Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-10-26 / 37. szám

SZEKSZÁRDI 2003. OKTOBER 26. VASÁRNAP Kórházi ünnepség a Balassa-napon Egy év alatt 200 millió forint orvosi műszerekre A Tolna Megyei Balassa János Kórház fennállásának 200. évfordulója ünne­pén, két évvel ezelőtt határozták el, hogy azután minden esztendőben név­adójuk tiszteletére Balassa-napot tar­tanak. Idén erre a múlt hét szombatján került sor. A rendezvénysorozat szombaton délelőtt sajtótájékoztatóval kezdő­dött, amely abban a tekintetben számított rendhagyónak, hogy a sajtó képviselői mellett szép szám-, mai megjelentek kórházi dolgozók is. Ez annál is inkább érthető volt, hiszen dr. Muth Lajos főigaz­gató és Márcz Zoltán műsza­ki-gazdasági igazgató szá­jnolt be az elmúlt esztendő fejlesztéseiről. A főigazgató összegezte, hogy az elmúlt egy év alatt a kórház összesen 200 millió forint értékű orvosi gép-mű­szerrel gyarapodott, amelyek a jobb és természetesen kor­szerűbb betegellátást szol­gálják. Dr. Muth Lajos vázolva a műszerek szakmai jelentősé­gét, felsorolta valamennyit, ám mi közülük csak néhány jelentősebbet sorolunk. Mint annak idején megírtuk, gazdago­dott a kórház egy multifunkciós, digitális röntgenkészülékkel, amit a belgyógyászati épületben helyez­tek el. Vásároltak egy speciális mű­tői röntgenkészüléket, ami a bal­eseti sebészet és az érsebészet munkáját segíti. Képerősítővel újult meg a rendelőintézeti rönt­gen, s ugyanide jelentős értéket képviselő sugárvédelmi eszközö­ket telepítettek, illetve a közelmúlt­ban filmelőhívó automatához ju­tottak. Kényszerűségből több olyan műszert kellett vásárolniuk, amelyek bent le­hettek volna a műtőblokkban. Kiemelte a fő­igazgató, hogy néhány esetben részben osztá­lyos prémium-fel­ajánlásból egészí­tették ki a megvá­sárolandó - pél­dául az osztályok komfortosítását szolgáló - felsze­relési tárgyakat. Márcz Zoltán az épületek inf­rastrukturális állapotának, vala­mint az üzemelés technikai színvo­nalának javításáról számolt be. A külső kivitelezők által végzett fej­lesztés mintegy 150 millió forintot ysi tett ki, mellette több tízmillió fo­rintot fordítottak a saját kivitele­zésben történt fejlesztésekre. Látványos fej­lesztés történt a szülészeten, megújult a hom­lokzat és új vi­zesblokkot ala­kítottak ki, s fel­újították a liftet. A munkakörül­ményeket javító korszerűsítéseket hajtottak végre a sebészet épületében, valamint a betegellátás javítása érdekében is beruháztak. Vásároltak gépjármű­veket, bővítették a mosodát, saját kivitelezésben fejlesztették az in­formatikai hálózatot. Palánkon pe­dig már befejeződött a teljes fűtési rekonstrukció. A tájékoztatót követően került sor a rendelőintézeti új lift és men­tőbeálló ünnepélyes átadására. E harmincmillió forintos beruházást az összeg egyharmadával támogat­ta a szakminisztérium. V. H. M. Fotó: Nagy Ági Bérlakást, de milyen áron? m A helyszín Szekszárd, a főszereplő S­né; felnőtt korú fiával él együtt albér­letben, bérlakást szeretnének. Kéré­sükkel többször fordultak az Illetékes izervekhez. Ha hitelt lehet adni az ér­sülésnek, akkor az öngyilkosság gondolata is felmerült, csak jelenjen végre meg egy írás, amely feltárja kálváriájukat... Történetükkel nincsenek egye­dül, ezért utánajártunk a lehetősé­geknek. Városunkban a bérlakások több mint 90%-a 1995-ig magántulaj­donba került. Ez nem szerencsés. Az önkormányzat tulajdonában mindössze 297 lakás maradt, ez csupán 2%-a a lakások összességé­nek, és ezek többsége folyamato­san lakott. Hogyan lehet bérlakás­hoz jutni? Mivel az igénylőket kéré­sükkel nem veszik nyilvántartásba, ezért csakis pályázati úton. Jelen­leg október 31-ig lehet pályázni a következő feltételekkel: a pályázó legyen nagykorú, személyi igazol­vánnyal rendelkező magyar állam­polgár. Ha nincs 3 éve állandó beje­lentett lakása, akkor igazolnia kell, hogy 5 éve megszakítás nélkül a városban tartózkodik, és munka­helye itt van. Szociálisan rászorult pályázó az, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó átlagjöve­delem nem haladja meg a minden­kori öregségi nyugdíj másfélszere­sét, egyedülálló esetén a kétszere­sét. A pályázatból kizárandó, aki lakását a pályázat benyújtását meg­előző öt éven belül elidegenítette, vagy tíz éven belül pénzbeli térítés ellenében lemondott bérlakásáról. Pályázható lakások: a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. négy Mikes ut­cai időskorúak összkomfortos, 23 négyzetméteres, 1 szobás garzon­lakására, és két, a Palánki utcai If­júsági Garzonházban lévő 15 négy­zetméteres összkomfortos szobára hirdetett pályázatot. Utóbbinál a konyha és a fürdő közös. A lakások október 22-én és 30-án délelőtt 10 órától 11 óráig tekinthetőek meg. Hogy a bérlakásokért mennyit kell fizetni, az természetesen az anyagi helyzettől függ, segítség, hogy az esetleges lakbér fizetéséhez igé­nyelhető támogatás. Sokat javítana a helyzeten, ha önkormányzati lakások épülnének például a pályakezdő fiatalok szá­mára. Remény az van, már csak ki kell várni 2004 novemberét-de­cemberét, ugyanis az Alkotmány utca és a Dobó út térségében épít­kezés kezdődik, egy 34 lakásos garzonházat fognak felhúzni. Azokra a munkaviszonyban álló, 35 év alatti fiatalokra számítanak leendő lakóként, akik meghatáro­zott mértékű előtakarékossági kö­telezettséget vállalnak. Amennyi­ben ennek nem tesznek eleget, úgy hat hónapon belül el kell majd hagyniuk a lakást; maximálisan pe­dig öt évet tölthetnek itt. A leírtakról bővebb tájékoztatást a szociális irodán nyújtanak, és ké­rem, higgyék el, ott valóban segítő­kész emberek dolgoznak. (Olykor szabadságuk alatt is.) Ha emberi hangon keres megoldást mindkét fél, akkor biztosan megtalálják azt. Panyi Zita Fantasztikus őszi lámpaakcióval várja ked­ves vásárlóit a Horányi Világítástechnika. 10-30% ÁRENGEDMÉNNYEL vásárolhat most: CSILLÁROKAT, FÜGGESZTÉKEKET, ASZTALI és ÁLLÓLÁMPÁKAT. Továbbra is tart bútor-kiárusításunk a Szé­chenyi u. 41. alatt és a volt Skála Áruház emeletén. EXKLUZÍV FA MENNYEZETLAMPA tölgy, mahagóni, fenyő, dió színekben O 1 x 60 W 030 "S^OOH' 2590 Ft © 2X60 W 040 ,#300^ 4490 Ft CSILLÁR króm és réz színekben © 3x40 W KimPf 7190 Ft 0 5 X 40W 9990 Ft HQRANJI VILÁGÍTÁSTECHNIKA MINŐSÉG BÚTORBAN ÉS VILÁGÍTÁSTECHNIKÁBAN! BŰTORSTÚDIÓ PpR^JI SZEKSZÁRD, Széchenyi utca 41. Tel./fax: 74/416-622 • PAKS, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/512-500

Next

/
Thumbnails
Contents