Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-10-26 / 37. szám
, SZEKSZÁRDI YA§4RNAP Telt házzal működik a hajléktalanszálló „Sokukban megvan az akarat a kitörésre..." 2003. OKTÓBER 26. Folytatás az 1. oldalról. A hajléktalanszálló munkatársai nem vizsgálják, nem vizsgálhatják okát annak, hogy ki miért került ebbe az élethelyzetbe, azért dolgoznak, hogy a lakók életét megkönynyítsék, visszavezessék őket a konszolidált életbe. Az otthon Egy 200 éves vályogépületben 1996. október 8-án nyitotta meg kapuit, a 20 fő befogadására alkalmas hajléktalanszálló. Több pályázattal, és az önkormányzat támogatásával még abban az évben felújításra került, s 1998-ban épült meg a nappali melegedő és népkonyha, ahol először 1998. október 19-én (az interjú készítése előtt éppen öt évvel) 50 főre kapott engedélyt az intézmény. É melegedő és népkonyha reggel |S óráig tart nyitva, itt melegednek és ebédelhetnek az év minden napján. A kétfogásos ebédet a BM konyhájáról hozzák, s ha szükséges, melegítik és tálalják. A szálló telt házzal működik, ma is állandó otthont ad 20 embernek. A népkonyhát télen többen, nyáron kevesebben veszik igénybe, átlag 40 fő között mozog az ebédelők száma. A hajléktalanszálló és a Tüzéptelep között egy „sátortábor" jött lére, 22 fő hajléktalannal, ők azok, akik valamilyen oknál fogva, a szállót nem kívánják igénybe venni többen élettársi kapcsolatban vannak -, de melegedőt és ebédet igényelnek. A régi épületben, három hálószobában alszik a 20 hajléktalan, emeletes ágyakon, központi fűtéssel, mosási, fürdési lehetőséggel, emellett hűtőszekrény és a társalgóban ^^vízió áll a napközben rendelkezőikre. A melegedők egy része a szállót is igénybe veszi, más részük csak betér, ebédre, ruháinak rendbehozatalára, melegedésre. Amiből gazdálkodnak A hajléktalanszálló Szekszárd Megyei Jogú Város Családsegítő Központjának részintézménye, szakmai vezetője Nyírő Árpád, akivel egy délelőttöt töltött el e sorok írója, hogy beszámolhasson róla az olvasónak. A fenntartási költségek 60-70%ára elég az állami normatíva, a fennmaradó összeget, a városi önkormányzat mint fenntartó biztosítja, valamint az intézmény dolgozói pályázatok útján elnyert pénzösszegekből fedezik. A szakminisztériumba benyújtott pályázatokat beruházásra, étkeztetésre, tárgyi eszközök beszerzésére fordítják. Az elhelyezést, étkezést tekintve országos viszonylatban is jó színvonalú ellátást nyújt az intézmény. Szakemberek szakszerű segítsége A hajléktalanszálló munkatársai mind szakképzettek. A 8 dolgozóból 3 szociális munkás - ebből 2 fő utcai szociális munkát végez -, 5 fő felsőfokú szociális asszisztensi képesítését a közeljövőben szerzi meg. Az intézmény a nap 24 órájában nyitva van, október 15-től április 15-ig. A létszámot két részmunkaidős konyhai dolgozó egészíti ki. A munkatársak fő feladata: a lakók ügyes-bajos dolgainak intézésében való segítségnyújtás, megtanítani őket a társadalomba való visszailleszkedésre, segítségnyújtás a munkahelykeresésben, valamint a nem szállón lakó hajléktalanok felkutatása, segítése, élelemmel való ellátása. Rizikófaktorok és kitörések Kik kerülnek a szállóba? A legnagyobb rizikófaktor a szegénység, a szegénységhez viszont sok út „vezet". Munkanélküliség, válás miatti megoldhatatlan lakáshelyzet, illetve ezek halmozott megjelenése. A testi és szellemi fogyatékosság is komoly veszélyforrás lehet. Jelenleg 80-100 között mozog a hajléktalanok száma, ebbe benne van az a 20 fő, akik a szállón alszanak rendszeresen, az a 40-50 fő, akik a melegedőbe járnak rendszeresen és ott is étkeznek, valamint a városban kóborlók, akiket igyekeznek felkutatni és élelemmel ellátni. Külön említést érdemel, hogy a hajléktalanszálló nőket - helyhiány miatt - nem tud fogadni éjszakai szállásra, a melegedőt és az ebédlőt igénybe vehetik. Közülük a legtöbben olyan leépült alkoholisták, akik számára egyetlen megoldás lehet csak egészségügyi intézményben való elhelyezés és elvonókúra. A szálló korosztályonkénti megoszlása nagyon szomorú képet mutat. A 35-55 év közötti a legtöbb közülük, viszont szerencsére nem jellemző a 20-as korosztályra, sem a volt állami neveltekre, s a nagyon idősek előfordulása is véletlenszerű. Ami jellemző a hajléktalanokra, az a vándorlás. Rengeteg helyen szerencsét próbálnak, van, aki sportot űz abból, hogy újabb és újabb településen veszik igénybe a lehetséges segélyeket. Sokan azért vándorolnak, hogy munkát keressenek, velük sokszor előfordul, hogy minimális bérén dolgoztatják, kihasználják őket. Ők azok, akik szeretnek és akarnak is dolgozni, s mivel a szervezett munkahelyeken nem kapnak munkát, sodrodnak, majd később belefáradnak abba, hogy semmire nem mennek, munkájukért éhbért kapnak csak. A kép nem lenne teljes, ha nem beszélnénk azokról, akik viszont drágán vállalnak munkát, s ha nem kapnak, úgy élik meg, ez nem az ö hibájuk, ők dolgozni akartak. Elmondható, hogy zömükben megvan az akaraterő a kitörésre, csak kevés rá a lehetőségük. Szerencsésnek mondható, akinek munkahelye van, esetleg nyugdíja, illetve sikerül olyan élettársi kapcsolatot létesíteni, ahol lakás várja. Visszatalálni szeretnének, de tudnak-e? Új életet kezdeni csak annak van lehetősége, aki talál munkát, amiből esetleg albérletet tudnának fizetni, vagy egy fűthető tanyát venni. Ez reális elképzelés, s ha elég kitartóak, akkor el is érhetik. Akik dolgozni akarnak azok az alkalmi munkát is megtalálják, a régi életükből igénybe vett kapcsolatrendszerükön keresztül, illetve alkalmasak új kapcsolatokat építeni. Munkát találni nem egyszerű manapság, amikor diplomás emberek nem tudnak elhelyezkedni, akkor egy börtönviselt vagy szállóról jelentkezőnek sokkal kisebbek az esélyei. A lakosságnak nagy szerepe van abban, hogy segítő kezet nyújtson. Sokan meg is teszik. Vannak munkáltatók és cégek - a felsorolást azért mellőzzük, nehogy valaki kimaradjon -, akiknek nincsenek előítéleteik a hajléktalanokkal szemben, s a legtöbb esetben nem is csalódnak. A lakosság pedig ruhaneműkkel segít, hogy azok is emberi módon öltözködhessenek, akiknek nincs semmi jövedelmük. M A munkanélküliek is kapnak némi anyagi támogatást, hiszen van átmenti segély, aktív korúak rendszeres szociális segélye, közgyógyellátás, s vannak, akik leszázalékolás utáni nyugdíjat kapnak. Harc a hideggel, a téllel Mindenkinek nehezebb az élet télen. Fűtés, több világítás, meleg ruházat és még sorolhatnánk. Ezek a gondok a hajléktalanszállón felnagyítódnak. Amint azt Nyírő Árpád elmondta, aligha van annyi paplan, pléd, pokróc, téli kabát, amit ne tudnának elosztani. Ilyenkor természetesen azokra a hajléktalanokra is gondolnak, akik nem a szálló lakói. Ahogy elkezdődik a nagy hideg meleg takarókkal, forró teával, tartós élelmiszerrel járják autóval a várost a szociális munkások. Céljuk, hogy felkutassák a legkülönfélébb helyeken megbújó, a telet valamilyen módon átvészelni akaró, de a hajléktalanszállót, annak zártságát, fegyelmét nem „kívánó" embereket. Sokukat a „megkeresés" menti meg a fagyhaláltól, az éhezéstől, ugyanis a kukázás télen sokkal nehezebb a hideg miatt. Egy hajléktalan vallomása Munkanélküli és otthonnélküli lettem. Az oka már mindegy, azon nem érdemes rágódnom. Tavaly már egyszer voltam lakója a szállónak, most nagy lehetőséget kaptam. Miután dolgozom, nem iszom, nem dohányzom, nem kábítózom, semmilyen szenvedélyem nincs, szeretném újrakezdeni az életemet. Azért találtak alkalmasnak a rehabilitációs programra, mert látják, komolyan próbálom összeszedni azt a pénzt, amiből saját otthont tudok magamnak vásárolni. Úgy számolom, hogy 2-3 évre lesz szükségem, addigra összejön a pénzem, s szeretnék egy kis lakható tanyát venni, azt majd magam csinosítgatom. A társaimról annyit, hogy legtöbbjük önhibáján kívül került ide, aztán valamilyen szenvedély fogságába került, s onnan már nehéz a visszaút. Többségük belenyugszik abba, ami van, az évek múlnak, idősödnek, gyengülnek, aztán vagy a koruk, vagy a végzettségük miatt végképp semmilyen munkát nem találnak. Most azon gondolkodom, hogy vállalok másodállást is, a szabadidőmbe belefér, s talán még előbb összejön a pénz, a saját otthonomra. Boldog vagyok, hogy kaptam egy újabb lehetőséget, semmiképpen sem szeretnék vele visszaélni, csak élni. Sas Erzsébet A világhírű ZEPTER CÉG Tolna megyei munkatársai továbbra is szeretettel várnak minden érdeklődőt A TERMÉKEIKBŐL RENDEZETT KIÁLLÍTÁSON. 7100 SZEKSZÁRD, AUGUSZ IMRE UTCA 9-11. • TELEFON: 74/511-910, 511-911. Gondoljon a Zepterre, a Zepter is gondol Önre.