Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-03-21 / 9. szám
2004. MÁRCIUS 21. PROGRAM AJANLO Sérülten is szerepelt a vb-n Csillag Balázs a csillagokat szolgálta ki. Ez nem túlzás, hisz a Budapesten megrendezett fedettpályás atlétikai világbajnokságon a Szekszárdi AC válogatott atlétája rendezőként serénykedett. Pedig a 3000 méteren Európa-Kupa-győztes, 5000 méteren utánpótlás EB-bronzérmes, felnőtt EB. 7. helyezett, középtávú számokban felnőtt magyar bajnok atlétának versenyzőként is lett volna keresnivalója a legjobbak megméretésén. - Az erőviszonyok ismeretében úgy gondolom, hogy 3000 méteren a döntőbe kerülhettem volna - idézi fel emlékeit a tavalyi térd- és vakbélműtéte miatt az olimpiát is kihagyó 25 éves sportoló. - Sok ismerős ^xcal találkozhattam az ameri^Bi egyetemi bajnokságból, többek között a 3000 méteren aranyérmes Bemard Lagat-val, a vb 6. helyezett 400 gátas Joey Woodyval és az 5000 m-t 13 percen belül először teljesítő Bob Kennedyvel. Rendezőként helytálltunk, bár a számítógépes rendszer „lefagyása" miatt órákon át meleg pillanatokat éltünk át. Belekóstoltam a sajtos szakmába: az angol tudásomat és a sportágban való jártasságomat kamatoztatva a versenyzők nyilatkozatait én fordítottam a média számára. Érdekes volt kis időre a színfalak mögé pillantani. Például az egyik amerikai gátfutó a kiesé^^A nemrég az NB I/B kapuján kopogtató UFC Szekszárd jelenleg az NB III. 11. helyén várja a tavaszi idényt. De a jelenlegi áldatlan körülmények között már az is eredmény, hogy egyáltalán léteznek. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a csapat nagyrészt a tavalyi korosztályos Magyar Kupa ezüstérmes gárdára épül. A húzóemberként szániontartott bátaszéki Pulcz István kérésünkre felelevenítette pályafutását a kezdetektől napjainkig. * -Negyedikes koromig Bátaszékre jártam általános iskolába, majd egy számomra sikeres Kalász János teremtorna után a szekszárdi 2-es iskola futballtagozatos osztályának tagja lettem. Tizennégy évesen már az NB Il-es Györköny korosztályos csapatában játszhattam, majd a szintén NB Il-es UFC Szekszárd színeiben kezdtem futballozni. Annak ellenére, hogy védekező középpályás voltam, elég sok gólt szereztem. Ebben a bajnokságban eddig a felnőttek közt egyetlen gól fűződik a nevemhez, de most már belső védőként játszom. se miatti elkeseredésében lenyilatkozta, hogy abbahagyja a sportot. De kisvártatva az amerikai csapat sajtófelelőse kezembe nyomott az érintett atlétával készített optimista hangvételű, a jövőbe vetett hittől sugárzó interjút. Ez az amerikai mentalitás. Egyébként szívszorító érzés volt a pálya szélén szemlélődni. A közeljövőben nem rendezünk világversenyt, így önhibámon kívül nagy lehetőséget szalasztottam el. - Az amerikai mentalitásba a iowai egyetemen töltött négy és fél év alatt is volt alkalmad belekóstolni. - Az egyetemi bajnokság a tanulás és a sport harmóniájáról szól. Délelőtt és az esti órákban a tanuláson, délután az edzésen, hétvégeken pedig a versenyeken van a hangsúly. Rendkívül szigorú a doppingellenőrzés, engem például egyik reggel szinte az ágyból rángattak ki kontroll- Hogyan tudnád magad futballistaként röviden jellemezni? - A keménység, az akarat és a jó rúgótechnika jellemzi a játékomat, a pontrúgásokat általában én végzem. Nem véletlen, hogy a Milánból Gattuso a kedvencem. A rendkívül felpörgetett játékstílusomból származnak a hibáim is, így időnként hamar besárgulok. Néha képtelen vagyok tolerálni, ha elmennek mellettem, bár szándékosan, alattomosan még senkit sem rúgtam fel. Nem vagyok egy labdazsonglőr, a hiányosságaimat csupaszív játékommal igyekszem pótolni. - Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola tanítójelöltjeként hogyan tudod a sportot a tanulással összhangba hozni? - Csapattársammal, Ruff Dániellel együtt 2. osztályos testnevelés tagozatos vagyok. A labdajátékokban a főiskolán is jeleskedem, de a magasugrás is jól megy. Az egyetemi focibajnokságban kis híján a döntőbe jutottunk, de az orvostanhallgatók és a történelem szakosok kiejtettek bennünket. Tovább akara. Jellemző, hogy a tengerentúlon a baseballtól a rögbiig mindenre lehet fogadni az egyetemi sportban is. Hivatalos fejtágítók voltak arról, hogy a fogadásokat manipulálok áldozatául esett sportolók milyen büntetőjogi következményekkel számolhatnak. - Képes leszel Szekszárdon is a legjobbat kihozni magadból? - Odaát szereztem egy közgazdász diplomát, miközben a sportág krémjével versenyezhettem. Az indulás nehéz volt, de mikor az edzőm, Németh Gyula útmutatása szerint kezdtem dolgozni, felvettem a ritmust. Nem túlzás, hogy a metodikája még a iowai egyetemi klubnál is irányadó: a lépcsőn való szökdelést, edzések végén a sprintszámok beépítését tőle vették át az amerikaiak. Irányításával a sportpályafutásomat Szekszárdon is ki tudom teljesíteni. A Mecser Lajos 34 éves 5000 m-es csúcsát búcsúztató fiú sejtjeiben kódolva van egy világraszóló eredmény ígérete, hisz édesanyjának a testvére, Szántó Tamás 1500-as magyar csúcstartóként döntős volt a milánói kontinensviadalon. Mindez Németh Gyula szakértelmével és az Adidas támogatásával párosulva a csillagok ígéretes állását mutatja. k rok tanulni, mert középiskolában szeretnék tanítani. Nálam első a sport, de ez nem mehet a tanulás rovására. A kondíciómat is céltudatosan fejlesztem és még vizsgaidőszakban sem hagyok ki egy edzést sem. Mindemellett játékvezetői tanfolyamra is járok, de először focistaként igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. Ha a falumbéli Horváth Péternek sikerült a Ferencvárosig eljutnia, nekem miért ne jöhetne össze a profiliga? Ám egy szép karrierhez, beleértve a külföldi szerződést is, szerencse is kell. Jó időben kell lenni jó helyen. A 19 éves tanítójelölt „mindenkin keresztülgázoló" stílusa is feltétlen győzniakarásából származik. Lelki alkatából adódik, hogy mikor az egyik bólyi ellenfele egy szerencsétlen ütközés nyomán lábtörést, szenvedett, hetekig látogatta őt a kórházban. Nagyon sokat köszönhet a családi háttérnek, szülei gyakran a meccsekre is elkísérik. Az egykori futballista édesapjánál már most többre vitte, de családcentrikus szemléletére jellemző, hogy mégis őt tekinti a példaképének. M Műfüves pálya a tarackos helyén A szekszárdi vásártér melletti tarackos helyén műfüves pálya. Egyelőre ez álomnak is szép, pedig mindez 2005. december 31-ig valóság lehet. Erről tájékoztatott bennünket Gellér Sándor, Szekszárd Megyei Jogú Város Sportbizottságának elnöke: - Az előzetes felmérések szerint ezen a területen egy villanyvilágítással ellátott, 106x58 méteres pálya 130 millió forintba kerülne. Erre az összegre nyújtottunk be pályázatot a GYISM-hez, végül ebből 58 milliót nyertünk el. Az egész műfüves program megvalósításában Szekszárd önkormányzata mellett a Sportfólió KHT és Géczi István miniszteri biztos (a Fradi egykori kapusa) játszik döntő szerepet. Géczi Istvánnal a közeljövőben lezajló tárgyalásaim arra irányulnak, hogy a beruházás megvalósítása érdekében megtaláljuk az optimális megoldást. Egyértelmű, hogy külső szponzorok bevonására is szükség van, 58 millió forint nem elegendő a beruházáshoz. A 170 milliós ajánlattal jelentkező Németh Miklós árajánlata túl magasnak tűnik, a kivitelezőre vonatkozólag is keressük az optimális megoldást. A vállalatoktól már kaptunk felajánlásokat. Az egyik cég például a gépek üzemanyagköltségének megtérítése fejében a földmunkák térítésmentes elvégzését ajánlotta fel. Ehhez a kiemelkedő létesítményhez az egész város és városkörnyék összefogása szükséges. A hét sportműsora Március 20. (szombat) Női kosárlabda NB I. A. csoport: Atomerőmű KSC Szekszárd-Zala Volán ZTE 18 órakor a sportcsarnokban. Női asztalitenisz NB I/B. Szekszárd AC II.-Konyfa SI 11 óra, NB II. Szekszárd AC III.- Kanizsa Sör II. 15 órakor a sportcsarnokban. Március 25. (csütörtök) Női kézilabda országos serdülőbajnokság UKSE Szekszárd-Esztergom 18.30 órakor a sportcsarnokban. Felpörgetett stílus a focipályán és az életben