Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-11-16 / 40. szám

SZEKSZÁRDI 2003. NOVEMBER 16. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! „Fiam, vigyázz magadra, tanulj és tartsd meg munkahelyi kapcsolataidat!" Mayer Rezsó, a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdek­szövetségének elnöke azt mondta, szeretné, ha - a je­lenleg pedagógus, előtte MSZOSZ-elnök, még koráb­ban pártbizottság! titkár - Pé­ti Imrével beszélgetnénk a rendszerváltás előtti és utáni időkről. Tekintettel a nagyon régi isme­retségre, ezt tegeződve tettük. - Hogy vagytok? Mármint a csa­lád. - Feleségem is tanít, ahogyan én is. Zoltán fiunk 25 éves közgazdász, most szerzi a másoddiplomáját, s köztisztviselőként dolgozik. Tamás 21 esztendős, s Komlón tanít, húsz­éves Ildikónk pedig főiskolás. Jól va­gyunk, komolyan jól. - Tanulásból és tanításból áll éle­tetek nagy része, s erős a kötődésetek a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolához. - Jól mondod, hiszen mind az öten ott érettségiztünk. Amit a köz­gazdasági technikumban tanultam, remekül tudtam hasznosítani éle­tem során. Nem véletlen, hogy a Pénzügyi-Számviteli Főiskolán sze­reztem az első diplomámat. Azután elvégeztem a politikai főiskola szö­vetkezeti szakát, majd 50 éves fejjel a Szegedi Hidományegyetemet. S milyen a sors? Másfél éve a „keri­ben" tanítok logisztikát, szociológi­át, vezetés-szervezést, munkajogot, kereskedelmi vállalkozási ismerete­ket... szóval 11 tantárgyat. A 800 di­ák közül 328-at tanítok. - Nem változtál. Téged régen és most is a munka- és a családszeretet, valamint a kapcsolatteremtés iránti tisztelet jellemzett. - Amikor 23 évesen a közélet útjá­ra kerültem, apám azt mondta: „Fi­am, vigyázz magadra, tanulj és tartsd meg a munkahelyi kapcsola­taidat." Először nem értettem... ám ma már tudom, arra a veszélyre hív­ta fel a figyelmemet, hogy súlytalan emberré válhat az, akinek nincs va­lóságos szakma a kezében. - Gondolom, gyerekkorod is meg­határozó volt. - De mennyire! Falusi szegénypa­raszti családból származom. Gyer­mekkoromat Kisszékelyben töltöt­tem. E zárt világban békében és nyugalomban éltek az igyekvő, tisz­takezű és kikezdhetetlen emberek. Húgommal együtt úgy neveltek, hogy teljesítsünk, tanuljunk. Mellet­te sokat dolgoztam. Felső tagozatos voltam, amikor a téeszben lovakat vezettem a kukoricaekézéskor, az aratásokkor és odahaza is kemé­nyen dolgoztam. - Mayer úr a rendszer­változás idejéről kérdezett. - Amikor elkezdődött a rendszerváltás, hazánk­ban a morális tisztaság, az eszmei meggyőződés, az érdemi igazságok világos­sága, a jobb jövőbe vetett bizonyosság hangulata uralkodott. Másfél évtized elteltével joggal kérdezik sokan, hova tűnt az eufórikus hangulat, a varázs, a nagy remények? Már régóta az az érzé­sem, hogy az új, demokratikus me­chanizmusban valami komoly zavar mutatkozik. Létezik a piacgazdaság, a kapitalizmus is működik, melyek keretei között a rosszabb szorítja ki a jobbat. A magyar társadalom a nyolcvanas évek végén nem kapita­lizmusra, hanem jobb életre vágyott. Ma szabadok és függetlenek va­gyunk, demokráciában élünk, de nem igen beszélhetünk társadalmi elégedettségről, hiszen tömeges a munkanélküliség, elvesztettük a szociális biztonságérzetünket... - Mit tapasztaltál a privatizáció­val kapcsolatban? - Csupán egy jelenségre hívom fel a figyelmet. A rendszerváltás priva­tizációs folyamatában az erősebbek, a harcképesebbek, az élesebb fogú­ak és a furfangosabbak győztek. A privatizációból hasznot húzó gazda­sági elitből a közelmúltig nem igen akartak politikai közfunkciót vállal­ni. A sikeres új tulajdonosok közül a csalódottak gyorsan hátraléptek, a sikeresen dolgozók pedig a politiku­sokkal folytatott kemény csatákban alulmaradtak. A közéletben sokan takarékra állították magukat. Az egyre durvuló viták miatt újraterme­lődött a cselekvéstől való félelem. - Mi a véleményed azokról, akik nem vállalják a múltjukat? Szemben veled! - Én nem tagadom és nem is ta­gadhatom meg soha életemnek a ki­lencvenes évek előtti szakaszát, mert nekem az az idő is örömöt és sikerélményt adott, hiszen tenni akartam és tisztességesen dolgoz­tam. A köpönyegforgatókat soha senki nem szerette. Kérdezem, ki a jó hazafi? Az, aki most szétszakítja a nemzetet? Vagy az, aki a politikától bizonyos mértékig távol tartva ma­gát március 15-én tesz egy szál virá­got az emlékműre? - Ki következzen? - Vadász József, a Szekszárdi Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója, aki a nyomdai munka minden terü­letén gyakorlatot szerzett. Beszél­gethetnétek a munkavállalók hely­zetéről vagy a pénz szerepéről. V. Horváth Mária Czakó Sándor: Kelj föl öreg, kelj föl! A cigányokról szól, a cigányoknak is tetszik „Ma sok kivetnivalót találunk a ci­gányok viselkedésében, életvitelé­ben. Van is. Ugyanakkor azt is lát­nunk kellene, hogy a földkerekség egyik legősibb embercsoportjának földrajzi és szellemi hazájától évez­rednél is több ideje elszakadt leszár­mazottai ők. Megőrizték másság­érzetüket és megnyilvánulásaik, amelyek nekünk visszataszítóak, nekik természetesek. Mi érzelmein­ket, legyen az öröm vagy bánat, kendőzzük, úgymond „kulturáltan" fejezzük ki, esetleg el is fojtjuk. Ha valaki szabadabban enged teret ér­zelmeinek, megnyilvánulását meg­szóljuk. Cigánykodik, hisztizik ­mondjuk. Náluk természetes, hogy az érzelem - bármilyen jellegű ­minden álszemérem nélkül, ele­mentáris erővel tör fel." Az idézett sorok a Decsen élő, s ott alkotó Czakó Sándor nem régen megjelent fotóalbumából valóak. íz­lelgetem a fotóalbum szót... Mert va­lahogy kevésnek tűnik. Ha hozzáte­szem, hogy riportokkal bővített ta­or­I nulmány is van benne, azt érzem, így sem tudtam megfogni a lényeget. Úgyhogy megint a „Kelj föl öreg, kelj föl!" című kötet szerzőjét idézem: „Czakó Sándor fényképes könyve a cigányokról, gyászukról". A nagy méretű album gyönyörű, esztétikus és szívbemarkoló. A het­venes években temetéseken készült fotókat nézve az ember már-már hallja a gyászolók hangos, nagyon hangos sírását, jajveszékelését. Né­mileg csöndesednek a hangok, ami­kor lapozok, ugyanis a képek mintha átsejlenének a túloldalra. De valóban áttűnnek, a hátoldalon az eredeti fényképek halvány másai láthatók. A teljes oldalas képek mellett dupla méretűek is vannak, melyek leporel­lószerűen kihajthatók. A cigányokat - különösen a decsi cigányokat - jól ismerő szerző, egyben szerkesztő al­kotásához méltó munkát végzett a két - a nyomdai előkészítésben és a munkálatokban - közreműködő szekszárdi cég, a Lugio-press Bt. és a Graphis-Press Kft. Ugyanitt szólni kell a decsi önkor­mányzatról és a szerző családjáról. Az ő támogatásukkal jelent meg e könyv, ami a mai világban különös tiszteletet ébreszt az emberben. A könyv címe egy roma siratóénekből való, ami cigányul és magyarul, illet­ve lekottázva is megtalálható a könyvben. A feleség, Czakó Sándor né Szalay Irén ének-, zenetanár ki ' tázta le az „eol jellegű sirató" dal mát. A szerző eddigi élete során össze­gyűjtött tapasztalatát írta meg, de se­gítségére voltak roma barátai, isme­rősei is. Mint olvasható, nem cigány­monográfiát akart írni, de nem is a cigánylélek legmélyeit akarta feltárni... Az sem tartozott céljai kö­zé, hogy „tisztára mossam, vagy még feketébbre fessem a meglevő helyze­tet, az egyik vagy másik oldalon sze­replőket". Inkább úgy gondolja a szerző, könyve arra jó lehet, hogy „kedvet, serkentést adjon valakinek, valakiknek, akik olyan elkötelezett­séget éreznek a cigányokkal szem­ben, mint amilyet az orvos a beteggel..." A gyönyörűséges könyvet megmu­tattam a szekszárdi cigányvajdának, Sárközi János Józsefnek. Szólni is alig tudott, s bizony könnybe lába£ a szeme, amikor a képeket nézte, idő után annyit mondott, hogy mi kellene ezt mutatni a „többieknél is". Elhatározta, hogy decemberben megszervez egy író-olvasótalálkozót az itteni romáknak, s persze, minden érdeklődőnek. Amikor ezt megemlí­tettem Czakó Sándornak, gondolko­dás nélkül igent mondott. En viszont olvasás és gondolkodás után ajánlom tiszta szívvel az albumot olvasóink figyelmébe - együtt a Garay téri könyvesbolttal. V. H. M. IS I

Next

/
Thumbnails
Contents