Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-09-21 / 32. szám
SZEKSZÁRDI USm JfJJOtrtKUl YA§4RN4P 2003. SZEPTEMBER 21. Mini triatlon A szeretet összekovácsol, a pénz életben tart Beköszöntött az ősz, ami a triatlon sportban a szezon végét jelenti. Ilyenkor az egyesületeknél mérlegre kerül, mit sikerült megvalósítani az adott Idényben. így történik ez a Mini Fani Dynamic Triatlon Clubnál is, ahol nem lehetnek elégedetlenek. Legalábbis az eredményekkel. Ennél is problémásabb az egyesület anyagi helyzete. Ez derült ki Sáthy Istvánnal, a klub edzőjével folytatott beszélgetésből. - Az aktualitások előtt kérem, mesélje el, hogy került kapcsolatba Szekszárddal és a tyini egyesülettel egy volt kajakozó! - Bár valóban versenyszerűen kajakoztam, mindig vonzottak az olyan rendezvények, ahol a mozgás szeretete miatt jönnek össze az emberek. Ilyen volt tizenkilenc évvel ézelőtt az első triatlon fesztivál Fadd-Domboriban, amin én is jelen voltam. Beleszerettem ebbe a sportágba. A szeretet odáig fajult, hogy a Budai XI. SE csapatában elkezdtem utánpótlás-neveléssel foglakozni. Később - menekülve a nagyváros zajától - a fiamnak adtam át a stafétabotot és Szekszárdon vettem magamnak egy kis házat szőlőterülettel. Eközben találtunk egymásra az itteni klub vezetőivel, akik felkértek arra, hogy toborozzak magam köré gyerekeket. Örömmel vállaltam a kihívást, több mint húsz fiatallal kezdtük meg a munkát. - Közben megalakították a Mini Fani Dynamic Triatlon Clubot. - Igen. Alig egy év telt el,, amikor az egyesület vezetői odaálltak elénk, és azt mondták: kevés a pénz, nem tudnak adni egy fillért sem a kisgyerekekre. A szülőkkel úgy döntöttünk, hogy megalakítjuk a Mini klubot, amelynek az elnöke az egyik apuka, Póla Zoltán lett. Innentől magunknak próbáltunk meg támogatókat szerezni, de sajnos egyelőre nem sikerült olyan szponzort találni, aki megoldotta volna minden problémánkat. Vannak kisebb felajánlások: a megyei szövetség jóvoltából kaptunk felszerelést, de a versenyeztetést többnyire a szülők által befizetett tagdíjakból kell fedeznünk. így korlátozottak a lehetőségeink, és a családokat sem terhelhetjük a végtelenségig. Azt például nem várhatjuk el tőlük, hogy a költségvetésünkben legnagyobb dologi kiadást jelentő uszodabérleti díjat is ők fedezzék. - Pedig az eredmények megvannak! - Nem vagyok annak a híve, hogy a legjobb eredményeket kiemeljem, hiszen véleményem szerint olyan gyerekekből is lehet a későbbiek során jó triatlonista, akik most még nem állhattak fel a dobogóra. Azt azonban büszkén mondhatom, hogy a tanítványaim nagy része minden versenyen ott van a tágabb élmezőnyben, ha úgy tetszik az első húszban. Számomra fontos az is, hogy akiből nem lesz élversenyző, értelmes elfoglaltságot talált magának, nem csavarog, drogozik vagy iszik az iskola után, és a későbbi élete során a triatlonnak köszönhetően rendszeresen mozog. - Milyen megoldást szeretne találni a klub problémáira? - Tudom, hogy nehéz helyzetben van az önkormányzat, és nagyon kevés pénz jut a sport támogatására. Mégis szeretném, ha a város hozzájárulna a munkánkhoz vagy természetbeni vagy anyagi juttatása sal. Mi eddig egy fillért sem kafl tunk sehonnét, pedig ahogy más helyi klubok versenyzői, úgy mi is öregbítjük Szekszárd hírnevét szerte az országban. Emellett szeretnénk, ha legalább néhány vállalkozó mellénk állna, akik segítségével még eredményesebben küzdhetnénk céljaink elérése érdekében a jövőben. F. V. Űj elnökség a megyei kézilabdázóknál Rend, törvényesség, fejlődés, előrelépés A Tolna Megyei Kézilabda Szövetség szeptember 10-i rendkívüli közgyűlésén új elnökség kapott bizalmat. Az új elnök Varga Jenő, az ING Biztosító megyei igazgatója, a főtitkár pedig Tabajdi Ferenc. Az elnökség tagja továbbá két országgyűlési képviselő is. Az új elnök lapunknak elmondta, törekedtek arra, hogy ne legyen szekszárdi túlsúly a megyei vezetésben. Alapelve, a múlttal kapcsolatosan minden ajtót be kell csukni, ami valódi érték azt kell mindenképpen tovább vinni. Kiemelte, hogy tehetséges, jó képességű emberekkel fog együtt dolgozni a közeljövőben, noha tisztában van azzal, hogy nehezen kezelhető, öntörvényű szakemberekről van szó. Ha a munka terén mindenki egy kis pluszt hoz magával, az előre viszi a megyei kézilabdát. Az új elnökség koncepcióját a stratégiai gondolkodás és a szervezettség jellemzi, ennek jegyében a korábbi 9 fős elnökséget egy 7 tagú váltja, valamint összevonásra került két bizottság is. A régi elnökségből Dravecz Tibor maradt hírmondónak, a két országgyűlési képviselő Tóth Ferenc és Tóth Gyula egyben területi felelős is, az ő kapcsolatrendszerük sokat lendíthet a sportág helyzetén. A két további tag Horváth Zsolt Tamásiból, és Takács István Tolnáról. Városunk reprezentánsával kapcsolatban Varga Jenő kiemelte, az UKSE-ben kiemelkedő munka folyik, az országos szakemberek nem ismerik, de értékelik az itt folyó „műhelymunkát". A legnagyobb probléma a szakember szerint, hogy mire a lányok elérik a 18 éves korhatárt, nincs felsőfokú megtartó ereje a városnak, ezért sokan tanulnak és sportolnak tovább Budapesten vagy Pécsen. A klubnál a fejlődés és előrelépés záloga lehet az a tény, hogy az idén is két új csoportot indítottak, valamint, ha növelik az edzések és a különböző korosztályos tornákon való részvételek számát. Arra a kérdésre, hogy a gasabb osztályba lépésnek van-e r^^ alitása, az új megyei elnök úgy fogalmazott, hogy saját nevelésekkel az NB I/B talán megoldható lenne, de hosszú távú elképzelések esetén változtatásokra lenne szükség a klub felépítését illetően. B. L. Bii f A Belvárosi Galéria KÍNÁLATA » KERÁMIA ÉS PORCELÁN KISPLASZTIKÁK »> DÍSZTÁRGYAK Szolgáltatásunk: KÉPKERETEZÉS /4 ^züyeii ^csztioál ibcián 9-18 óráig oávjuk az éitiekUfoSket/ Szekszárd, Liszt F. tér 2. Telefon: 510-226 » FESTMENYEK » GRAFIKÁK bo RÉZMETSZETEK TŰZZOMÁNCOK 2003. szeptemberben induló tanfolyamok 1. Számítógép-kezelő (OKJ-szám: 33 4641 01) 2. ECDL vizsgára felkészítő tanfolyamok, vizsgáztatás 3. Gépíró- és szövegszerkesztő (OKJ-szám: 33 3404 02) 4. Számítástechnikai programozó (OKJ-szám: 54 464104) 5. Rendszerinformatikus (OKJ-szám: 54 4641 03) 6. Gazdasági informatikus I. * * * « (OKJ-szám: 54 4641 01) 7. Kereskedelmi menedzser (OKJ-szám: 54 3434 02) * * * ECDL* • „ * *+k Munkanélküliek, gyesen, gyeden lévők támogatást kérhetnek! Jelentkezés és tájékoztatás: 505 DIDACTIC Oktató és Oktatásszervező Bt. 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 15. • Telefon: 06-20/9120-487 e-mail: didactic@tolna.net • OKÉV ny.sz. 03-0065-02