügyvezető igazgatója, és a diplomája mellé nemrég egy borász technológusi képesítést is szerzett. Nehézségek persze adódnak, most tanuljuk egymás hiányát kellő toleranciával kezelni. - Vagyis mindennek megvan az árnyoldala. Ne haragudjon „világlátott emberként" ereje teljében miért jött vissza egy vidéki, „poros" kisvárosba? - A kérdésében állít valamit, amivel én nem értek egyet. Lehet, hogy a távolról jött ember véleménye, vagy nosztalgiája? Nagyon sok érték van itt, ami Franciaországban, Finnországban magától értetődően normál kisvárosi létet jelent. A miénknél magasabb színvonalon, de hasonló közegben élnek, dolgoznak. - Ez afféle újra felfedezés... - Fontosak a visszatérések. Május l-jét és az EU-t például régi, egyetemi barátaimai Prága környékén sörözéssel ünnepelem, ez is egy visszatérés lesz, május 5-én szekszárdi fiatal borászokkal koccintunk Európára, július 10-én pedig Baján állok a bogrács mellé a halászléfőző-versenyen. Szekszárdon most kezdtük el szervezni a Szent László nap bor és pincepörkölt ünnepet. Ez nem idegenforgalmi nevezetesség volna, hanem magunkról szólna, hogy legyünk együtt, érezzük jól magunkat. Magunknak kell megteremtenünk és őriznünk a hagyományainkat, ünnepeinket. - Egy vállalkozói, bankigazgatói életformába miként fér bele? - A munka az első, és legfontosabb, de ne feledje, hogy mint fiókigazgatónak, részben az is a dolgom, hogy a bankot a város mindennapi életében is közelebb vigyem az emberekhez. A barátságra, arra, hogy jól éljünk mindig maradnia kell időnek. Magaménak érzem a latin mondást: Carpe diem, ami annyit tesz szakaszd le a napot. Számomra azt jelenti: ne restelljem az életet kihasználni, de éljek úgy, hogy bármelyik nap elszámolhassak magammal. Takács Zsuzsa N