Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-04-25 / 14. szám

, szekszárdi VASARNAP 2004. április 25. ORBÁN VIKTOR A SZEKSZÁRDI LISZT TÉREN Egymillió aláírással adnak súlyt a Parlamentben nem elegendő szavuknak Hétfőn este két és fél, három- önök egymillió aláírásával ad­ezer ember várta Szekszárdon a junk súlyt szavunknak. Korzó áruház előtti téren Or- Most érezzük magunkat elég bán Viktort, a Fidesz Polgári erősnek ahhoz, hogy egy ilyen Szövetség elnökét, aki a beveze- akciót sikerre tudjunk vinni, tő előadás után azzal kezdte be- mondta Orbán Viktor, majd: ­szédét, hogy ez az összejövetel Mi úgy akarjuk megmutatni nem kampánygyűlés, a válasz- erőnket, hogy nem lerohanjuk tási kampány majd május 9-én az embereket, hanem egy olyan indul, amikor Schmitt Pál, a erőt mutatunk fel demokratikus szövetség európai parlamenti eszközökkel, ami elég ahhoz, listájának vezetője annak élére hogy visszatartson mindenkit, áll, és bizonyára Szekszárdra is aki ártani akar nekünk, ellátogat majd. Most a Fidesz Elmondta, már 340 ezer alá­petíciójának aláírására ösztö- írást összegyűjtöttek, s biztos nözte a párt elnöke a nagygyű- abban, hogy meglesz az egymil­lés résztvevőit. lió. Hiszi, hogy ezt a munkát - Ez a petíció nem azt a célt nem csak lelkesedésből, nem tűzte ki, hogy a sok aláírással pártpolitikai szimpátiából, ha­népszavazást kényszerítsen ki. nem valóban a változtatás jegyé­Ennek az az értelme - folytatta ben végzik majd el. a szónok -, hogy összegyűjtsük Megismételte azokat a gon­egymillió ember aláírását, be- dolatait, amiket az elmúlt na­nyújtsuk a petícióban foglalt cé- pókban Szegeden, Szombathe­loknak megfelelően több pon- lyen, Nyíregyházán és Budapes­ton is módosító javaslatainkat a ten a gazdagréti nagygyűlésen is magyar költségvetéshez, és miu- kifejtett, majd beszédének befe­tán eddig azt tapasztaltuk, hogy jező részében a közelgő Európa saját erőnk a Parlamentben ön- Parlamenti választásokat is szó­magában nem elegendő, az ba hozta. Részletesen elemezte, János 10,11 % / / Eva ng élium / „En vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért." Júdeának nagy része magas fennsík, terméketlen és köves. Állat­tenyésztésre rendezkedtek be itt az emberek, juhtenyésztéssel fog­lalkoznak. A vidék legismertebb alakja a juhpásztor. Elete rendkívül nehéz, állandóan úton van, munkája teljes figyelmet igényel, mert ha egy bárány elkódorgott, könynyen lecsúszhatott a magas fennsíkról. Szüntelen ébernek kell lennie, mert nem ritkák a különféle vadállat­ok sem, főleg a farkasok. A juhok rászorulnak a pásztorra, tönkre­mennek, kiszolgáltatottak segítség nélkül. A Biblia az embert a ju­hokhoz hasonlítja. Ha őszintén meggondoljuk, akkor igazat kell ad­ni a Bibliának. Nagyon rászorulunk a segítségre. Az embernek kell a Pásztor! Kell valaki, aki összefogja, terelgeti, kiigazítja. Tessék meg­figyelni: nem tudunk egy munkát elvégezni, sőt egy mondatot sem sokszor, ha a gondolataink minden irányba kalandoznak. Nincs Ura a gondolatainknak. A Biblia nagyon világosan, őszintén beszél, ha becsületesen hozzámérjük életünket, akkor magunkra ismerünk. Ismerjük az esetet: Dávid a délutáni sétáján meglát egy szép as­szonyt, aki a palota közelében fürdik. Dávid nem tud a gondolatai­nak parancsolni, nem tud uralkodni felettük. A gondolatból lesznek a cselekedetek. Ma ugyanez ismétlődik. A nem pásztorolt gondolat­ból lesz paráznaság, gyilkosság. Ezek persze a szélsőségek, de nyil­ván értjük, hogy mindennapi vitáink is idesorolhatók. A bűn az ajtó előtt áll és leselkedik, mint farkas a nyájra, ha nincsen Pásztor. Ez a vasárnap a Jó Pásztor vasárnapja. A jó pásztor is szerte jár keresve, kit tartson meg. Keresztelő János tanítványai előtt rámutat Jézus Krisztusra és ezt mondja: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Az én bűnömet is hordozta Krisztus a kereszten. Van szabadulás, nem kell, hogy uralkodjon rajtam, nem kell, hogy el­pusztítson. A jó Pásztor hív az ő nyájába, népe közé, hogy megtar­tatásom legyen. Hajduné Csernák Erzsébet metodista lelkész és elítélte az MSZP felkészülé­sének azokat az elemeit, amik korábban egy internetes újság cikke kapcsán váltak ismertté. Elmondta, minden magyar ál­lampolgárnakjoga van szavazni, és joga van kifejezni, van-e még bizalma a mostani kormányzat és kormányzati politika iránt, vagy nincs. Végezetül felolvasott abból , a dokumentumból, amit akkor fo­gadtak el, amikor a párt szövet­séggé alakult, s ami közéleti cse­lekvésük kereteit jelöli ki. Esze­rint hiszik, hogy a köz- és állam­életnek a legnagyobb emberi cé­lok elérését a szeretet, a békes­ség, a biztonság, a rend, az igaz­ság, a szabadság kiteljesedését kell szolgálnia. Bíznak abban, hogy szövetségükkel a nemzeti összefogást is szolgálják. Hozzá­járulnak az erős és egységes ma­gyar nemzet ügyéhez, hogy szö­vetségük segíti a magyarok kö­zötti bizalom, barátság és együttérzés erősödését. Rendü­letlenül hisznek a szeretet és ös­szefogás erejében. - sz 1 ­Válassza a minőséget! 2004. évi képzési ajánlatunk: - mérlegképes könyvelő - tb-ügyintéző - minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító - ingatlanközvetítő - társasházkezelő Hamarosan: Regisztrált mérlegképes könyvelők 2004. évi továbbképzése Pakson, Tamásiban, Dombóváron és Szekszárdon! Cégek részére szakképzési alap terhére elszámolható képzéseket, továbbképzé­seket szervezünk. Infovcnal: Perfekt Rt. Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Széchenyi u. 54-58. 06-74-410-185 www.perfekt.hu

Next

/
Thumbnails
Contents