Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-01-25 / 2. szám

SZEKSZÁRDI 2004. JANUAR 25. VASÁRNAP Dél-Dunántúl és Dél­Alföld közösen lobbizik Szekszárd adott otthont csütörtökön a dél-dunántúli és a dél-alföldi régió közös gyorsforgalmú úthálózat fejlesztési konferenciájának. A cél a közös lobbi volt az M9-es út tervezésének és a szekszárd-dombóvári szakasz megépítésének fel­gyorsítása érdekében. A két régió - a beruházások tekintetében - országos vi­szonylatban az utolsó helyen áll. Az úthálózat fejlesztése nélkül nincs esélyük az előrelépésre. Dr. Balogh László, a Dél-alföldi Regionális Területfejlesztési Taná­csának elnöke hangsúlyozta: sze­retnék elérni, hogy 2007 helyett 2006-ra készüljenek el az M9-es út engedélyezési tervei, valamint azt is, hogy az 53-as és 54-es út össze­kötő szakasza 2008 végéig meg­épüljön. Dr. Kovács Ferenc, a Gaz­dasági és Közlekedési Minisztéri­• n helyettes államtitkára hangsú­Dzta: a kezdeményezés reálisnak tűnik, majd hozzátette, az M9-es út teljes hosszában 2015-re készül el. Szólt arról is, hogy az országgyűlés által decemberben elfogadott tör­vény rögzíti a gyorsforgalmi úthá­lózat fejlesztési ütemét. Idén a köz­ponti költségvetésből 217 milliárd forintot különítenek el utak építé­sére, ebből 187 milliárd jut fejlesz­tésre. Összesen hatvanöt kilométer új útszakasz épül Magyarországon 2004-ben. A helyettes államtitkár aláhúzta: ez ugyan csekély meny­nyiségnek tűnik, ám eddig nem voltak előkészített projektek, ezek most készülnek, így 2006 és 2007 lesz a jelentős mennyiségű gyors­forgalmi úthálózat építésének éve. Dr. Kovács Ferenc tájékoztatásul elmondta: jövő héten kerül nyilvá­nosságra az M6-os budapest-duna­újvárosi szakaszának tenderkiírá­sa, a megvalósulás időpontja 2006. Ugyanekkorra tervezik a dunaújvá­rosi híd megépítését is. A helyettes államtitkár aláhúzta: bíznak ab­ban, hogy a jövő év második felé­ben Pécs irányából is megkezdőd­hetnek a munkálatok. mk Elismerés a megyei közgyűlés elnökének Személyesen, fotókon, televízióban a legtöbb olvasó nem egyszer láthatta, amikor Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés elnöke, egyben a megyei védelmi bizottság elnöke kitün­tetéseket ad át. Szerda délután mindez fordítva történt. A védelmi igazgatásért emlék­érem arany fokozatát adományozta Lamperth Mónika belügyminiszter a megyei elnöknek. A tavaly alapí­tott kitüntetést szerda délután nyújtotta át Frankné dr. Kovács Szilviának Bardócz László nyugal­mazott ezredes, a Belügyminiszté­rium vezető főtanácsosa a megyei önkormányzat tanácstermében. Bardócz László köszöntőjében ki­emelte, hogy az elmúlt két eszten­dő során annyi rendkívüli esemény történt a megyében, mint máskor két ciklus alatt. Emlékeztetőül föl­sorolt közülük néhányat: az óriási havazást, a járhatatlan utakat, a munkások szállítását, az árvize­ket, a paksi atomerő­műben történt üzemza­vart... Mint fogalma­zott, az elnök asszony minden téren folyama­tosan hatékony munkát végzett, így érthetően, ő lett az első kitüntetet­tek egyike. - Sokrétű feladataim közül az egyik legfon­tosabb a védelmi mun­ka, amit munkatársaim segítsége nélkül nem tudnék ilyen színvona­lon teljesíteni - szögezte le Frankné dr. Kovács Szilvia. - hm ­Fotó: Nagy Ágnes Kísérleti közterület-felügyelő Az elmúlt évek során több fontos ren­deletet hozott a szekszárdi közgyűlés a köztisztaság, a közlekedés, a rend és a lakók nyugalmának fenntartása érde­kében. Ezek azonban mit sem érnek, ha nem sikerül őket betartani, betar­tatni. A megyeszékhely arculatának ja­vítása érdekében a déli városrész há­« egyéni képviselője összefogott, és ndó közterület-felügyelőt kért saját területére. A kísérleti program február elsejével Indul. A polgármesteri hivatalban 6 közterület-felügyelő dolgozik köz­tisztviselői státuszban. A Műszaki Iroda keretein belül tevékenyked­nek, a város különböző részeit ­egy program alapján - járatszerűen ellenőrzik. Ha kell, hivatalos sze­mélyként járnak el a rendeletek, törvények ellen vétőkkel szemben, figyelmeztetnek, feljelentenek és büntetnek. Szeleczki József iroda­vezető elmondta: 2003-ban több mint 1000 esetben - többnyire sza­bálytalan helyen megálló gépjár­művek, és illetéktelen szemétlera­kás miatt - kellett eljárniuk a szür­ke ruhásoknak, akik közel egymil­lió forint bírságot szabtak ki. Né­hány képviselő azonban ennél töb­bet szeretne. Az állandó közterület-felügyelő ötlete Maller Béla, a XII. választó­körzet egyéni képviselőjének fejé­ben született meg. Miután azonban egy körzet „elég kicsi" egy ilyen fel­adathoz, szívesen csatlakozott a programhoz a két szomszédos - a XIII. és a XIV. - kerület képviselője, Tóthi János és Fajszi Lajos is. A közgyűlés december 11-i ülésén rá­bólintott a kísérletre, így február el­sejétől Takács Tibor a Korona Ho­teltől délre fekvő városrész kihelye­zett közterület-felügyelője. A há­rom képviselő nem kér mást, mint, hogy a környéken lakó tisztviselő minél gyakrabban járja be a rábí­zott területet, és a köztisztaság, il­letve a parkolási rend betartatása mellett vegye észre, ha kidől egy fa vagy egy korlát, ha valahol besza­kad a járda vagy az út, ha eltörik a hinta vagy burjánzik a parlagfű és ha kóbor kutyák szaladgálnak az utcákon. Mindezekről minél hama­rabb számoljon be a hivatalban, hogy a lehető leggyorsabban orvo­solni tudják a problémákat. A kép­viselők - akik, amikor idejük enge­di, maguk is bejárják a körzetüket ­minden eszközzel segítik a közte­rület-felügyelő munkáját. Maller Béla, Tóthi János és Fajszi Lajos sa­ját keretéből ajánlott fel pénzt egy mobiltelefonra, ami jelentősen megkönnyíti majd Takács Tibor munkáját, és idővel egy robogót is szeretnének közterület-felügyelő­jük számára. Az augusztus 31-ig tartó kísérleti program elindítói valamennyien megerősítették: ezek a változtatá­sok nem a lakosság ellen, sokkal inkább a többség érdekében történ­nek. Azért, hogy Szekszárd rende­sebb, tisztább, nyugalmasabb, lak­hatóbb, és ezáltal a turisták számá­ra is vonzóbb város legyen. A hét hónap letelte után a kihelyezett közterület-felügyelő kérdése visz­szakeriil a közgyűlés elé, és ha ked­vezőek lesznek a tapasztalatok, ak­kor elképzelhető, hogy a többi kör­zetben is bevezetésre kerül. Éppen ezért a képviselők kérik a lakossá­got, hogy kísérjék figyelemmel a programot és mondják el vagy írják le tapasztalataikat, segítve ezzel a város fejlődését. (finta) <£o eleji bútcv- ás lÁMpaakcló 2004-BEN IS FOLYAMATOS AKCIÓKKAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. Továbbra is KEDVEZŐ ÁRON vásárolhat konyhafelszerelési cikkeket, háztartási műszaki kisgépeket, üvegárukat és rozsdamentes termékeket. m j^Swmr* HORANYJ VILÁGÍTÁSTECHNIKA MINŐSÉG BÚTORBAN ES VILAG1TASTECHNIKABAN! ÉRŐS sarokgarnitúra 3 58 000 F t 299 00 Ft BÚTORSTÚDIÓ PORANY] SZEKSZÁRD, Széchenyi utca 41. Tel./fax: 74/416-622 - Garay tér 16. [a volt Sulák Szőnyegáruház helyén) • PAKS, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/312-500

Next

/
Thumbnails
Contents