Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-03-21 / 9. szám
2004. MÁRCIUS 21. , SZEKSZÁRDI TASARNAP M Mesélő emlékeink 15. Sztrájkkultúra 1904-ben Megyénk székhelyén, ahol az ipar gyermekcipőben járt, a legszámottevőbb munkássereggel a nyomdák rendelkeztek, nem volt tehát közömbös, ha a két legnagyobb létesítményben történik valami, az meg főleg nem, hogy miként. * Tolnavármegye 1904. március 13-án adta hírül, hogy „az öszszes szedők beszüntették a munkát". Szekszárd, „hol eddig is kivételesen kedvező volt a betűszedők helyzete", az utolsó maradt városok között. Másutt fémmunkásokat egybekapcsoló swlidaritás győzelemre vitte a munkások mozgalmát, mely azonban, ha túlhaladja a jogos követeléseket, komolyan veszélyezteti a munkaadók existenciáját" - vélte a lap, amely viszont nem hétköznapi módon jutott el az olvasókhoz, mert a munkások között nem akadt egyetlen sztrájktörő sem, ezért fenyegetett, hogy kimarad ez a lapszám. Molnár Mór, aki néhány éve Ujfalusy Lajostól, Babits Mihály rokonától vette át a nyomdát, éppen a konkurens cégnél, Báter Jánosnál kezdte betűszedőként a költő születési évében. Végigjárta a szakma állomásait, ismerte az új gépeket is, ezért nyilváníthatott neki köszönetet az újság szerkesztősége, „hiszen maga, az ő személyes, gyors munkájával szedte ki, állította össze és nyomta ki Molnár Mór a rendkívüli lapot". Az pedig szinte természetes volt, hogy a sztrájkolókat nem fenyegette sem ő, sem Báterné, hanem „a legmesszebb menő előzékenységgel és áldozatkészséggel teljesítették a szedők összes kívánságait", pedig a helyi bérek már eddig is versenyképesek voltak. Ezután „a felszabadult tanulók fizetése heti 18 korona lesz", magasabb órabér mellett megmarad, hogy „a délután 6 órán túli munkáért óránként külön díjazást kapnak az öszszes munkások". (Összehasonlításul: egy községi írnok heti bére 20 korona, ez egy akkori óvónő havi bére, igaz lakással, de ugyanennyibe kerül egy hektoliter bor vagy húsz napszám is...) Ezzel a keresettel valóban elégedettek lehettek, s a budapesti szakszerveKoretzky János zeti küldött ÖSZmm m tönzésére elkészített nyilatkozatukat ünnepélyesen visszavonták. „Molnár Mór és Báter Jánosné nyomdatulajdonosok a mai napon elfogadták a munkásaik által eléjük terjesztett árszabályt..., ezzel bebizonyították, hogy munkásaikkal szemben tényleg humánusan gondolkoznak, ami arra kötelez bennünket, hogy ezt a nagy közönség előtt elismerjük és az általuk röpiratban nyilvánosságra hozottakat visszavonjuk. Szekszárd, 1904. március hó 12-én. A sztrájkoló nyomdászok." Helyi szakszervezeti vezetőjük, Koretzky János köszönete mellett elmondta, hogy „mozgalmuk nem Molnár Mór nyomdatulajdonos személye ellen irányult, ki iránt eddig is nagy tisztelettel viseltettek, hanem csakis a gazdasági viszonyok késztették őket e bérharcra". Ez a hangnem a távolabbi jövőben is megmaradt köztük. Koretzky a megye legfőbb vezetője lett 1919 tavaszán, de mint régi szociáldemokratát hamarosan elsöpörték. Molnár Mórt ekkor, Koretzkyt pedig ősszel s 1920ban sem érte semmilyen bántódás, noha mindkettőjüket kerülgette a veszély annak idején. Még később, amikor Molnár Mór könyvet írt, szeretettel és tisztelettel dedikálta „kedves munkatársának", akivel számos közös képen is szerepeltek. Dr. Töttős Gábor - Lehet-e aktualitást találni a mostani beszélgetésünkhöz? - Természetesen! Március 22-én van a Víz Világnapja. Az ENSZ közgyűlése az 1992-93. évi ülésszakán az 1992. évi dublini környezetvédelmi konferencia javaslatára március 22-ét a Víz Világnapjának nyilvánította. • Maga a szódavíz - amely szén-dioxiddal isított ivóvíz - közel 150 éves múlttal rendelkezik. Jedlik Ányos nevéhez fűződik az első szódagép. Vagyis ez tulajdonképpen magyar találmány, amire büszkék lehetünk. Mi a családdal kilenc éve foglalkozunk szódagyártással. S bár mindig jelennek meg a piacon újabb és újabb ízesítésű üdítőitalok, a tapasztalat azt mutatja: nem veszít népszerűségéből a szóda. - Önök hová szállítják a terméket? Hol jelenik meg a „Jantner szóda"? - Számunkra piacot elsősorban a szekszárdi kisebb boltok, vállalkozások és maguk a lakosok jelentik. Lakodalmakba ingyen szállítjuk az 1 literes kiszerelésű frissítőt. Fontosnak tartom elmondani, hogy a „multivállalatok" terjedésével sajnos de tény, hogy saját városunkban is úgymond kiszorultunk egyes áruházakból. Megjelentek a „tömegcikkek", amikkel bizony nehéz felvenni a versenyt. Én lokálpatriótaként élek Szekszárdon és jól eső érzés lenne, ha a helyi piac tartaná el a helyi vállalkozásokat. Ez egyre kevésbé valósul meg. De úgy gondolom ez nem egyedi eset, s nem csak ránk jellemző. Változatlanul népszerű a szóda A szóda közel 150 éve oltja szomjunkat. Ezalatt az idő alatt nem veszített népszerűségéből, sőt! Mivel olcsó és finom, kedvelt a hűsítők között. Jantner Ferenc, Szekszárd, Csopak utca 28. A név már fogalom a helyi „szódázásban". - Emlékszem még azokra az időkre, amikor a szódát nehéz üvegekben vásárolhattuk meg. Tudom, ez már a régmúlt... de milyenek a mostani úgynevezett biztonsági palackok? - Valóban, ahogy említette is a legfontosabb tulajdonságuk a biztonság. Az Ön által is ismert üvegpalackok szerencsére már valóban a múlt emlékei. Azok annak idején 1,20 kg-osak voltak, míg a mostani műanyag flakonok mindössze 20 dkgosak. Ezek a palackok a gyermekekre sem veszélyesek, s ami lényeges hogy visszaválthatók (ez csökkenti az árat is). Úgy érzem a "Jantner szóda" márkajelzés immár kilenc éve valóban a minőséget jelenti. - Fontos beszélnünk az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkról, mert sok szabály változik majd meg. Ön bizonyára figyeli a szódagyártókra vonatkozó előírásokat? - Igen, hiszen úgy gondolom nagyon fontos követnünk a ránk vonatkozó jogszabályváltozásokat, bár - s talán ez sokak számára meglepetést okoz - a magyar szabvány e téren van olyan szigorú, mint más európai országban. így tehát vállalkozásunk számára nem jelent különösebb változást a csatlakozás. Cégünk immár két éve a HACCP rendszerben működik, ami egyfajta önellenőrzést követel. Fontosnak tartom azt is elmondani, hogy a Jantner név kötelez, éppen ezért törekszünk évek óta a minőségre és a jó hírnévre. Büszkeséggel tölt el, hogy kilenc éve tudják mi az a „Jantner szóda", hiszen külső megjelenésünk (palack, rekesz, szállítójármű, stb.) egységes és állandó. - Terveznek-e valamilyen fejlesztést a jövőt illetően? - Egy vállalkozás mindig a fejlesztésre törekszik. Mi is tervezünk változásokat, de erről majd később szeretnék beszélni. Szekszárd, Csopak u. 28. Telefon: 74/414-180