Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-11-16 / 40. szám

SZEKSZÁRDI 2003. NOVEMBER 16. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! „Fiam, vigyázz magadra, tanulj és tartsd meg munkahelyi kapcsolataidat!" Mayer Rezsó, a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetségének elnöke azt mondta, szeretné, ha - a jelenleg pedagógus, előtte MSZOSZ-elnök, még korábban pártbizottság! titkár - Péti Imrével beszélgetnénk a rendszerváltás előtti és utáni időkről. Tekintettel a nagyon régi ismeretségre, ezt tegeződve tettük. - Hogy vagytok? Mármint a család. - Feleségem is tanít, ahogyan én is. Zoltán fiunk 25 éves közgazdász, most szerzi a másoddiplomáját, s köztisztviselőként dolgozik. Tamás 21 esztendős, s Komlón tanít, húszéves Ildikónk pedig főiskolás. Jól vagyunk, komolyan jól. - Tanulásból és tanításból áll életetek nagy része, s erős a kötődésetek a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolához. - Jól mondod, hiszen mind az öten ott érettségiztünk. Amit a közgazdasági technikumban tanultam, remekül tudtam hasznosítani életem során. Nem véletlen, hogy a Pénzügyi-Számviteli Főiskolán szereztem az első diplomámat. Azután elvégeztem a politikai főiskola szövetkezeti szakát, majd 50 éves fejjel a Szegedi Hidományegyetemet. S milyen a sors? Másfél éve a „keriben" tanítok logisztikát, szociológiát, vezetés-szervezést, munkajogot, kereskedelmi vállalkozási ismereteket... szóval 11 tantárgyat. A 800 diák közül 328-at tanítok. - Nem változtál. Téged régen és most is a munka- és a családszeretet, valamint a kapcsolatteremtés iránti tisztelet jellemzett. - Amikor 23 évesen a közélet útjára kerültem, apám azt mondta: „Fiam, vigyázz magadra, tanulj és tartsd meg a munkahelyi kapcsolataidat." Először nem értettem... ám ma már tudom, arra a veszélyre hívta fel a figyelmemet, hogy súlytalan emberré válhat az, akinek nincs valóságos szakma a kezében. - Gondolom, gyerekkorod is meghatározó volt. - De mennyire! Falusi szegényparaszti családból származom. Gyermekkoromat Kisszékelyben töltöttem. E zárt világban békében és nyugalomban éltek az igyekvő, tisztakezű és kikezdhetetlen emberek. Húgommal együtt úgy neveltek, hogy teljesítsünk, tanuljunk. Mellette sokat dolgoztam. Felső tagozatos voltam, amikor a téeszben lovakat vezettem a kukoricaekézéskor, az aratásokkor és odahaza is keményen dolgoztam. - Mayer úr a rendszerváltozás idejéről kérdezett. - Amikor elkezdődött a rendszerváltás, hazánkban a morális tisztaság, az eszmei meggyőződés, az érdemi igazságok világossága, a jobb jövőbe vetett bizonyosság hangulata uralkodott. Másfél évtized elteltével joggal kérdezik sokan, hova tűnt az eufórikus hangulat, a varázs, a nagy remények? Már régóta az az érzésem, hogy az új, demokratikus mechanizmusban valami komoly zavar mutatkozik. Létezik a piacgazdaság, a kapitalizmus is működik, melyek keretei között a rosszabb szorítja ki a jobbat. A magyar társadalom a nyolcvanas évek végén nem kapitalizmusra, hanem jobb életre vágyott. Ma szabadok és függetlenek vagyunk, demokráciában élünk, de nem igen beszélhetünk társadalmi elégedettségről, hiszen tömeges a munkanélküliség, elvesztettük a szociális biztonságérzetünket... - Mit tapasztaltál a privatizációval kapcsolatban? - Csupán egy jelenségre hívom fel a figyelmet. A rendszerváltás privatizációs folyamatában az erősebbek, a harcképesebbek, az élesebb fogúak és a furfangosabbak győztek. A privatizációból hasznot húzó gazdasági elitből a közelmúltig nem igen akartak politikai közfunkciót vállalni. A sikeres új tulajdonosok közül a csalódottak gyorsan hátraléptek, a sikeresen dolgozók pedig a politikusokkal folytatott kemény csatákban alulmaradtak. A közéletben sokan takarékra állították magukat. Az egyre durvuló viták miatt újratermelődött a cselekvéstől való félelem. - Mi a véleményed azokról, akik nem vállalják a múltjukat? Szemben veled! - Én nem tagadom és nem is tagadhatom meg soha életemnek a kilencvenes évek előtti szakaszát, mert nekem az az idő is örömöt és sikerélményt adott, hiszen tenni akartam és tisztességesen dolgoztam. A köpönyegforgatókat soha senki nem szerette. Kérdezem, ki a jó hazafi? Az, aki most szétszakítja a nemzetet? Vagy az, aki a politikától bizonyos mértékig távol tartva magát március 15-én tesz egy szál virágot az emlékműre? - Ki következzen? - Vadász József, a Szekszárdi Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója, aki a nyomdai munka minden területén gyakorlatot szerzett. Beszélgethetnétek a munkavállalók helyzetéről vagy a pénz szerepéről. V. Horváth Mária Czakó Sándor: Kelj föl öreg, kelj föl! A cigányokról szól, a cigányoknak is tetszik „Ma sok kivetnivalót találunk a cigányok viselkedésében, életvitelében. Van is. Ugyanakkor azt is látnunk kellene, hogy a földkerekség egyik legősibb embercsoportjának földrajzi és szellemi hazájától évezrednél is több ideje elszakadt leszármazottai ők. Megőrizték másságérzetüket és megnyilvánulásaik, amelyek nekünk visszataszítóak, nekik természetesek. Mi érzelmeinket, legyen az öröm vagy bánat, kendőzzük, úgymond „kulturáltan" fejezzük ki, esetleg el is fojtjuk. Ha valaki szabadabban enged teret érzelmeinek, megnyilvánulását megszóljuk. Cigánykodik, hisztizik mondjuk. Náluk természetes, hogy az érzelem - bármilyen jellegű minden álszemérem nélkül, elementáris erővel tör fel." Az idézett sorok a Decsen élő, s ott alkotó Czakó Sándor nem régen megjelent fotóalbumából valóak. ízlelgetem a fotóalbum szót... Mert valahogy kevésnek tűnik. Ha hozzáteszem, hogy riportokkal bővített taorI nulmány is van benne, azt érzem, így sem tudtam megfogni a lényeget. Úgyhogy megint a „Kelj föl öreg, kelj föl!" című kötet szerzőjét idézem: „Czakó Sándor fényképes könyve a cigányokról, gyászukról". A nagy méretű album gyönyörű, esztétikus és szívbemarkoló. A hetvenes években temetéseken készült fotókat nézve az ember már-már hallja a gyászolók hangos, nagyon hangos sírását, jajveszékelését. Némileg csöndesednek a hangok, amikor lapozok, ugyanis a képek mintha átsejlenének a túloldalra. De valóban áttűnnek, a hátoldalon az eredeti fényképek halvány másai láthatók. A teljes oldalas képek mellett dupla méretűek is vannak, melyek leporellószerűen kihajthatók. A cigányokat - különösen a decsi cigányokat - jól ismerő szerző, egyben szerkesztő alkotásához méltó munkát végzett a két - a nyomdai előkészítésben és a munkálatokban - közreműködő szekszárdi cég, a Lugio-press Bt. és a Graphis-Press Kft. Ugyanitt szólni kell a decsi önkormányzatról és a szerző családjáról. Az ő támogatásukkal jelent meg e könyv, ami a mai világban különös tiszteletet ébreszt az emberben. A könyv címe egy roma siratóénekből való, ami cigányul és magyarul, illetve lekottázva is megtalálható a könyvben. A feleség, Czakó Sándor né Szalay Irén ének-, zenetanár ki ' tázta le az „eol jellegű sirató" dal mát. A szerző eddigi élete során összegyűjtött tapasztalatát írta meg, de segítségére voltak roma barátai, ismerősei is. Mint olvasható, nem cigánymonográfiát akart írni, de nem is a cigánylélek legmélyeit akarta feltárni... Az sem tartozott céljai közé, hogy „tisztára mossam, vagy még feketébbre fessem a meglevő helyzetet, az egyik vagy másik oldalon szereplőket". Inkább úgy gondolja a szerző, könyve arra jó lehet, hogy „kedvet, serkentést adjon valakinek, valakiknek, akik olyan elkötelezettséget éreznek a cigányokkal szemben, mint amilyet az orvos a beteggel..." A gyönyörűséges könyvet megmutattam a szekszárdi cigányvajdának, Sárközi János Józsefnek. Szólni is alig tudott, s bizony könnybe lába£ a szeme, amikor a képeket nézte, idő után annyit mondott, hogy mi kellene ezt mutatni a „többieknél is". Elhatározta, hogy decemberben megszervez egy író-olvasótalálkozót az itteni romáknak, s persze, minden érdeklődőnek. Amikor ezt megemlítettem Czakó Sándornak, gondolkodás nélkül igent mondott. En viszont olvasás és gondolkodás után ajánlom tiszta szívvel az albumot olvasóink figyelmébe - együtt a Garay téri könyvesbolttal. V. H. M. IS I