Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-03-14 / 8. szám
SZEKSZÁRDI 2004. MÁRCIUS 14. VASÁRNAP $ nem mellőzi a szabályokat igaz a korábbiakhoz képest a nagyvonalúság, figyelembe véve az illeszkedés szabályait. A környék kialakult jellegét szem előtt kell tartani - Az utóbbi alatt mit érthetünk? - Nem most épülő városrészekről van szó, hanem az adott állapot folytatásáról. Tehát az építkezések során a környék kialakult jellegét mindenképpen szem előtt kell tartani. - Mi alapján keríiltek kijelölésre azok a területek, amelyeket becsatolnak a belterületbe? ^ - A becsatolandó területek Btörét a lakosság kezdeményezte. Nyilván ezeket a tervező több szempontból megvizsgálta, s mint említettem, egyeztetett a város főépítészével, majd a területek bejárását követően a minden szempontból megfelelőeket beépítette a tervbe. Megjegyzem, mintegy négyszáz lakossági kérelem érkezett, s a többség be is került a rendezési tervbe. A becsatolási kérelmek tekinte• tében voltak magától értetődő javaslatok, de problémásak is. - Mondana példát a problémás kérelmekre? - Építészetileg, azaz szakmailag nem fogadható el, hogy a hegygerinc fölött a házak teteje látszódjon. Ezért például a Bródy Sándor utca fölött - noha számosan kérelmezték - nem történtek további becsatolások. A Hosszúvölgy déli részén nem, viszont az északin annál több terület került bevonásra. Az építészeti mellett más kizáró okok is vannak. Például azok a területek, ahol nem biztosítható 12-16 méter széles - az öt méteres út mellett a közművek számára is szükséges a hely - közterület, akkor az nem alkalmas a becsatolásra. Ugyanis oda a tűzoltóautónak, a szemétszállítónak is föl kell jutni, de a 200 méter tengerszint feletti magasságra komoly gond Szekszárdon egy lakóövezet számára szükséges víz feljuttatása. Folytatva a sort, a szakhatóságok között a Magyar Geológiai Társaság sok területet nyilvánított veszélyesnek például a partfalomlás, süllyedés, roskadás miatt. Másutt a katasztrófavédelem ellenezte a becsatolást, hiszen gond esetén az ő feladatuk a mentés. S amennyiben nem tudnak eljutni az adott pontra, az emberek biztonsága foroghat kockán. Hogy a zártkertes, tanyás jelleg megmaradjon - Hogyan történik a belterületbe bevont területeken a telkek kialakítása? - Először egy telekalakítást végző tervező a rendezési terv előírása alapján felosztja a telkeket. Ezt a geodéta leegyezteti a földhivatalban, majd az osztozkodás és a művelésből való kivonás következik. - Utána pedig a gondok... ? - Félő, hogy így lesz. Ugyanis a terv szerint az a cél, hogy a becsatolt területeken nagy telkek jöjjenek létre kicsi házakkal, hogy a zártkertes, tanyás jelleg a lakóépületekkel együtt is megmaradjon. S ezt nagyon nehéz lesz az építtetőkkel és a tervezőkkel megértetni. De reménykedjünk... V. Horváth Mária Székely Bertalan u., Szent László u., Szüret u., TáncsicsIköz, Táncsics M vu., Tanya u., "lolnai Lajos u., Újfalussy Imre u., Vak Bottyán u., Vörösmarty M. u., Zápor u., Zöldkert u. Március 31-én - III. körzet Ady E. u., Arany J. u., Bencze F. u. 1—38-ig, Béri B. Á. u. 1-32ig, Bertók Róbertné u., Bezerédj u., Bródy-köz, Bródy S. u., Csokonai u., Flach I. u., Gróf Pál u., Holub J. u., Hunyadi u., Ibolya u., Jókai M. u., Kálvária u., Kecskés F. u., Kilátó u., Kurta u., Lehel u., Mikes u., Móricz Zs. u., Munkácsy u., Perczel Mór u., Rozsnyai M. u., Széchenyi u., Tartsay ltp. Tartsay V. u. 1—21-ig, Vasvári Pál u., Vincellér u., Wesselényi u., Ybl Miklós u.,Ybl Miklós ltp. Április l-jén - IV körzet Árok u., Barázda u., Cinka u., Csalogány u., Csap u., Csatári u., Csopak u., Dr. Hirling Ádám u., Dr. Nagy István u., Dr. Tóth Lajos u., Ebes u., Fagyöngy u., Gemenc u., Harang u., Hegyalja u., Istifán-gödre, Kerámia u., Kertész u., Kuruc u., Lajos király u., Magyar Sándor u., Major u., Otthon u., Óvóda u., Sárköz u., Szilas u., Szőlő u., Szőlőhegy u., Tüske u., Tüzér u., Vadász u., Venyige u.,Vessző u., Vitéz u. Április 2-án - V körzet Aranytó u., Árpád u., Augusz Imre u., Bajcsy Zsilinszky u., Baka u., Balassa u., Batthány u., Béke-telep, Berzsenyi u., Bogyiszlói út, Bolyai J. u., Csaba u., Damjanich u., Halász Béla u., Hrabovszky u., József Attila u., Kapisztrán u., Kemény S. u., Kinizsi u., Kiss János u., Kölcsey ltp., Liszt F. u., Luther tér, Mátyás király u., Mészáros L. u., Nyámánd-puszta, Nyár u., Palánk-puszta, Palánki út, Patak u., Pázmány tér, Petőfi u., Pollack ltp., Pollack M. u. Rákóczi u., Rózsa u., Rózsamáj u., Soós S. u., Szakály testvérek u., Szluha Gy. u., Szt. István tér, Tavasz u., Tinódi u.,Toldi u., Tompa u., Tormay B. u., Wigand J. tér, Wosinsky ltp., Zrínyi u. Április 3-án - VI. körzet Babits M. u., Bálint-köz, Bartina u., Benedek apát u., Bethlen G. u., Bocskai-köz, Bocskai u., Borzsák u., Csapó Dániel u., Dicenty Dezső u., Erkel F. u., Hermán Ottó u., Hosszúvölgy u., Kablár-köz, Kálvin tér, Kandó Kálmán u., Kápolna tér, Kerékhegy, Kisbödő u., Körösi Cs. S. u., Landler J. u., Madách I. u., Mérey u., Nagybödő u., Puskás Tivadar u., Remete u., Rövidvölgy, Séd-köz, Semmelweis u. (Valamennyi szállítási napon lomkihelyezés reggel 8 óráig lehetséges!) ncognitc .JB j Március 15. (hétfő) 21 órai kezdéssel: Török Adám és a MINI lemezbemutató koncert - A Bölcső Alapítvány márciusban és áprilisban meghirdeti adományvonalát: 1788. A hívással a Budapesti Terhesotthon létrehozását támogathatja. Adószám: 18852613-1-17 Telefon: 06-20-9-44-35-66 Civilsiker Alig több, mint egy héttel a kollégium tagjainak megválasztása után március 4-én megtartotta alakuló ülését a Dél-Dunántúli Regionális Civil Kollégium. Elnöknek a Tolna megyei Illés Tamást választották meg. A február 28-ai pécsi választáson négy tolnai, három somogyi és két baranyai tagot választottak a civilek, szűkebb pátriánkat Dér Miklósné, Baka Ferenc, Illés Tamás és a miniszter által delegált Pócs Margit képviseli. A civil szféra sikerként könyvelheti el, hogy az elnököt is Tolna adja Illés Tamás személyében. A témáról állandó rovat keretében következő lapszámainkban olvashatnak. »