Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-03-02 / 8. szám

SZEKSZÁRDI US­m JtUUirtKUI yasArnap 2003. MÁRCIUS 2. Év Sportolója Gála Folytatás az 1. oldalról. Hét egyesület: az Atlétikai Club, a Vízmű SE, a Dynamic Triatlon Club, a Gemenc Judo Klub, az lppon Ka­rate Egyesület, a Rádió Klub, vala­mint a Szabadidős Kerékpáros SE vezetője vehetett át jutalmat az ün­nepségen. A testület szűkös anyagi lehetőségei miatt úgy döntött, to­vábbra is csak az éves alaptámoga­tás megítélésénél veszi figyelembe a csapatsportok helyi képviselőinek kiemelkedő produkcióját. Ezáltal kevesebb egyesület részesült díja­zásban, de a jutalom összege maga­sabb. A gálán közel 100 sportoló, edző és sportvezető tette tiszteletét. Meg­nyitó beszédében nekik mondott köszönetet Szekszárd nevében dr. Gaál Zsuzsanna, sportot felügyelő alpolgármester, kiemelve azt a ren­geteg, lemondásokkal járó munkát, ami a nagyszerű teljesítmények mö­gött rejtőzik. Mesterházy Attila üdvözlőjében el­mondta, hogy örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen mindig szívesen vesz részt olyan esemé­nyeken, ahol a sport ered­ményeket elismerik. Hoz­zátette: a Gyermek, Ifjúsá­gi és Sport Minisztérium igyekszik minél többet megtenni a magyar sport feltételeinek javításában, mind a tömegsport, mind a versenysport területén, amelyek véleménye szerint elválaszthatatla­nok. Ezt követően az államtitkár sze­mélyesen adta át a serleget és a ju­talmat az első díjazottnak, a tavalyi esztendő talán legnagyobb szek­szárdi sportsikerét elérő Csillag Ba­lázsnak. Az AC Szekszárd közép­távfutója 5000 méteren Mecser La­jos 34 éves országos csúcsát adta át a múltnak Belgiumban, ezzel kiju­tott a müncheni atlétikai Európa­bajnokságra, ahol a döntőben hete­dik helyezést ért el. Edzője, Németh Gyula hosszú évek óta „szállítja" ta­nítványai révén az országos bajnoki érmeket. Az elmúlt évben az ügyes­ségi számokban is sikerült kimagas­ló eredményt elérni a magasugró Fusz Zsuzsa és a távolugró Fejős Gábor révén. A Vízmű SE Gál Attila és Klein Miklós korosztályos orszá­gos bajnokságokon és vidékbajnok­ságokon nyújtott remek teljesítmé­nyének köszönhetően zárt jó évet 2002-ben. A Dynamic Triatlon Klub Czencz Péter révén dobogós helye­zést ért el a Győrben megrendezett junior triatlon Európa-bajnokságon, míg a kisebbek közül Szőke Gergő, Szőke Márton és Berta Péter duat­lonban és aquatlonban is megállták a helyüket a bajnokságokon és a di­ákolimpián. A cselgáncsozók - ren­dezve edzés körülményeiket - igazi minőségi munkát végeztek, Szepesi Dávid mellett Nász András és Tibai Tamás is válogatott kerettag lett, és mindhárman rendre dobogón vé­geztek a ranglista, Köztársaság Ku­pa, bajnoki és nemzetközi verse­nyeken. A mindig rengeteg érmet begyűjtő lppon Karate Egyesület számára a budapesti Stílus Világbaj­nokságon szerzett egyéni arany-, ezüst- és bronzérem, valamint a csapat arany mindenképpen az egyik legemlékezetesebb esztendőt jelentette. A legjobbjak közül is ki­emelkedett Póra Dániel valamint Benyik Ramóna és Kakuk Korina teljesítménye. A Rádió Klub az idei évben két világversenyen is képvi­selte a szekszárdi színeket: Weisz Csilla rádiós tájfutásban épphogy csak lemaradt a dobogóról a világ­bajnokságon, míg a fiatalabbak szá­mára Európa-bajnokságot rendez­tek, amelyen Weisz Andrea ért el ki­magasló eredményt. A klub sporto­lói emellett természetesen bezse­belték több szakágban az országos bajnoki címeket is. A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Sportegye­sület bringásai, soraiban Haiszer Ákossal, Liska Gergellyel és Szilágyi Dömével a legeredményesebb klub címet szerezték meg utánpótlás vo­nalon 2002-ben. Schneider Kon­rádéknak köszönhetően talán újra régi fényében ragyoghat a szekszár­di kerékpársport, már rövid időn belül. Finta Viktor Tolna megyében első ízben lesz Olimpiai Ötpróba A próbák havi rendszerességgel köve­tik majd egymást és a résztvevők az egy-egy alkalommal teljesített táv függvényében pontokat kapnak, amit később ajándéktárgyakra válthatnak. Az első megmérettetés 2003. március 8-án gyalogtúrával veszi kezdetét, az V. Sz. Általános Iskola elől 8-10 óra közötti indulással. Magyarországon a legnagyobb hagyományokkal és a legnagyobb indulószámmal rendelkező sza­badidősport esemény az olimpiai ötpróba sorozat, mely minden nyá­ri olimpiát megelőző másfél-két évben kerül m.egrendezésre. A ren­dezvény célja, hogy minél több em­bert sportolásra ösztönözzön, és segítse az egészséges életmód szo­kásrendszerének kialakítását. Öt sportág eseményeit öleli fel: futás, kerékpár, gyalogtúra, úszás, triat­lon/duatlon. Korábban ez az eseménysorozat csak a fővárosban és nyolc vidéki helyszínen került lebonyolításra. Az idei évtől kezdődően, azonban lehetőség nyílik minden megye­székhelyen - így Tolna megyében Szekszárdon is - a próbázásra. Az Olimpiai Ötpróba fődíja 8 fő részére egy-egy kéthetes utazás a 2004-es Athéni Olimpiára. De 3 db Yamaha robogó, vadvízi túrák, és számos más ajándék is elnyerhető. A teljesíthető távok és a kapható pontok pedig a következők: 2003. március 8. Gyalogtúra: 7,5 km -1 (14 év alatt 2 pont); 15 km-2 (14 év alatt 4 pont); 30 km - 4 pont. 2003. április 13. (vasárnap!) Futás: 7 km -1 (14 év alatt 2 pont); 14 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 28 km - 4 pont. 2003. május 17. Kerékpár: 20 km ­1 (14 év alatt 2 pont); 40 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 80 km - 4 pont. 2003. szeptember 20. Kerékpár: 20 km - 1 (14 év alatt 2 pont); 40 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 80 km - 4 pon|A 2003. október 11. Futás: 7 km^n pont (14 év alatt 2 pont); 14 km - 2 pont (14 év alatt 4 pont); 28 km - 4 pont. 2003. november 8. Gyalogtúra: 7,5 km - 1 (14 év alatt 2 pont); 15 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 30 km - 4 pont. ÉRDEKLŐDNI LEHET 06-70/455-5504, http://tolnai-otkarika.freeweb.hu Penge kettes Országosan több mint 750 csapat 3 li­gában, 2000 iskolás aktív részvételé­vel. Ez a Pepsi sulifocikupa teremlab­darúgó bajnokság. Az április közepéig tartó rendezvénysorozat döntője, vég­kimenetele jó néhány kérdést felvet: kik utazhatnak Spanyolországba egy Real Madrid mérkőzésre? Feltűnik-e vajon egy labdazsonglőr, akiből eset­leg a jövő Raulja, Ronaldója lehet? A nyerészkedőktől, ügyeskedők­től hemzsegő magyar foci üde szín­foltját jelentik a multinacionális cé­gek által szponzorált kölyök-ku­pák. Az immár ötödik alkalommal lebonyolításra kerülő kupa szerve­zői a M.E.Z. Bt., és a JUNIOR ma­gazin, a szponzorok között pedig megtalálhatjuk a névadót, a Nike, illetve Hasbro céget. A három liga főleg a 5-6., 7-8. osztályos fiúkat, és a 5-8. osztályos lányokat érinti. A városi selejtező­ket 22 vidéki városban és 5 buda­pesti helyszínen bonyolítják le, a március végén megrendezésre ke­rülő területi döntőket 6 helyszínen - köztük Szekszárd is - rendezik meg. A ligagyőztesek a már emlí­tett élménnyel lesznek gazdagab­bak, de különdíj illeti a legfantázia­dúsabb csapatnév kiagyalóját. Nomen est omen. A név végzet. Bár bizonyára akad átfedés a nevek között, a teljesség igénye nélkül né­hány mosolygásra késztető: Depor­tívó Nyakonrúglak, Bombabiztos Bénabékák, Nagyberényi Vad B^ft gyík, Sziszifuszi Cicifoci. Szekszárdon a múlt hétvégén rendezték a városi selejtezőt 32 csapat részvételével. A 10 perces meccseket daráló csapatok reggel­től estig rúgták a bőrt az V. sz Álta­lános Iskolában. Az ismerősök, ba­rátok - mintegy 320 pályára lépő le­ány és fiú között - találhattak isme­rős arcokat iskolatárs vagy szom­széd személyében. A három liga­győztes megtette az első lépéseket a Madridba vezető rögös úton. A fiúk mezőnyében tarolt a szekszár­di II. sz. iskola, a lányoknál az apar­hantiak tervezhetik a márciusi szekszárdi útjukat! Várjuk vendégeinket mexikói konyhával • a teraszon grill- és fagylaltpulttal • nemdohányzó különteremmel! Nyitva: 8-04 óráig, a konyha 8-02 óráig MINDEN HÉTKÖZNAP KÖZÉTKEZTETÉS! 5-én szerdán: DJ Albrecht Asztalfoglalás: 06-74/510-508 7-én pénteken: DJ Steve - Trend mm 8-án szombaton: NŐNAP - Hölgyeknek meglepetésparty Cafe Rolling Rock _ Chipandale-show - Bo/s-bomba akció - DJ Albrecht Minden nap menüvel várjuk kedves vendégeinket!

Next

/
Thumbnails
Contents