Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-02-09 / 5. szám

SZEKSZAUDI MVASARNAP 2003. FEBRUÁR 9. A kurbli Az egyik zimankós reggelen bandukoltam a város szélén, ahol a régi pincékből, présházakból csináltak lakást a szekszárdi öregek, s látom, hogy egy kucsmás, csizmás atyámfia a kerítés mellett álló Zsiguli csomagtartójából elővesz valami hosszúkás szerszámot, s azzal megy a járgány orrához. Egy pillanatra megdöbbenek. Évtized, tán kettő is eltelt azóta, hogy ilyent láttam. Kurbli, mondtam magamban, s bevillant a múlt, mikor az autó indításához, rossz nyelvek szerint néha nézeteltérések gyors tisztázásához is használatos volt ez a szerszám. A kucsmás megáll, látja csodálkozásom, s mintha szégyellné, hogy ilyen régimódi, magyarázkodni kezd: csak megtöröm az olajat a motorban, hogy ne kínlódjon az akkumulátor. Értem én, hát persze hogy értem, gondosan kell bánni ezzel az autóval, hisz harminc év is eltelt azóta, hogy legördült Togliattiban a futószalagról, s bizony gazdája már nemigen vesz helyette másikat. így hát vigyáz rá, gondozza, babusgatja, javítgatja. Ki tudja, hány zseniális megoldást talált ki, hogy a tisztes kor ellenére se hagyja cserben őt a sokat futott szekér. Mert régen mindennaposak voltak a praktikus fogások, a kényszerű bütykölések, mert bizony gyakorta nem volt az éppen hiányzó alkatrész. S emiatt roppant leleményesek voltak az emberek. Ma egészen más a módi. Ha egy csavar elgörbül, a fél motort kicserélik a szerelők. Nem vacakolnak. Meg nem is értenek hozzá. A leleményesség, ami csodákra tette képessé a mestereket, ma már a múlté. Pedig nem is oly rég még azért becsülték annyira a modern nyugaton a magyar szakikat, mert mindenre tudtak megoldást. Kiókumlálták, hogy lehet a lehetetlent is megvalósítani. De lehet, ez nemzeti sajátosságunk volt, ez jellemezte tudósainkat is. A hetekkel ezelőtt elhunyt Marx György akadémikus írta egyik könyvében, volt egy csapat a tudósok közt Amerikában, amelyik ötletekben, zsenialitásban magasan felülmúlta a többieket. Azt mondták a Marsról jöttek, s hogy ezt titkolják, azért beszéltek ezen a furcsa nyelven, magyarul. Itt ez a nyelv nem furcsa, de Marx György, akire szintén azt mondták, hogy az egyik marslakó, ő is elment, s ma legtöbb hazánkfia gyakorta abban jeleskedik, hogy lehet kevesebb és kevesebb hasznot hozó munkával több pénzre szert tenni. Majmolják a kül- és belföldi gazdagokat, s elfeledik gyökereiket. Nem vesznek példát a mindenre megoldást kereső és találó elődökről. Pedig a gyökerek nagyon fontosak. Azok nélkül nincs virág és nincs levél. Ezt a majmoló, utánzó stílust - vagy inkább stílustalanságot - buzgón kihasználja a legtöbb pénzt megforgató egyik iparág, a reklámipar. Ebben nagyon gyakran a még ártatlan és tudatlan gyerekeknek szólnak, meg azoknak a fiataloknak, akiknek a látszat fontosabb, mint ami mögötte van. Akiknél a nagyvonalúság a divat, s a megfontoltságot mindjárt kicsinyességnek, smucigságnak ítélik. Ilyenek lehettek azok is, ketten, hárman, akik megálltak nézni mit csinál az öreg. Egyik megjegyezte, nézzétek, felhúzza a rugóját. A kucsmás bácsi benyúlt az ablakon, ráadta a gyújtást, s egy újabb kurbli fordulatra beindult a motor. A srácok meglepődtek, s az öreg már messze járt, mikor ők még mindig ott álltak, s próbálták megfejteni, hogy indulhatott el a motor, mikor nem ült senki a volán mögött. - szepesi <J]MÉK 'tTAiU© M\M.m wA® S Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk ÓVODAVÁRÓ programjainkra 15.30-17 óráig 2003. február 12.: ZENÉS-TÁNCOS MULATSÁG 2003. február 26.: MOZGÁSOS JÁTÉKOK 2003. március 12.: NÉMET TÁNCOS JÁTÉKOK 2003. március 26.: BÁBELŐADÁS 3. SZÁMÚ ÓVODA KINDERGARTEN Szekszárd, Honvéd u. 2. (volt SZÜV mögött) • Telefon: 510-984 A „KÖZJÓÉRT" DÍJ KITÜNTETETTJEI Velencei István ezredes „Egyedül az ember egy apró porszem csupán..." A „Közjóért" Kitüntető Díjat 2002ben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése öt főnek adományozta, közöttük Velencei István tűzoltó ezredes, tűzoltósági tanácsosnak, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága parancsnokának: az oltásért és megelőzésért, továbbá a város érdekeit mindig szem előtt tartó, lelkiismeretes, a köz ügyét szolgáló munkásságáért. Nagyapja, apja: az egész família önkéntes tűzoltó volt, ő pedig egyáltalán nem akart az lenni mondta el Velencei István ezredes. 1968-ban felkérték, hogy legyen tűzoltó, és ő ezt végül elvállalta. Tudatában volt annak, hogy ez a hivatás veszélyes, és rengeteg időt igényel attól, aki felelősséggel akarja szolgálatát ellátni. A városi tűzoltóságon kezdte vonulós tűzoltóként, majd 1972-től a megyei parancsnokság megelőzési előadója volt. Elvégezte a BM Akadémia tűzoltó, valamint a Rendőrtiszti Főiskola igazgatásrendészeti tagozatát, 1978-tól városunk tűzoltóságának parancsnoka. A köztársasági elnök 1998ban Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Mint az ezredes kiemelte, a közjóért tenni nem jelent feltétlenül fizikálisan megjeleníthető munkát. Az ember vagy belső késztetést érez a köz iránt vagy nem. Aki igen, az ellenszolgáltatás nélkül szolgálja szűkebb vagy éppen tágabb pátriáját. Ehhez neki elengedhetetlenül szükségesek a kollégái is, nélkülük nem tehette volna meg mindazt, amit véghez vitt - hangsúlyozta Velencei István. Az ember egymagában csak egy apró porszem, húzta alá. Önmagát a város életében egy mikroorganizmusnak, a lakosság egy harminchatezredének tartja, aki a városért tevékenykedve önmagáért is cselekszik. Ugyanakkor ő olyan pozícióba került, amelyben további ötvennégy település érdekeit is figyelembe kell vennie; téve a közjóért, egyben javítva a tűzoltóság imázsát. A díjat, mellyel kitüntették, teljes életútja elismerésének tartja. Parancsnoksága alatt a város mindennapjainak szerves része lett a tűzoltóság, amely „nem csupán ül, arra várva, hogy tűz legyen". Bizonyítja ezt az évi mintegy 60-70, a parancsnokságra érkező köszönőlevél is, amelyek különféle óvodai, iskolai látogatások vagy éppen egy-egy bemutató után futnak be. Velencei István immár 35 éve szolgál a tűzoltóság kötelékében és tevékenysége során mindig nagy figyelmet fordított városa és hivatása múltjára: irodájában tűzoltó relikviák serege találhe^^ - a város elismerését jelző dís^^ zászló társaságában. Ezzel párhuzamosan a technikai fejlődésre is nagy hangsúlyt fektetett: tevékeny részt vállalt a város tűzivíztározó medencéinek kiépítésében, valamint a tűzoltóság esetlegesen meg nem lévő felvonulási területeinek biztosításában. A laktanya színvonalának emelését is szívügyének tartja: mára ez tükröződik a szerek és felszerelések minőségében, az irodák és körletek légkondicionálóval, illetve internettel való ellátottságában is. Az ezredes, mint elmondta, nagyon büszke arra, hogy a díjra őt a tűzoltóság személyi állománya javasolta. Úgy érzi, ez a legegyértelműbb elismerése a tevékenységének. Kosztolányi Péter Fotó: Nagy Ágnes