Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-03-02 / 8. szám

SZEKSZÁRDI 2003. MÁRCIUS 16. vasárnap JUL ELFOGADTÁK A KÖLTSEGVETEST Tovább nőtt a város adóssága Elfogadta Szekszárd idei költségvetés­ét a város közgyűlése csütörtöki ülé­sén. Az önkormányzat mintegy 700 millió forintos hitel felvételére kény­szerül, de idén a tavalyinál többet for­dítanak fejlesztésekre. A képviselők arról is döntöttek, hogy a gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében közbeszerzési pályázatot írnak ki az önkormányzat tevékenységének felül­vizsgálatára. A képviselők 15 igen és 8 tartóz­kodás mellett megszavazták az idei költségvetést. Ennek értelmében Szekszárd a tavalyi 6,2 milliárd fo­rint helyett 2003-ban összesen 7,3 milliárd forinttal gazdálkodhat. A kiadások összege egy év alatt 1 mil­liárd forinttal nőtt, melyből 800 millió forintot a közalkalmazottak és a köztisztviselők béremelése tesz ki. A főbb kiadások közül az oktatási, kulturális, sport és a szo­ciális intézményhálózatra a tavalyi­nál 24 százalékkal többet, 3,2 milli­árd forintot fordítanak. Segélyezés­re 37,4 millió forinttal többet, 265 milliót terveznek, a városüzemelte­tésre pedig 370 milliót jut. Amellett azonban, hogy a működési kiadá­sokat 500 millió forinttal csökken­tik, idén több mint 900 millió forin­tot szánnak különböző fejleszté­sekre. Mivel a bevételek nem a ki­adásokkal arányosan emelkedtek, a közgyűlés annak érdekében, hogy a város működését biztosítani tudja, úgy döntött: ingatlanok el­adásával értékesíti vagyonának mintegy harmadát, melyből 450 millió forint bevételt remél. Emel­lett 748 millió forint hitelt vesz fel. A hitelfelvétel egyben azt is jelenti, hogy Szekszárd adóssága 110 mil­lió forinttal nő, ezzel eléri hitelké­pességének határát. Az ülésen több képviselő azt hangoztatta, hogy a város gyakorlatilag csődközeli helyzetbe került. Kocsis Imre Antal polgármester a költségvetésről szóló előterjeszté­sében az önkormányzat anyagi gondjainak legfőbb okaként azt je­lölte meg, hogy Szekszárdnak me­gyei jogú város státusából kifolyó­lag olyan feladatokat kell ellátnia, amelynek terhei nincsenek arány­ban az állami normatív támogatás­sal. Magyarázata szerint a magas színvonalon működő, kiterjedt in­tézményhálózattal szemben ala­csony, mindössze 36 ezres a város lélekszáma. Bár a helyi adókból származó bevételek fokozatosan emelkednek, a működési bevételek az elmúlt évtized végétől nem fede­zik a működési kiadásokat, így a város lehetőségeinél évente mint­egy 300-500 millió forinttal többet költ, a beruházásra fordítandó for­rások pedig eddig egyre kisebb arányt mutattak a költségvetésben. Úgy vélte: Szekszárd az utolsó tar­talékait éli fel, ezt a folyamatot pe­dig meg kell állítani. Véleménye szerint a város költségvetéséből egyre nagyobb összeget kell beru­házásokra, fejlesztésekre, felújítá­sokra költeni, mert így meg lehet oldani a szűkös központi források okozta problémákat, továbbá biz­tosítani lehet a nagyobb volumenű és hosszabb távú fejlődést. A köz­gyűlés ennek érdekében arról is határozott: közbeszerzési pályáza­tot irnak ki az önkormányzat tevé­kenységének teljes körű felülvizs­gálatára, illetve annak kiderítésére, miként lehetne a gazdálkodást ha­tékonyabbá tenni. A közgyűlésen esküt tett Baka Ferenc, a Tolna Megyei Emberek Szövetségének képviselője, aki közfeladati megbízást kapott és mandátumáról az összeférhetetlen­ség miatt lemondott Szőke István helyére került. A képviselők emel­lett meghallgatták és elfogadták Soczó László városi rendőrkapi­tány a városi kapitányság 2002. év­re vonatkozó beszámolóját. A rendőr ezredes beszámolt arról is, hogy a Somogy megyei közgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nél­kül támogatta Somogy megyei rendőr-főkapitányi kinevezését. A csütörtöki közgyűlés részletei­ről és a döntések hátteréről a követ­kező számunkban adunk tájékoz­tatást. A. Z. Költségvetés: kevés a pénz A Német Kisebbségi Önkormányzat döntése A keddi soros ülés két napirendi pont­ról a Szekszárd Megyei Jogú Város Ön­kormányzat 2003. évi költségveté­sének véleményezéséről, valamint a Német Kisebbségi Önkormányzat évi költségvetéséről tárgyaltak. A közgyű­lés egyik napirendi pontot sem fogadta el. A döntés egyhangú volt. A Német Kisebbségi Önkor­mányzat a 2003-as esztendőre, há­rommillió forintot igényelt Szek­szárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzatától, plusz egymilliót az If­júsági Ház működtetésxére - tájé­koztatta lapunkat dr. Józan-Jilling Mihály elnök. A szekszárdi önkormányzat ez­zel szemben 1,8 millió forintot ajánlott, amit nem tudunk elfogad­ni - fűzte hozzá. - Az előző éven már 2,5 millió forintot szavaztak meg nekünk. Megértjük a város szükségszerű takarékos költségve­tését, ezért kompromisszumos megoldásként javasoljuk a tavalyi összeg megszavazását. Az önkormányzat megbízta dr. Józan-Jilling Mihály elnököt, hogy további egyeztetéseket kezdemé­nyezzen a városi közgyűléssel a költségvetés összegét illetően, vala­mint felkérte Szily Lajos képvise­lőt, aki egyben a Német Nemzetisé­gű Egyesület képviselője is, hogy a jelenlegi formában ne szavazza meg a város költségvetését. Sas Erzsébet Segítség munkát keresőknek Szekszárdon és környékén meghaladja a háromezret a regisztrált munka­nélküliek száma. A Tolna Megyei Munkaügyi Központ különböző szolgál­tatásokkal, támogatásokkal segíti az álláskeresőket. Praktikus tanácsokért kerestük fel dr. Brebán Valéria igazga­tót. - Mit csináljon az ember, ha munkanélkülivé válik? - Keresse fel a munkaügyi kiren­deltséget a Találka téren. - Amennyiben nem talál megfele­lőállásajánlatot, jogosult lesz mun­kanélküli járadékra? Ennek mik a feltételei? - A munkanélkülivé válást meg­előző négy évben legalább 200 nap olyan munkaviszonyban töltött idővel rendelkezzen, ami után még munkanélküli járadékban nem ré­szesült. Később pedig, hogy együttműködjön a munkaügyi ki­rendeltséggel, a felajánlott munka­helyet felkeresse, maga is aktívan keressen munkát vagy részt vegyen képzésben. - Mennyi ideig kaphat valaki munkanélküli járadékot? - Az függ a megelőző négy évben munkaviszonyban töltött időtől. Minden öt ilyen nap egy nap jára­dékfolyósítási időnek felel meg. Ez legkevesebb 40, legtöbb 270 nap lehet. Nem csak állásközvetítéssel, s a munkanélküli járadékkal enyhí­tünk a nehéz helyzetbe kerültek gondjain. A munkaerőpiaci kép­zésben részt vehet az, aki regiszt­ráltatta magát a kirendeltségen, de az is, akinek munkaviszonya vár­hatóan egy éven belül megszűnik, amit a munkáltató jelez. A tanfo­lyamok idején pedig kereset-kiegé­szítést vagy keresetpótló juttatást kaphatnak a hallgatók, illetve a központ megtérítheti a képzéssel kapcsolatos költségeket. A pálya­kezdő fiatalok elhelyezkedésének könnyebbé tételét szolgálja a mun­katapasztalat-szerzés támogatása. Itt a legalább 90 napja regisztrált pályakezdőt alkalmazó munkaadó egy éven keresztül megkapja a munkabér 50-100 százalékát. - Vannak, akik vállalkozóvá vál­va mintegy saját maguk foglalkoz­tatói lesznek. - Ők meghatározott ideig tovább kapják a munkanélküli járadékot, és a vállalkozás végzéséhez szük­séges ismereteket adó tanfolyam^^ díját is megtérítjük. Emellett ők il^r részt vehetnek az önfoglalkoztató munkahelyteremtő pályázaton is, ahol maximum 3 millió forint visz­szatérítendő, de kamatmentes tá­mogatás adható. Az anyagi juttatások mellett mű­ködik a humán szakszolgálat. Ide tartozik az álláskereső klub, a reha­bilitációs munkacsoport, a pszi­chológiai szakszolgálat és a Foglal­kozási Információs Tanácsadó (FIT). A FIT a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, a pályakorrekció­ra kényszerülő felnőtteknek, állás­keresőknek ad segítséget. A Hu­mán Szakszolgálat keretén belül működő álláskereső klubban pedig megtanulhatják az érdeklődök azo­kat az álláskeresési technikákat, melyekkel nagyobb eséllyel talál­hatnak munkát. - szl­r SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 1 aljegyzői titkárság Szekszárdi Vasárnap 7100 Szekszárd, Béla tér 8 30/9726-66 3 • HU1SSN 1215-4679 • Tördelés: SR Szekszárd Főszerkesztő: MACZ KATALIN • E-mail: szvasnap@axelero.hu Nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ Felelős vezető: Vadász József igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents