Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-03-02 / 8. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2003. MÁRCIUS 2. EURÓPA - 7 IGEN Környezetvédelem a csatlakozás tükrében A települések környezetvédelmi nagy­beruházásaihoz szükséges ISPA pá­lyázatok társfinanszírozása céljából 10 milliárd forintot különítettünk el ­emelte ki dr. Kóródi Mária a múlt szombati fórumon. A környezetvédelmi miniszter a civil szervezetekkel, valamint a kis­térség polgármestereivel találko­zott február 22-én, a téma a „kör­nyezetvédelem az uniós csatlako­zás tükrében" volt. Kóródi Mária bejelentette „Euró­pa 7 igen" címmel felkészítő kam­pányba kezdett a minisztérium, amely során a népszavazást meg­előző hetekben témakörönként be­mutatják miért érdemes a csatlako­zásra voksolni. A témakörökön belül feladatok is megfogalmazódnak. A miniszter ezek kapcsán kiemelte, el kell fo­gadtatni a lakossággal a korszerű hulladéklerakók létesítését, melyek nem azonosak a korábbi szemétte­lepekkel. Az illegális hulladéklera­kók megszüntetésére, és újbóli ki­alakulásának megakadályozására ­a Környezetvédelmi Alap Célelő­irányzat (KAC) pályázati forrá­sokban - 1 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, uniós előírás, hogy minden településen az egészségügyi határ­érték alá kell mennie a légszennye­zettségnek. Ezt nagyvárosokban a tömegközlekedés, községekben a fűtés kezelésével lehet megoldani. Szót ejtett az ipari szennyeződése­ket okozó erőművekről is, hozzá­tette azonban, hogy ott a tőke és a szándék egyaránt megvan annak megszüntetésére. A „7 igen" kampányban ismerte­tik az erdőtelepítésre vonatkozó 100 millió fa négy év alatt, valamint a tisztább víz, az egészségesebb háztartás és a védett természet programot. A miniszter hozzátette, ez utóbbi terén nagy lehetőségeink vannak, mert a fejlettebb országok­kal szemben mi még őrizzük ezen értékeinket. Végül kihangsúlyozta, az unió környezetvédelmi előírásainak új feladatok árán tudunk csak megfe­lelni, s ez egyben új munkahelyek teremtését is jelenti. Kóródi Mária a polgármesterek kérdéseire elmondta, a veszélyez­tetett területeken segítséget nyújta­nak a belvíz elleni védekezésben. Hangsúlyozta, fontosnak tartaná a belvíz okainak végleges megszün­tetését. Erre azonban jelenleg nincs elegendő mennyiségű köz^^ ponti forrás. máMB Fotó: Nagy Ági EU-kampányt indít az SZDSZ A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) külön kampányt indít az ápri­lisi európai uniós népszavazás sikere érdekében - mondta Kuncze Gábor pártelnök kedden, Szekszárdon tartott sajtótájékoztatón. Várható hogy a kez­deményezés Szekszárdon is gazdagítja majd a csatlakozás jegyében zajló vá­rosi programokat. Kuncze Gábor elmondta: az SZDSZ az ország településein elő­adásokon, plakátokon és más ren­dezvényeken arra buzdítja az em­bereket, menjenek el és voksolja­nak igennel az integrációra. A kam­pányban hangsúlyozni kívánják, hogy a csatlakozással a magyarok olyan értékrendhez kötődnek majd, amely Magyarországot és a szövetséget egyaránt gazdagítani fogja. Hangsúlyozta: az integráció­nak jelenleg nincs ésszerű alterna­tívája. Ennek tükrében a szabad demokraták helytelenítik például a 2004-2006 közötti támogatások mértékéről szóló vitákat, mert úgy ítélik meg, a lehetőség a döntő, amelyet a csatlakozás teremt gyer­mekeink, unokáink számára. Kitért rá, hogy a legfrissebb közvéle­mény-kutatások alapján az SZDSZ­szavazók 85 százaléka most igen­nel voksolna az Európai Unióra, amely így nagyobb támogatottsá­got élvez körükben, mint a többi párt hívei, szimpatizánsai körében. Kuncze Gábor úgy ítélte meg, hogy a parlamenten belül az MSZP és az MDF integrációpárti, a Fidesz azonban kettős kommunikációt folytat: azt mondja, támogatja az európai uniós csatlakozást, ugyan­akkor folyamatosan a hátrányairól beszél. Véleménye szerint, bár az unió egyértelmű támogatása elől idővel a Fidesz sem térhet ki, jelen­legi magatartásával elbizonytala­nítja szavazótáborát, és ennek jelei már megfigyelhetők. Kuncze Gá­bor ennek ellenére nem kételkedik abban, hogy az áprilisi népszava­zás érvényes és eredményes lesz. Személy szerint 60-70 százalék kö­zötti részvételt vár, és azt reméli, a szavazók 65-75 százaléka igennel voksol majd. A sajtótájékoztatón Kocsis Imre Antal polgármester arról szólt, hogy az SZDSZ mindig is az uniós csatlakozás híve volt, mert azt vall­ja: a magyaroknak joguk van egy európai színvonalú élethez. Job­ban Zoltán, a párt megyei elnöke közölte, a szabad demokrata veze­tők a következő napokban egyez­tetnek a kampány részleteiről, így kiderül, Szekszárdon milyen ese­ményekkel bővülhetnek a csatlako­zás jegyében zajló városi progra­mok. A. Z. Fotó: Nagy Ágnes TOVABIKtrZÖ KFT. TOLNA MEGYEI KÉPVISELETE MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁR AZ ALLAMI SZAKKEPESITO BIZONYÍTVÁNYT NYÚJTÓ TANFOLYAMAIRA! ÖNKÖLTSÉGESEK részére RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY, MUNKANÉLKÜLIEK részére MUNKAÜGYI KÖZPONTI TÁMOGATÁS adható! GYES, GYED-en lévők részére támogatás adható. IDEGENFORGALOM Idegenvezető és hostess idegenforgalmi menedzser, idegenforgalmi ügyintéző, fizetővendéglátás, falusi turizmus, valutapénztáros és ügyintéző, megújítok részére is. KERESKEDELEM Kereskedelmi menedzser, marketing- és reklámmenedzser, marketing- és reklámügyintéző. NYELVTANFOLYAMOK Kezdő és haladó szinten: angol, német, francia, olasz, spanyol. Az idegenforgalom, vendéglátás, kereskedelem területén: ÁLLAMILAG ELISMERT belkereskedelmi SZAKMAI NYELVVIZSGÁZTATÁS! ÚJDONSÁGOK: ALÁÍRÁS-AZONOSÍTÁSI GRAFOLÓGIAI, KULTURÁLIS MENEDZSER, ÉLELMEZÉSVEZETŐ, MIXER TANFOLYAM. TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK: Az idegenforgalom, vendéglátás, kereskedelemmel kapcso­latos szakkönyvek kedvezményesen vásárolhatók! Jelentkezés és felvilágosítás: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (bejárat a Találka tér felől) Telefon/fax: 74/418-779 bSLLY 4 SIKERRE!

Next

/
Thumbnails
Contents