Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-10-05 / 34. szám
SZEKSZÁRDI 2003. OKTOBER 5. WSAMIAP M Szekszárdi az ország egyetlen női rendőrkapitánya Dr. Törökné dr. Kaszás Rózsa alezredes október elsejétől - e napon a városháza dísztermében megtörtént ünnepélyes beiktatása - Szekszárd rendőrkapitánya. A Tolna megyei rendőrfőkapitány javaslatára az országos rendőrfőkapitány - Szekszárd közgyűlésének egyhangú támogatását követően az alezredes asszonyt nevezte ki a város rendőrkaptányának. A csepeli rendőrkapitány nyugállományba vonult, mégsem marad az ország női rendőrkapitány nélkül. Dr. Törökné dr. Kaszás Rózsa alezredes október elsejétől a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője. ^ A jogi végzettségű hölgy már Pgyetemi évei alatt döntött: rendőr lesz. 1981. március l-jén a keszthelyi kapitányságon kezdett dolgozni. Igaz, felettese egyáltalán nem örült, hogy a bűnügyi vonalra került, s ezt meg is jegyezte: „nagy baj, hogy nő". Ám később kénytelen volt belátni, hogy dr. Kaszás Rózsa remek rendőr, jó vizsgáló. Hat esztendő után áthelyezték a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályára, ahonnan az akkori főkapitány már az első napon „áttette" a városhoz. Mindezek különösebben nem viselték meg a szakmailag felkészült, határozott asszonyt, akit három év ütán vizsgálati alosztályvezetővé léptettek elő, majd 1996 óta ő vezette az osztályt. Amikor idén márciusban a volt szekszárdi rendőrkapitányt, dr. Soczó László ezredest a Somogy megyei főkapitányság élére nevezték ki, dr. Törökné dr. Kaszás Rózsát bízták meg a kapitányság vezetésével. Azt mondja, különösebben soha nem érezte annak hátrányát, hogy nő, még a kihallgatásokon sem. Bár egy korábbi beszélgetésünkkor megemlítette, előfordult, hogy a gyanúsított férfi meglehetősen „tette-vette" magát, amit ő szóra sem méltatott, hanem tekintetével leállított. Úgy fogalmazott, Szekszárddal jó a kapcsolata. Szigora marad a régi, munkatársaitól kemény és precíz munkát vár a továbbiakban is. Megjegyezte, miután közölték vele az országos főkapitány döntését, napokig hihetetlennek tűnt, hogy ő lesz Tolna megye székhelyének rendőrkapitánya. Egyébként attól sem tart, hogy a mintegy 150 férfi kapitány háttérbe szorítja. Ezt arra alapozza, hogy a megyében működő városi kapitányokkal igen jó a kapcsolata, adnak a véleményére, s nem nyomják el. Szekszárd új rendőrfőkapitánya családos, férje szintén jogász, nagyobb lányuk egyetemista, a fiatalabb érettségi előtt áll. V. H. M. Fotó: Nagy Ági A magyar közigazgatás korszerűsítése Lamperth Mónika Szekszárdon A kormányprogram szerint decentralizálódik a közigazgatás, így a központi közigazgatási területekről egy fokkal lejjebb kerülnek a döntések - mondta Lamperth Mónika a Szolgáltató Hivatal konferenciáján. A belügyminiszter hozzátette, a kistérségi ellátás ösztönzésére 2004. január 1-jétől jelentős forrás jelenik meg a költségvetésben. Kijelentette: a közigazgatás átszervezése megfelelő ütemben zajlik. 2004. január l-jétől a közigazgatási reform első lépése, a decent» lizáció megvalósul. A megyéhez ipcsolódó intézmények és a megyei illetékességű feladatellátások megmaradnak, a kérdés az, hogy hol lesz a választott önkormányzat. A kormányprogram szerint, melylyel Lamperth Mónika is egyetért, ennek a régióban kell lennie. Ezek a választott regionális önkormányzatok - legkorábban - 2006-ban jöhetnének létre. A belügyminiszter hozzátette: amikor közös stratégiáról gondolkodik egy régió, akkor a Dél-dunántúli fejlődés szempontjából kulcskérdés, hogy milyen dinamikával fejlődik Kaposvár, Pécs és Szekszárd. Tőlük függ a környező települések erősödése is. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a három városban, három párt, három polgármesterének kell összefognia. Az lesz még egy nagy kérdés, hogy a régió versenyképessége milyen lesz az EU versenyképességéhez mérten. A kormány 2004-es költségvetésében 10 milliárdos alappal rendelkeznek majd az önkormányzatok, amely azért fontos, hogy a saját erőforrást az uniós források megszerzésére tudják felhasználni. Természetesen a hátrányosabb helyzetű térségekbe több segítséget kell adni a kormánynak. Az önkormányzatok polgármesterei továbbképzésen vesznek részt, hogy megismerjék az EU pályázati lehetőségeit. Ehhez a továbbképzéshez a Belügyminisztérium biztosítja a szakembereket. A közigazgatási reform lényege, hogy abszolút ügyfélbarát, ügyfélcentrikus törvény legyen hatályban. Ennek pedig az a lényege, hogy nem az ügyfélnek kell szaladgálni ügyei intézése során, hanem a hatóság szerzi be a társszervektől az ügy intézéséhez szükséges adatokat. Mindezek megvalósulásához elengedhetetlen, hogy az államigazgatás eljusson egy olyan informatikával, magasan kvalifikált ügyintézői szakembergárdával rendelkező háttérhez, amely ezt az ügyintézést biztosítani tudja. Az elhangzott kérdésekre válaszokban a belügyminiszter elmondta: az ügyfélcentrikus ügyintézés plusz munkát igényel az ügyintézőtől, és nagyobb együttműködést a társhatóságok között. Természetesen erre szolgál majd az az informatikai háttér, amelyet tökéletesen ki kell építeni. Az ügyintézőnek „nemcsak" kiváló szakembernek kell lennie, hanem jó emberismerőnek is, hogy meg tudja találni az ügyféllel, még akár az agreszszívvel is a megfelelő hangnemet, s a módját a kulturált ügyintézésnek. Hogy ki, kinek van kiszolgáltatva, azt valószínű a két fél másképpen látja, a cél mindenesetre, hogy az ügyfél kiszolgáltatottságát csökkenteni kell a gyors, pontos, szakszerű ügyintézéssel. A létszámcsökkentés a központi államigazgatási szerveknél fog megvalósulni, a Kormány a következő évi költségvetésben 10%-os létszámcsökkentést irányzott elő. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ági Minőségi bőr- és szövetgarnitúrák kiárusítása a volt Skála Áruház első emeletén, valamint a Széchenyi u. 41. szám alatti Horányi Lámpa- és Bútoráruházban. Ágyazható ülőgarnitúrák már 89 900 Ft-tól. fiORÁNYJ VILÁGÍTÁSTECHNIKA MINŐSÉG BÚTORBAN ÉS VILÁGÍTÁSTECHNIKÁBAN! BÚTORSTÚDIÓ PARÁNYI SZEKSZÁRD, Széchenyi utca 41. Tel./fax: 74/416-622 • PAKS, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/512-500