Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-01-18 / 1. szám

2004. JANUAR 18. SZEKSZÁRDI lúyhikn \ m i m mii SAS ERZSÉBET OLDALA Vendégem a Gemenc presszóban dr. Bakó Béla szülész-nőgyógyász főorvos, aki 2003-ban az „Az életért szeretettel" díj kitüntetettje. A díj, hatodik alkalommal került átadásra - mint minden alkalommal, most is karácsony előtt, 2003. december 12-én egy jótékonysági est keretén belül. Az eddigi díjazottak: Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány létrehozója és elnöke, Mácsai Antal, a TM Katasztrófavédelem igazgatója, dr. Wágner Gyula, a TM Kórház Műveseállomásának vezetője, Bótáné Kiss Gabriella, a TM. Rendőr-főkapitányság őrnagya, Antus Gyula, a „Thermokezeléssel a rák ellen" Alapítvány alapítója. - Hiteltelennek tűnne ez a beszélgetés az olvasók számára, ha most elkezdenélek főorvos urazni, miközben egy egész város a tisztelet megtartása mellett Bütyinek szólít. - A becenevet édesanyámtól kaptam, s miután az egyetemi éveket leszámítva itt élem az életemet Szekszárdon, ez a név végigkísért. Már csak egy év hiányzik ahhoz, hogy elmondhassam, negyed százada dolgozom abban a kórházban, azon a szülészeti osztályon, ahol megszülettem, vasárnap hajnalban negyed kettőkor dr. Csont Attila szülész segítségével, s csak véletlen volt, hogy nem édesapáméval. - A díj odaítélésének indoklásában három dolog szerepelt, édes«

ád szellemiségének, munkássá|iák továbbvitele, munkásságod eljesedése a meddőség elleni alapítvány létrehozásában, valamint 2003 nyarán egy fuldokló megmentése... - Ha rangsorolnom kellene, hogy melyik volt számomra a legmeghatóbb, akkor az elsőt választanám. Mint szülész-nőgyógyász a mai napig találkozom emberekkel, akik ismerték és szerették édesapámat, s bár ma már saját munkám szerint ítélnek meg, a kezdetekben sokat jelentett dr. Bakó Béla fiának lenni. Ez persze kétoldalú, mert az ő hivatásszeretete, nagyfokú tudása, empatikus készsége, az általa létrehozott feltétlen bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolat számomra kihívás és nagy megmérettetés is volt egyben. Az, hogy ennek menynyire sikerült és sikerül, nap mint nap megfelelnem, nem az én tisztem eldönteni. A fuldokló megmentése nekem, mint orvosnak kétszeresen kötelességem, ezért semmit sem vártam el. - Kérdés volt az valaha is az életedben, hogy orvos leszel? - Olyan közegben nőttem fel édesapám, nagyapám, nagybátyám mind orvosok voltak -, hogy erről szinte nem is kellett beszélni. A kérdés egyedül az volt, hogy milyen szakos. Egyetemista koromban úgy gondoltam mindenképpen sebész leszek, s bár édesapám sosem mondta, hogy nem, valahol a zsigereimben éreztem, ő azt szeretné, ha a szülészetet választanám. Már gyermekként „benne voltam" ebben a hivatásban, mert a magánrendelője ott volt a lakásban, s így ott futkároztam, éltem a gyermekkoromat. Talán nem is konkrétan láttam és hallottam, de mint minden gyerek ráéreztem, hogy akik oda jöttek, azokban nagy volt a bizalom apukám iránt. Ebben rejlett az ő népszerűsége, s bár a sors hamar elszólította tőlünk, rám hagyta a legfontosabbat, ami egy orvosnál nélkülözhetetlen, a betegek iránti felelősséget. Iskolák, pedagógusok - A Garay általánosban, majd a Caray Gimnáziumban érettségiztem. Két meghatározó pedagógus volt az életemben, az egyik Bézi László, aki történelmet tanított és az osztályfőnököm is volt, a másik dr. Pataki József, akinek a természet iránti vonzódásomat köszönhetem. Sajnos ő már nem lehetett ott a nemrégiben megtartott 30 éves érettségi találkozónkon. Az iskolatársaim közül a mai napig jó barátaim dr. Palkó László, Dömösi Levente, Hűsek Miklós, Vajda István. - Sokszor hallottam tőled, hogy szép gyermekkorod volt... - Édesanyám óvó, féltő és ugyanakkor sokat elváró szeretettel, édesapám a példamutatásával nevelt. Ha édesapám szólt valamiért, akkor már nagy oka volt. Olyan szerencsés voltam, hogy gyermekkorom minden nyarát a Balatonon tölthettem, ott is sok barátot szerezve, s ott végleg beépült a természet az életembe. Egy év, két nagy esemény - Elsőre nem vettek fel az egyetemre, autóvillamossági szerelőként dolgoztam egy évig, aztán jött a pécsi, az Orvostudományi Egyetem. Az 1980-as esztendő kétszeresen emlékezetes számomra, megnősültem és megszereztem az orvosi diplomámat. Feleségem dr. Kováts-Szabó Katalin győri származású, vegyészmérnök és akadémiai ösztöndíjjal analitikai kémiából szerzett doktori címet. Jelenleg a M1NERÁG Kft. laborvezetője. Három gyermekünk született, Péter V. éves orvostanhallgató, Zsófia és Zsuzsanna gimnazisták. A gyermekeim a legszebbek, a legtehetségesebbek - gondolom, minden szülő ezt mondja -, mindhárman teljesen különböző érdeklődésűek, és mi szülők ennek nagyon örülünk. - Mint említetted, egy év hiányzik a negyed századhoz. Készítettél már számvetést? - A diploma megszerzése után négy évvel, 1984-ben szakvizsgáztam, mint szülész-nőgyógyász. 1995-ben kaptam meg a főorvosi kinevezésemet, az addigi tudományos és szakmai munkámért. 2000-ben a Közgazdasági Egyetem menedzserképző szakán másoddiplomát szerzetem. 2002-ben pedig, sok előtanulmány és munka után, létrehoztam a „Szekszárdi Meddőségi Alapítványt". A cél, hogy a legmodernebb eszközökkel a lehető leggyorsabban el tudjuk végezni azokat a vizsgálatokat, amelyek a beültetéshez szükségesek. Ezzel az elmúlt két évben több mint kétszeresére emelkedett azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek szüleit meddőséggel kezeltük. - Ahol rendelsz, gyermekek képe mosolyog a falakról, s véletlenül mindig nálad van egy tabló, amelyet olyan szeretettel mutatsz meg, mintha a saját gyermekeid képét mutatnád... - Ezeknek a gyerekeknek a képe erősít abban, hogy jó úton járok, hogy ez az alapítvány jó célt szolgál, s ezeknek a gyerekeknek a megszületése sok embert tesz boldoggá, s sok házasságot menthet meg, tehet teljessé. Minden évben elkészítjük a mesterséges megtermékenyítéssel született gyermekek tablóját, s elküldjük a támogatóknak. Úgy gondolom, köszönetet nem várnak, de ez mégis a legszebb köszönet, s ma, amikor a cégek az iparűzési adójuk 5%-át is befizethetik az alapítvány javára, mindenképpen tudniuk kell, hogy milyen nemes célt támogatnak. Anyukák lettek, akiket én segítettem a világra - Összeszámoltad már, hogy hány gyermeket segítettél a világra? - Évente kb. 200 gyermek világrajövetelénél vagyok ott. Miután ebben a városban születtem és élem az életemet, sok a barátom, volt iskolatársam, megkeres, mert bennem bíznak. Számomra nagy megtiszteltetés. Ezeknél a szüléseknél úgy érzem, mintha egy kicsit az én gyermekem is születne. Velük érzek, izgulok, örülök... Ez a hivatás azzal is együtt jár, hogy nincs olyan este, amikor ne gondolnék arra, ezt az éjszakát vajon végig tudom-e aludni? A szülés mindig minden pillanatban készenléti állapotot igényel, s sokszor nem maga a szülés levezetése, hanem ez a készenléti állapot az, ami fárasztó és nehéz. Ezt nem panaszként mondom, ezt a hivatást választottam, el sem tudnám képzelni, hogy mást csináljak. Mostanában a legnagyobb boldogságot az jelenti számomra, hogy az a generáció kezd el szülni, akiket én segítettem a világra. - Talán nagyon sokan tudják, hogy te miből merítesz erőt, hogy pihened ki magad... • - A vadászatra gondolsz? Valóban ez az egyetlen hobbim, ami alatt tökéletesen ki tudok kapcsolódni. Volt főnököm, aztán kollégám, majd barátom, dr. Fang Márton „beoltott" a vadászat szeretetével. Először csak elvitt magával, jártuk a természetet, aztán egyszer csak az én vállamon is puska volt. Ma már a feleségem, ha látja rajtam, hogy fáradt vagyok, megkérdezi - nem akarsz elmenni vadászni? Szeretem a téli tájat, s az egyetlen sport, amit művelek a síelés, amit a természet közelségének köszönhetek. Fotó: Nagy Ági