Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-08-24 / 28. szám
m Folytatás az 9. oldalról. A budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1956-ban. 1956-1991 között a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál építész tervezőként, 1965-től főmérnökként, majd műszaki igazgatóhelyettesként dolgozott. Megvalósult terveinek legnagyobb része középület, de számos lakóépülete és belsőépítészeti munkája gazdagította, szépítette a várost. Szakmai tudása mellé kiváló emberi tulajdonságok társulnak. Jelentős tudományos ismeretterjesztő tevékenységet folytatott és tanította az ifjú szakembereket. 1962-től tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének, 1991-től a Magyar Építészeti Kamarának. A Tervező Vállalat megszűnése után megalapította a Szekszárdterv Kft.-t, jelenleg a Vácziék Építész Irodája tevékenységét irányítja. Velencei István (1945) tűzoltó ezredes 1968 óta teljesít szolgálatot a Tűzoltóság állományában. A BM Akadémia tűzoltó tagozatát 1972ben, a Rendőrtiszti Főiskola igazgatásrendészeti tagozatát 1987-ben végezte. 1978-tól Szekszárd város tűzoltó parancsnoka. Nevéhez fűződik a város tartalék tűzvíztároió medence hálózatának kiépítése, sokat tett a tűzoltótechnikák fejlesztéséért. Jó kapcsolatokat épített ki a testvérvárosok tűzoltóival, 55 település polgármesterével és képviselő-testületével. Tevékenyen részt vett a bonyhádi Tűzoltó Múzeum létrehozásában, kezdeményezésére dr. Boda Vilmos Tűzoltólaktanya nevet és emléktáblát kapott a tűzoltóság épülete. A Tolna Megyei Tűzoltóparancsnokok Kollégiumának elnöke, tagja a Hivatalos Önkormányzati Tűzoltók Szövetségének és a Helyi Védelmi Bizottságnak. A SZEKSZÁRDI NÉMETSÉGÉRT NÍVÓDÍJ kitüntetettje Erhard Stephan (1940) 1978 óta a Main-Tauber Járás (Németország) Caritasszövetség ügyvezetője. Vezetése alatt időskorúak számára több ápolási otthon, lakópark került átadásra. Gyarapodott a többszörösen fogyatékos embereknek értelmes elfoglaltságot nyújtó foglalkoztató műhelyek száma is. Nevéhez fűződik a menekült, valamint büntetett fiatalokat támogató tanácsadó szervezet és szolgálat megszervezése. A szekszárdi Caritas szervezettel alakított ki gyümölcsöző kapcsolatot. A közösséget tanulmányutak, szakmai tapasztalatcserék szervezésével, anyagi-tárgyi juttatásokkal támogatta. Segítséget nyújtott az Ifjúsági és Cserkészház építéséhez. Aktívan közreműködött abban, hogy városunk szakemberei tanulmányozhassák a németországi házi ápolási szolgálat munkáját, módszereit. A ROMA NÍVÓDÍJ KITÜNTETETTJE Horváth Ferenc (1955) sportvezető Szekszárdon, a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában érettségizett. A versenysporttal 1982-ben a Dózsa Sportegyesület súlyemelő szakosztályának technikai vezetőjeként kezdett el foglalkozni. 1990-ben a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökségi tagja, majd főtitkára lett. 1992-ben a barcelonai olimpiára utazó magyar válogatott csapat vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. Megalapította a SZIGMA Szekszárd Kézilabda Sport Clubot. A roma fiatalok társadalomba integrálódását a sport eszközeivel segíti. A hagyományőrző és diák sportegyesületek, a hátrányos helyzetű roma családok és gyerekek támogatása, a Dankó Kupa szponzorálása tevékenységében kiemelt helyet kapott. Augusztus 29.-szeptember 7. A Megyenap szekszárdi rendezvényei: A megyében élő művésztanárok kiállítása a művelődési házban, szentmise a Béla téri templomSZEKSZÁRDI ban, a megyezászló felvonása, Koltai Tamás, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi beszéde, a Déryné Vándor Színtársulat előadása, ünnepi közgyűlés, s ezen a megyei kitüntetések átadása, est az összefogásért. Jubileumi ünnepségek: Levéltári nap, országos konferencia a levéltár fennállásának 275. évfordulója alkalmából. Az 50 éves megyei és városi könyvtár és a 40 éves Gyermekvédelmi Szakszolgálat köszöntése. Tolna megyei kisebbségek napja. Fórum az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program jegyében. A rendezvénysorozatot gálaest zárta. A Megyenap szekszárdi kitüntetettjei: Baky Péter festőművész Babits Mihály-díj Dr. Gaál Attila régész, múzeumigazgató Beszédes József-díj Dr. Sudár Géza városi tisztifőorvos Bezerédj István-díj Szekszárdi Jazz Quartet Tolna Megyéért-díj Tolna Megye Kiváló Köztisztviselője címet kapott: Endrődi István közlekedési mérnök Frei Miklós értékbecslő főmunkatárs Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja címet kapott: Belánszky Judit pedagógus, középiskola-igazgató Bucsányi Kálmán múzeumi főrestaurátor Varga Györgyné területi védőnő Szeptember 23-24. Osztrák Kulturális Napok programjai a Városi Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara rendezésében a Művészetek Házában és a főiskolán. Október 2. Dél-Dunántúli Regionális Civil Konzultáció a kormány és a civil szervezetek között elindult párbeszéd jegyében, amelynek témája a Nemzeti Civil Stratégia és a Nemzeti Fejlesztési Terv volt. Október 5-6. „Az 1848-49-es szabadságharc emlékei és történeti öröksége Tolna megyében" című kiállítás megnyitása, koszorúzás a Béla téri 1848-as emlékműnél az aradi vértanúk napján. Október 20. Önkormányzati képviselőválasztások: Szekszárdon a választópolgárok száma 29 046 fő volt, ebből szavazóként megjelent 14 242 fő, a választópolgárok 49,03%-a. Kocsis Imre Antalt választották polgármesternek, a választópolgárok 38,9%-ának szavazata alapján. Október 23. A városi emlékünnep fontosabb eseményei voltak: az 1956-os emléktábla koszorúzása, a Szekszárdi Kamarazenekar ünnepi hangversenye, térzene az Alisca Brass Band előadásában a Szent István téren, ünnepi műsor, koszorúzás, gyertyagyújtás az 1956-os emlékműnél. November 4. Az önkormányzati választások eredményeképpen megalakult az új városi képviselő-testület. Tagjai: Csapó Károly, Horváth István, Kocsis Imre Antal, Gellér Sándor, Kiss Andrea, dr. Tóth Gyula, Schoeck Károly, Kővári László, Fodor Miklós, Ilosfai Gábor, dr. Gaál Zsuzsanna, Maller Béla, Tóthi János, Fajszi Lajos, Liszicza István, dr. Haag Éva, Ács Rezső, Németh Zoltán, Jobban Zoltán, Liebhauser János, Halmai Gáborné, Szily Lajos. Az alakuló ülést követően még ebben az évben személyi változásokra került sor, és a helyi Választási Bizottság döntése alapján Liszicza István képviselő helyett Haász László, Jobban Zoltán 2003. AUGUSZTUS 24. VASÁRNAP képviselő helyett dr. Barabás Gábor tette le a képviselői esküt. Az új képviselő-testület az alakuló ülést követően gyertyás megemlékezést tartott az 1956-os emlékműnél. November 5-6. A brit kulturális központ, a British Council sajtótájékoztatójával kezdődött a Brit Napok rendezvénysorozat, majd üzleti fórumra várták a vállalkozókat. Jótékonysági labdarúgó-mérkőzést szerveztek a Szekszárdi Öregfiúk és a Brit Nagykövetség csapata részvételével a Szivárvány Altalános Iskola javára és egy fotókiállítás megnyitására is sor került az Illyés Gyula főiskola aulájában. Ez alkalommal városunkba látogatott Nigel J. Thorpe brit nagykövet is. Rendezők: Brit Nagykövetség, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Megyei Könyvtár, Polgármesteri Hivatal. November 6. Bugyi Péterné szekszárdi lakost (Jókai u. 22.) 100. születésnapja alkalmából Kocsis Imre Antal polgármester köszöntötte virággal és ajándékkal. November 8. Városi Hollós László-emléknap rendezvényeik konferencia, gasztronómiai bemutató, koszorúér zás, a Hollós László-emlékszoba avatása a 2. Sz. Általános Iskolában. Az emlékszobát rendezte Lovas Csilla főmuzeológus. December 10. Ünnepélyesen átadták a Dr. Kelemen József Idősek Otthona II. Számú Gondozási Központját a Mérey utcában. December 31.-2003. január 1. Városi Örömünnep a Megyei Jogú Város Önkormányzata, vállalkozások, civil szervezetek közreműködésével. GAZDASÁG BORÁSZAT - BORKULTÚRA Március 21. A Kadarka Nemzetközi Borversenyen a szekszárdi borászok átütő sikert arattak. A Fritz Pincészet bora a Legjobb kadarka díjat kapta. Május 12. Díjazott borok a Liszt-pincéből: a Bordeaux-ba^^ megrendezett bormustrán - 26. Challeng^^ International du Vin - 30 ország 5000 nevezett bora között a Domaine Gróf Zichy borcsalád 1999. évi Cabernet franc barrique bora bronzérmet kapott. Brüsszelben - Concours Mondial Bruxelles - a Chateau Kajmád sorozat 2000. évi szekszárdi Cuvée bora ezüstérmes lett. A pincészet főborásza: Gál József. Május 15-18. Első alkalommal tartotta Magyarországon - Pécsen és Szekszárdon - plenáris ülését az Európai Bortermelő Régiók Tanácsa (AREV). A két város közösen látta vendégül a tanácskozás résztvevőit. Június 7. Az egri Bikavér Borfesztiválon, a legjobb bikavérek versenyén Eger város polgármesterének különdíját nyerte Takler Ferenc szekszárdi borász. Június 6-9. A 9. Alisca Bornapok rendezvényei: a bor és a sajt ünnepe, borásztalálkozó, borvidéki borverseny, zenés irodalmi bormustra, szabadtéri vendégfogadások, gasztronómiai estek, szakmai tanácskozások, országos halfőző verseny. Rendezte: a Szőlő- és Borkultúra Alapítvány, a Szekszárdi Borvidék Borút Egyesület, KAF1 Reklám és Kommunikációs Bt.