Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-09-28 / 33. szám
2003. SZEPTEMBER 28. 3 SZEKSZÁRDI A „Közjóért" díj kitüntetettjei Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Kocsis Imre Antal polgármester nyújtotta át a „Közjóért" kitüntető díjat, Sárosdi Ferenc, Takler Ferenc és Vesztergombi Ferenc borászoknak. A három borász számos európai és világszínvonalú borversenyen nyert már díjat, hírnevük messze túlhaladta az országot, s méltatásuk között szerepelt, hogy a világ legrangosabb boreseményén, a Challenge International Du Vin elnevezésű borversenyen, az aranyérmek 60 százalékát és az ezüstérmek 100 százalékát a szekszárdi vörösbortermelők kapták, s ezzel maximálisan növelték Szekszárd város sikereit és az ország imázsát. Szép beszédű borászok A kitüntetett borászok, azon túl, hogy országos, európai és világsikereket érnek el boraikkal, hihetetlenül értenek a szó művészetéhez. Mondják, a jó bor megoldja a nyelvet, de hát ők nem isszák - illetve inkább csak kóstolgatják - inkább csinálják. Amit mindhárman elmondtak, azt „leszüretelve" az olvasó puttonyába öntöm, s ki-ki pré• f ki magának a legízesebb ppeket." Ami közös bennük A Sárosdi, Takler, Vesztergombi pincészetnek van utánpótlása, mindhárom kitűnő borász fiai már ott állnak édesapjuk mögött, hogy eltanulják a szakmát, hogy továbbvigyék, fejlesszék a családi vállalkozást. A három híres Ferenc borászban az is közös, hogy boraikat saját pincéjükben kóstoltatják, s vendégelik meg azokat, akik a legjobb szekszárdi borokra kíváncsiak. Marketingmunkájuk része a vendéglátóhelyekkel való kapcsolattartás, vallják a gasztronómia elválaszthatatlan része a kulturált borivás. Mindannyian azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a szekszárdi borokat, a szekszárdi borvidéket megismertessék az országgal, Európával, a világgal. S akik már ismerik, azoknál öregbítsék ezt a jó hírnevet. Részt vesznek a helyi, a regionális, az országos és számos külföldi borversenyen, bekapcsolódtak a Borút nevű mozgalomba, pincéik, egy-egy állomást képviselnek. Rendezvények, bemutatók, versenyek, gasztronómiai estek állandó résztvevői. ALISCA ENTERIŐR SZEKSZÁRD, Széchenyi u. 23. fsz. KERESKEDŐHÁZ 06-20/363-2852 - ÉKSZEREK - FESTMÉNYEK - MŰTÁRGYAK - RÉGI KÖNYVEK - ANTIK BERENDEZÉSI TÁRGYAK BIZOMÁNYI adása-vétele, értékbecslése NYITVA: hétfőtől péntekig: 9-17 óráig szombaton: 8-12 óráig Szüret Sárosdi Ferenc: A kétharmadán túl vagyunk, szerencsére szép az idő. A csapadékhiány miatt valamennyivel kevesebb, de az biztos, hogy csúcsborokat tudunk az idei szőlőből készíteni. A lényeg nem is a mennyiségben van, inkább abban, hogy a termék kifogástalan legyen, a szép termés, szép végterméket is eredményez. Minden feltételt megteremtettünk, hogy kiváló alapanyagokkal tudjunk dolgozni. Takler Ferenc: 60%-ával vagyunk kész a szüretnek. A lényegesebb dolgok azonban még vissza vannak. Hatalmas évjárat az idei, egy nagy problémával kell azonban szembenézni, 24,5 mustfokkal szüreteltük a Merlot, ami azt jelenti, hogy 16 fokos bort fog hozni. Ez már-már vermut. Mennyiségre kevesebb idén a szőlő, de nálunk a minőség a fontos. Vesztergombi Ferenc: A kétharmadával kész vagyunk, az időjárás kedvez. Óriási kíváncsisággal várom az idei bor minőségét, 1970 óta, mióta borászattal foglalkozom, ilyen évjárattal nem találkoz : tam. A szekszárdi talajnak jó a vízháztartása, jól bírja a szárazságot, különösen a vörösborkészítésnek kedvez. Az egyik lényeges alkotóelem, a mustfok 25 nappal előbb elérte azt az állapotot, amit 1 hónappal később kellett volna elérnie. Abszolút biztos, hogy nagy évjáratnak nézünk elébe. Az elismerés Sárosdi Ferenc: Sosem a kitüntetésért dolgoztunk, az elismerés a város részéről meglepetés volt, de jólesett. Egy évtizede az első palackozás óta, tisztességes versenyben szeretnénk megmutatni, hogy a legjobbak közé tartozunk. A szekszárdi borászok közül többen vannak, akik ezt az elismerést megérdemelték volna, reméljük kicsit magukénak is érzik. Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy a szekszárdi bor próbálja visszanyerni régi rangját, ami gazdaságilag úgy gondolom, az egész városnak jó. Takler Ferenc: Megörültem, hogy annyi megpróbáltatás után talán még mi is lehetünk próféfák saját hazánkban. Ilyen kitüntetés alkalmával az ember végiggondolja 1987-től a munkás életét, s bár tagadhatatlan, hogy voltak szép szakmai sikerek, azért az mégis más, amikor a várostól kap az ember kitüntetést. Jó érzés az is, hogyha nekem dolgom van - mint most is -, akkor a fiaim helyt állnak, intézik az ügyeket, mindent rájuk bízhatok. Vesztergombi Ferenc: Igen! Meglepetés volt, kellemes, s amikor kiderült, hogy több borász kap, az még nagyobb öröm, megháromszorozódott. Úgy érezhetjük, hogy elismeri a város a munkánkat, s az évek eredményeinek is köszönhető ez a kitüntetés. A sok gratuláció, amit ott kaptam, nagyon jólesett, de még a mai napig is sokan megállítanak, telefonálnak. Mindannyian tettünk is ezért a címért, s fogunk is még tenni magunk és városunk gyarapodására. „A jó bornak is kell cégér?!" Melyik bor a kedvence, ha egy borász egyáltalán tud választani saját „művei" közül? (Erre mindhárom borász azt felelte, hogy ez olyan mintha a gyermekei közül kellene választania, egyszóval egyformán szereti őket. Válaszolni, viszont muszáj.) Sárosdi Ferenc: Szekszárdi Cabernet Sauvignon Barrique Takler Ferenc: Kékfrankos Vesztergombi Ferenc: Bikavér és a Csaba Cuvée A három kitüntetett borász elmondta, hogy felfedezte őket a világ, élvonalbeli országos lapok szakújságírói keresik meg őket, s a szekszárdi borok elindultak a világ „meghódítására". Arra, hogy hol áll a szekszárdi bor a világ borasztalán, a következőket mondták: - Mi, szekszárdiak kicsit későn startoltunk, ezért az imázs kialakításánál nem kaptunk olyan előkelő helyet, mint az egri vagy a villányi borok. A hosszú és szorgalmas évek után, a sok külföldi zsűri előtt megméretve, úgy néz ki, hogy előbb jön a külföldi siker, mint a hazai. A nehezén már túl vagyunk, de tudomásul kell venni, hogy a világ reklámorientált, s azok a borok kerülnek a világpiacon az élvonalba, akiknek jó reklámjaik vannak, még akkor is, ha kevésbé jók a boraik. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ági CHAMPAGNEI BORÁSZATI INTÉZET kezelőanyagainak kizárólagos forgalmazása: élesztők, enzimek, tanninok, derítőanyagok, kén készítmények kisés nagykereskedelme Bogyózók értékesítése BORÁSZATI SZAKÜZLET Szekszárd, Tinódi u. 2. Telefon: 74/512-330 Fax: 74/512-331 Balról jobbra: Sárosdi Ferenc, Takler Ferenc, Vesztergombi Ferenc