Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-09-07 / 30. szám

SZEKSZÁRDI 2003. SZEPTEMBER 7. VASÁRNAP M Kisebbségi önkormányzatok kitüntetettjei Hmm Man mufi lange leben, um ein mench zu werden" „Sokáig kell élni az embernek, hogy ember lehessen" A Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat, 2003. augusztus 20-án, dr. Palkó Lászlónak adományozott nívódíján ez az idézet szerepel. Amint azt dr. JózanJilling Mihály, a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint országos elnökhelyettes méltatásában elmondta, dr. Palkó Lászlótól megalakulásuk óta rengeteg támogatást, segítséget és jogi iránymutatást kaptak. - Amikor a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt az Országgyűlés elfogadta, fel kellett állítani a kisebbségi önkormányzatokat. Akkor már négyéves rutinnal bírtam az önkormányzati működésben, s miután ez a tör•

y párját ritkítja, hasznosnak taim, s úgy gondoltam jól kell működnie. Mindezekért igyekeztem minden tőlem telhető segítséget megadni. A szekszárdi németeknek korábban is jól működő szervezeteik voltak, ezért jó háttérrel indulhattak. Gondoljunk csak arra, hogy menynyire sikerült megőrizniük nyelvüket és kultúrájukat, milyen nagy volt az összefogás a hagyományok ápolásában és továbbadásában. Mindezek eredményezték, hogy a Német Kisebbségi Önkormányzat tagjai a törvény szellemét és betűjét is jól be tudták tartani, hiszen a fentiek miatt ebben már addig is gyakorlatuk volt, s mindehhez még egy másik szervezeti keretet is létrehozhattak. Fontos még, hogy „kihasználták" azt az előnyt is, hogy a németországi németekkel jó viszonyuk volt, s azt egyre tovább fejlesztették. - A méltatásban elhangzott, hogy ön messzemenő segítséget nyújtott, szerepet vállalt abban, hogy a Német Nemzetiségi Kisebbség, saját himnusszal, címerrel rendelkezzék. - Ezeknek a lehetőségét valóban én vetettem fel, s közreműködtem az erről szóló határozatok megszületésében. A segítséghez még anynyit, hogy miután nagy szervezettséggel és lelkesedéssel fogtak hozzá az első nagy feladathoz a Szent István Ház építéséhez, úgy éreztem, egy olyan közösségnek tudok segíteni, akik tudják, hogy tenni kell azért, ha valamit szeretnének elérni. - A kezdeti sikerek folytatódtak, s ezért valóban sokat tettek... - Felsorolni valószínű nem lenne hely, így a leglátványosabbat és a legismertebbet említem meg: már az első Pünkösdi Fesztivál óriási siker volt, amelyen nemcsak német nemzetiségiek vettek részt, s mára már elmondhatjuk, hogy egy olyan nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát, amelynek Európa-szerte híre van. - A több mint két évtizedes közigazgatási munkája alatt - amelyből 8 évig, mint Szekszárd Város jegyzője tevékenykedett - kapott elismerések sorrendjében hová sorolja ezt a nívódíjat? - Az első helyre. Az alapítás óta sorrendben a 10. kitüntetett lettem, és ötödik, aki nem német. Helyi emberektől - akik ismerik az embert, akik között él és dolgozik helyi dolgokért kitüntetést kapni mindig a legnagyobb elismerés. - A Művészetek Házában sokan gratuláltak önnek - s mint elmondta, azóta is telefonon és személyesen, az utcán találkozva sok ember teszi ugyanezt -, és engedje meg, hogy a Szekszárdi Vasárnap valamennyi munkatársa nevében csatlakozzam hozzájuk. jj Aki dolgozni akar és tud, azzal közösséget vállalok! » A Szekszárdi Roma Kisebbségi Önkormányzat nevében Sárközi János József elnök, 2003. augusztus 20-án, Roma nívódíjjal jutalmazta, Helmann Ferenc építési vállalkozót. A nívódíj mellé emlékként egy szép festményt is kapott a kitünMtf. - A Roma Kisebbségi Önkormányzat nívódíjjal jutalmazta, s az indoklásban az szerepelt, hogy ön sokat tesz a roma családok megélhetési gondjainak megoldásában, valamint kulturális és sportrendezvényeiket támogatja. - Aki annyit dolgozik, mint én, és soha nem vár kitüntetést - megjegyzem még nem is kaptam - annak nagyon jólesik, ha gondolnak rá. A segítségem nekik annyi, hogy felvásárolom a bontásból származó anyagokat - egyébként bontott téglával jobban szeretek dolgozni -, s amikor a munka úgy hozza, alkalmazom is őket. Jól tudok a romákkal együtt dolgozni, vallom, hogy mindenkivel, aki akar és tud dolgozni, azzal közösséget tudok vállalni. Úgy gondolom minden ember annyit ér, amennyit letesz a közösség és a saját családja asztalára. Méltó és korrekt munkakapcsolatban állunk, s ez nagyon fontos a vállalkozói életben. Még nem csalódtam bennük, úgy gondolom, ők sem bennem, soha nem volt problémánk egymással, így a közös, sikeres munka lehetősége továbbra is fenn áll. Rendszeresen meghívnak rendezvényeikre, lakodalmakba, bálokba, sportversenyekre. A festmény, amit kaptam tőlük ajándékba, díszíti az otthonomat, s legalább annyira örülök neki, mint a nívódíjat őrző okmánynak. - Ön annak a Heimann-családnak a tagja, akiknek ősei az első sváb betelepítéssel Stuttgart környékéről jöttek ide, Szekszárdra. Ezekre az ősökre vezethető vissza édesapjának és öccsének Zoltánnak a szőlőtermesztés, a borkészítés iránti érdeklődése. Önt viszont más vonzotta. Az építészet, s ezen belül is a régi koroknak, és tájaknak megfelelő építészet átmentése modern világunkba. Szép épületek őrzik keze munkáját, s már nemcsak itt, Szekszárdon... - Évekig Németországban dolgoztam, s ott döbbentem rá, hogy milyen érték az, visszatérni a gyökerekhez. Ott nem bontanak, hanem helyreállítanak, visszaállítanak. Az új épületekben is igyekeznek megőrizni a régebbi építészet jól bevált módszereit, s külsőségeiben az épületek régi arculatát. Gyermekkoromból emlékszem még anyai nagyszüleim kupolás pincéjére, s az öcsém is azt szerette volna, ha az ő pincéje abban a régi stílusban épül. - Azóta már jó pár olyan kupolás pincét épített Szekszárdon... - A szekszárdi borászok színe-java igényelte ezt a stílust, amikor kialakította pincéjét, s a Fritz Tanya, a Vesztergombi Pincészet, a Mészáros, Takler, Vida pincészet mind-mind egy kihívás volt. - Amelyeknek oly jól sikerült megfelelnie, hogy ma már az egész országban építheti a kupolás pincéket, s más épületeket is.... - Csopak, Budakeszi, Keszthely, Hévíz, Villány és még sorolhatnám, az ország sok részében építettem kisebb vagy nagyobb kupolás pincéket. A régihez való ragaszkodásom pedig állandósult. Bármerre jártam a világban, azt tapasztaltam, hogy minden országnak van egy jellegzetes építészeti stílusa, nálunk ezt évtizedek alatt sikerült szinte teljesen lerombolni. Szerencsére vannak nagyon elkötelezett és megszállott szakemberek, akik szeretnék megmenteni a még látható, még utolérhető régi stílusban épült házakat. Az oldalt írta: Sas Erzsébet Fotók: Nagy Ági