Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-02-29 / 6. szám

Herczeg Ferenc , SZEKSZÁRDI 2004. FEBRUÁR 29. VASÁRNAP Negyedszázados a Szekszárd Big Band Ritka szép és nagy sikerű hangversennyel ünnepelte együtt muzsikálásának 25. évfordulóját a Szekszárd Big Band. Büszkék lehetnek egyre másra aratott sikereikre és arra, hogy ők a «

s legnépszerűbb együttese. Ezt az zonyította, hogy ezúttal is zsúfolánegtelt a művelődési ház színházterme. Kocsis Imre Antal polgármester ünnepi köszöntőjében dicsérte az együttes összetartó erejét, majd okleveleket és emlékplaketteket adott át az alapító tagoknak. Módos Ernő, az Alisca Borrend nagymestere a szekszárdi borászok nevében köszöntötte a zenekart és Pecze István művészeti vezetőt. Kevés együttes mondhatja el magáról, hogy már európai hírnevet is sikerült kivívnia. Szerintem a titkuk az, hogy sok kiváló képességű muzsikusuk van. Kezdve vezetőjükkel, Pecze Istvánnal, aki nem csak kiváló karmester, hanem a műfaj kitűnő ismerője, remek trombitaszólókkal gazdagítja a Big Band műsorait. Molnár Ákos sokoldalúságát már sokszor megcsodáltuk. A kiváló tanár és hangszerelő altszaxofonszólójával ezen a koncerten is megmutatta hangszerének érzéki szépségű hangját. Öröm volt hallani Tóth Viktort és Weisz Gábort, akik nem mindennapi virtuozitással szólóztak hangszerükkel, s akik már nemzetközi karriert is kivívtak maguknak és szekszárdi iskolájuknak egyaránt. Varga Imre zongoraszólói azt mutatták, hogy a zenész rövid idő alatt ugrásszerűen fejlődött. Csepregi Péter Kurt Weil Bicska Maxi világhírű számával méltán aratott nagy sikert. Eredeti ötletnek bizonyult dr. Gál Gábor bőgős és Sebestyén Csaba dobos hangszerpárbaja. Kovács Zsolt trombitájának puha, meleg tónusú hangjával tűnt ki. Nagy meglepetést szerzett dr. Barabás Gábor tenorszaxofon játéka és Mészáros Milán virtuozitása. Nyomon követhető az együttesben egyfajta generációváltás, s jól látszik, hogy a fiatalok igen nagyszerűen állnak helyt a Big Band tagjaiként. A zenekar hangzáskultúrájára eddig is jellemző volt, hogy bővelkedett izgalmas harmóniákban. Most úgy tűnt, hogy dinamikai sokszínűségben is gazdagodtak, fejlődtek. Sok szép pianorészlettel bűvölték el lelkes hallgatóságukat. Hűsek Rezső Az író édesanyja is élt költözött. Fia gyakorta meglátogatta. Útjainak egyikén, bizonyára a zötyögős szárnyvasút vonatfülkéjében, fölkeltette figyelmét az újvárosi plébános. Mikó György az 1868-ban épült Szent Mihálytemplom első plébánosaként valóságos élő szociális háló volt az akkori megyeszékhelyen: 150-160 gyerek számára ingyenes és teljes ellátást biztosító nyári óvodát szervezett, télen pedig megindította a Rongyos Egylet szekereit, amelyeken ruhát gyűjtöttek a rászorulóknak. Nem csoda, ha Herczeg a Budapesti Hírlap augusztus 19-i számában így láttatja őt: „...egyszerű vidéki plébános, rendesen kopottas reverendában jár, káplánja sincs, és rossz szivarokat szokott szívni. Szegény, pedig a parókiája vagyonos vagy legalább annak látszik művészi lendületű gót templomával, árnyas parkban fekvő díszes paplakásával." Herczeg érzékletesen írja le a közkedvelt plébános tevékenységét, azt sem hallgatva el, aki nálunk hogy maga zenél a gyerekeknek, akiknek „hatalmas teknőkben dagasztják a kenyeret és óriási üstökben főzik a leveseket". Ezalatt a szülők - akik többnyire szegény napszámosok - nyugodtan arathatnak, szőlőmunkát végezhetnek, mert a magára hagyott gyermek nem gyújtja föl a házat, nem iszik lúgot, s biztos helyen, külön „gyermekkertésznő" felügyelete alatt biztonságban van. Sokszor több évig is élvezi a pap vendégszeretetet egy-egy özvegyember gyermeke, akit ő nem tudna ellátni. Herczeg Ferenc halálának 50. évfordulóján (február 24-én) elgondolkodhatunk azon, hogy nem lenne-e érdemes felkutatni írásaiban a régi szekszárdi emlékeket? Még inkább elgondolkodtató azonban, hogy a Kolping iskola miért nem veszi föl, a Kolping Adolf szelleméhez is méltán illeszthető Mikó György nevét? Talán egyszer erre is sor kerül - Herczeg Ferenc és mások segítségével. Dr. Töttös Gábor Farsangi hangversenyt tartottak a múlt héten a Művészetek Házában. Az egész nézőteret átalakították, terített asztalok, gyertyafény, egy-egy pohár bor került az asztalokra ezen az estén. Ez volt a külsőség, az újdonság. Ehhez társult az igen színvonalas műsor. Egy fiatal énekesnő, Siménfalvy Ágota Piaf-dalokat énekelt, Lányi Péter, Balogh Jenő és Győri Kornél kíséretével. Az est második részében egy szupermen, Orosz Zoltán tangóharmonikázott Ursu Gábor gitárkíséretével. A nézőknek tátva maradt a szájuk, ilyet még nem hallottak, akik viszont itt töltötték ezt az estet, azok egy életre megjegyzik ezt a nevet. MESÉLŐ EMLÉKEINK 14. Herczeg Ferenc epizódja Általános iskolás koromban meglepetésként hatott rám, hogy a padláson gondosan gyűjtögetett Uj Idők egyikének címlapján azt olvastam: a legnagyobb magyar író, ráadásul én még nevét sem hallottam. A második meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy igen kedves szekszárdi tárgyú írása is ránk maradt a korai időkből. Az 1863-ban tehetős gyógyszerész családba született Herczeg Ferenc csak 11 éves korában tanult meg magyarul, de úgy látszik fölvette hozzá a magyaros allűröket is, mert 1886-ban szülővárosában oly sikeres kardpárbajt vívott egy katonatiszttel, hogy az belehalt sérüléseibe, ő pedig négy hónapig hűsölt a váci államfogházban. Itt ír•

eg Fenn és lenn című regényét, lynek fogadtatásától tette függővé, hogy író lesz-e? A mű megnyerte a Singer és Wolfner Kiadó 1000 frankos pályázatát, ő pedig a Pesti Hírlap, utóbb a Hét, majd ötven évig az Új Idők munkatársa, illetve főszerkesztője lett. Élete során 115 kötete jelent meg, az Akadémia levelező, rendes, majd tiszteletbeli tagjává választotta, s 1925ben - először élve e jogával, bár sikertelenül - Nobel-díjra jelölte. Szekszárdi kapcsolata azonban jóval korábbra esik. Édesanyja, Hoffmann Lujza, aki őt nem csekély anyagi áldozatok árán taníttatta férje halála után, egy szekszárdi gyógyszerészhez, Báthory Elekhez ment férjhez 1891-ben, és ide is