Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-10-12 / 35. szám

2003. OKTOBER 5. WSAMIAP M SZEKSZÁRDI MESÉLŐ EMLÉKEINK 8. Pinceszövetkezeti álmok SZEKSZÁRD 30RVIDÉKI BORTERHELŐK PINCESZÖVETKEZETE Rajzos hirdetés 1948-ból vezkedés által érhetjük el, meg kell tehát alakítani a szekszárdi pinceszövetkezetet!" A szükség és kedvező lehetőség találkozik e gondolatban, hiszen „a hivatalos statisztika szerint 3684 katasztrális hold szőlővel beültetett terület" van Szekszárdon, s ennek piacra szánt évi termése „55.260 hektoliter bor". A megvalósuló pinceszövetkezet jól kezelt, nagy tömegű bort adhatna jó áron, s e három tényező nem véletlenül jár együtt. Göde reméli, így „a szekszárdi bor jó hírneve nem csak a földrajzkönyvekben fordulna elő, hanem a valóságban is feltámadna! S a nagy kereskedők ismét szívesen keresnék fel városunkat." A lelkész látnoknak bizonyult, mert igaz, hogy csak 16 év múlva, 1929-ben alakult meg állami, megyei és városi támogatással a pinceszövetkezet, de - az országban egyedüliként - talpon is maradt. A szőlőfeldolgozástól kicsinyben és nagyban való értékesítésig mindent elvégzett, s persze példát mutatott a kezelésben is. A kezdeti lelkesedés első évében már 2000 hektoliter bort adtak el, tíz év múlva több mint négyszeresét forgalmazták. Némi szerencsével és áldozatkész leleménnyel megúszta az 1944-1945-ös hadak járását is, 1948-ban 705 tagjára és 1500 katasztrális hold szőlőre számíthatott, s emellett Budapesttől Hegyeshalomig országszerte nyolc üzlete volt. Erőszakos megszüntetése után sokáig jogos nosztalgiával gondoltak rá mindazok, akik hajdan Göde Lajos cikkében találkoztak ezzel a kézenfekvő megoldással. Dr. Töttős Gábor Elnézést kérünk Olvasóinktól és a kórház vezetésétől, mivel legutóbbi számunk „Érdekli? Bemutatjuk!" sorozatában egy félreértés miatt az jelent meg, hogy már csak egy orvos van az aneszteziológián. A valóságban megfelelő az orvoslétszám az említett osztályon, bár igaz, hogy a vezető-főorvos nem régen távozott. Aki ismeri a hajdani protestáns prédikátorok elhivatottságát, az azt is tudja, egykor minden igyekezetüket arra fordították, hogy a rájuk bízott nyájat öszszefogják, boldogulásukat elősegítsék. Csak ennek tudatában nem furcsa, hogy a pinceszövetkezet megvalósításának ötletét is egy református lelkész, Göde Lajos vetette föl. A Tolnavármegye és a Közérdek 1913. október 16-án vezércikként hozta a Boraink értékesítése című írást. Ebben szomorúan olvasható: „Míg más esztendőben szüret alatt és után, sőt már szüret előtt é

ázról-házra rtak a borkereskedők, hogy lefoglalózzák a termelők borait, addig ez évben még egy olyan kereskedőt sem láttam a környékünkön, aki ez évi termést illő árban kereste volna." Ez országos jelenség, és nem véletlen - mondja a lelkipásztor. „Az általános hitelviszonyok nehézsége, a múlt évi silány termés miatt a borfogyasztók nagy részének a sör fogyasztására való átpártolása, így a múlt évi bor nagy részének a kereskedők pincéjében való maradása, a bornak szakképzettséget nélkülöző kezelése, így boraink nívótlansága képezhetik a keresletnek szinte példátlan lanyhaságát." Nem tudom, a mai lelkészek elmondhatnák-e a következőt: „Mikor borkezelői tanfolyamon voltam", de Göde Lajos elmondhatta, sőt még hozzátehette: „egyik tanáromtól, aki hazánk legelső borásza, Rácz Sándortól hallottam, hogy a bor nem terem, azt csinálni kell. Fel kell hagynunk tehát a maradi kezeléssel. Ha nem haladunk, boraink elvesztik más italokkal és más borvidékkel szemben versenyképességüket." Ez a kereslet megszűnését és az árak leszorítását eredményezi. A szakszerű kezelés mellett „a célt egyedül a tömörülés és a szerGödé Lajos (Nőger fényképész felvétele) BAJNOK SÁNDOR 1953-2003 a PROBUS Borászati Kft. ügyvezetője Élt 50 évet, szeretetben, példásan. Sándorban olyan embert veszítettünk el, akiből sajnos egyre kevesebb él közöttünk: tisztességes, áldozatkész, önzetlen és fáradhatatlanul feladatokat vállaló közembert. Mérnök-tanárból szorgalmas tanulással avanzsált borásszá, ahol pillanatok alatt befogadta a szőlész-borász szakma és országos ismertségre tett szert. Családszerető, nagylelkű, csupaszív és végtelenül életvidám ember. Egész életének a vezérfonala volt: „kapni jó, de ADNI még jobb!" Nagyon sokat, a legtöbbet adta: a szeretetét. Igaz barát volt. Az emberi kapcsolatokat kiválóan ápoló, nyitott személyisége mindenhol segítette, úgy a horgásztó partján, mint a présházban. Számtalan társadalmi kapcsolata szinte felsorolhatatlan, így csupán néhány állomás ezen életútjából: Alisca Borrend, Szőlő és Borkultúra Alapítvány, Bátáért Egyesület, Szekszárdi Borút Egyesület, Magyar Vállalkozói Szalon, CORA Alapítvány... Hamvait október 7-én mély fájdalommal helyezték örök nyugalomba. Bajnok Sándor élete tanulságul szolgál: így is lehet, kell élni! Vigyázzuk emlékedet, nem felejtünk el soha! A család, tisztelői és barátai dr. Töttős Gábor versével búcsúznak tőle: Búcsúballada Hová siettél ennyire, e földről el mi sürgetett? A halál várt reggelire, mikor már gyógyult nagy sebed. A vén kaszás örülhetett - vidám legénynek híve ő, s nemet rebegni nincs erő -, ledobtad hát a föld sarát, s belőlünk sóhaj tör elő: várj meg bennünket, jó barát! Miért siettél ennyire, te, kit mindenki úgy szeret, kinek szava és nagy szíve segítette az életet, s a társaság feléledett, ha emberi szót kereső kedélyed viccet belesző feledni létünk száz baját, hogyan keressünk most elő: segíts bennünket, jó barát! Bajnok Sándor halálára Kihez siettél ennyire, kit Isten úgy teremthetett, hogy mosolyogni segítse itt lenn is az embereket, halállal nem pereskedő vidámság- s borkereskedő, hogy most - mert cimborára várt égi borrendbe hív be ő: ajánlj be minket, jó barát! Ajánlás Minek siettél, jó barát? Hiába innánk nélküled, borunknak is más íze lett, feltámadástól víg szüret bennünket is szíven talált: győzd a halált, legyőzheted, bennünk megéledsz, jó barát'.