Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-06-29 / 25. szám

SZEKSZÁRDI 2003. JUNIUS 29. VASÁRNAP ÓDON DERU 162. Jópofa kofahistóriák Heti piacunk, amely az Árpád-kortól 1961. június 10-ig a Béla téren volt, az idők folyamán számos kofatörténettel gyarapította a helybeli emlékezet tár­házát. Álljon itt három eset a jellemzők közül. A Tolnamegyei Közlöny 1897. jú­lius 4-én írta: „Nagy panasz van is­mét a szegzárdi kofák ellen, akik már kora reggel ellepik a piacot, és a vevő közönség elől mindent ösz­szevesznek. Felhívjuk erre a tűrhe­tetlen körülményre a hatóság fi­gyelmét." A rövid hír mögött egész regény van: sok évvel előbb, ami­kor föllépést sürgettek, valaki meg találta írni, hogy azért nem haté­kony e fenyegetés, mert éppen a ta­^tesnokok feleségei azok a bizo­^|bs kofák... Ezek után nem csoda, ha némi kajánsággal írták meg 1899. június 25-én: „A bibliai történetből tud­juk, hogy az izraeliták egyik bírája, Gedeon, embereit fazekakkal fegy­verezte fel, és szerencsésen meg is verte az ellenséget. Az elmúlt szombaton a szegzárdi piacon amazonok vívtak kemény harcot Gedeon módjára, amennyiben a fegyverül ők is fazekakat használ­tak. A csinos eset főszereplői Váczi Istvánné és Tamás Ferencné voltak, akik egymás mellett edényeket áruigattak. Úgy dél felé a két szom­szédasszony nyelves­kedni kezdett egymás­sal, és végre szóról-szó­ra annyira összekülön­böztek, hogy az össze­csődült kíváncsi nép szeme láttára hajba kap­tak, és a földön húzo­gatták egymást. Ezt lát­va Tamásné inas fia édesanyja védelmére kelt, és egy nagy fazék­kal Váczinét oldalba vágta. A harcba ekkor bele­vegyült Vácziné édes­anyja is. Ezalatt a két felbőszült némber faze­kakkal fölfegyverkezve olyan tusát vívott, hogy csak úgy repültek az edények. Egyik fazék Vácziné fejét érte, akit menten elborított a vér, és annyira megdagadt az arca, hogy sokáig viseli nyomát. A tusá­nak számos fazék és bögre esett ál­dozatul, melyek mind Vácziné tu­lajdonát képezték, és így ő a testi sérelmen kívül még anyagi veszte­séget is szenvedett." Ma már nem sokan gondolnak arra, hogy az egykori fazekak és bögrék cserépből voltak, nem bá­dogból. Feltűnt azonban az iménti történetben egy inas, akinek csíny­tevő elődjét 1889-ben is látta a lap július 7-i számában. „Pajkos tréfát űzött egy iparosta­nonc folyó hó 3-án Szegzárdon a heti piac alkalmával egy sárközi asszonnyal. Az inas ugyanis kosár­ral a kezében a piacra indult. Oda­érve látja, hogy egy sárközi asz­szony előtt a földön nagy mennyi­ségű baromfi van. A gonoszcsontú egyet gondol, gyorsan előveszi kö­ténye alatt rejtett bicskáját, azzal közeledik az asszonyhoz, kérdi tőle, hogy adja a csirkéket? És ezen ürügy alatt felvett egy párt. Nézegette, és addig forgatta a ke­zében, mígnem bicskájával fel­vágta a köteléket, mellyel a csir­kék lábai összekötve voltak. Alighogy a csirkék szabadok let­tek, kiugrottak az inas kezéből, és az egyik röpülni, a másik meg szaladni kezdett, az inas meg nagy nevetés közt elillant egy kö­zeli utcába, míg az asszony szit­kozódás közt a piaci nép segítsé­gével a csirkepárt lefülelte." Tanulság természetesen itt sincs, de azt sejtjük, hogy így mehetett ez 1961-ig, amikor a másfél óra alatt leszakadt 83 mil­liméter eső örökre elhordta régi helyéről a piacot. Mesélik, hogy az áradat a sokszoknyás kofákat sem kímélte... Lanius Excubitor SZEKSZÁRDI HUMORKA Nyári gond(olat)ok A nagy nyári rejtélyek egyike, hogy miért mindig azok a hölgyemények monokiniznek a strandokon, akiknek nem kéne. Ez most ilyen világ. Amit leplezni illene, azt kiteregetjük,'amit nyilvánosságra kéne hozni, azt takargatjuk, ^íjndenütt. ^PErkölcsi fogyatékosok lettünk. Elég belepil­lantani egy műsorújságba: horror, pornó, drog, hullahegyek. Kiszolgálni vagy befolyásolni a publikum igényét - igénytelenségét ez a mé­diások örök kérdése. A profitorientált kereske­delmi lapok és adók nyilván az olvasottsági, hallgatottsági, nézettségi mutatók bűvöletében hajtják a verklit. Izgalmas alanyokra vadászva versengenek. Már alig akad olyan anyagyilkos és herezacskó-tetováló, aki nem dicsőült meg semelyik tévéshow-ban. A diskurzus általában ugyanarra lyukad ki, mint Mátyás király és a szántóvető „zanzásított" párbeszéde: - Mondd csak öreg, messze hord-e még a lö­veg? - Sajna uram, jó királyom, ökröm fara a hatá­- Most következzen Anti, aki határőr a 6-os útnál. Anti! Én azt mondtam, mielőtt bejöttél, hogy határőr vagy a 6-os útnál. Ha kimész, majd még egyszer elmondom. De most azt áruld el, nem nehéz olyan sokáig mereven állni? -Hát... - És az ágyban? - Ott határtalanul könnyű: fekve állok, nem cicázok. (Szűnni nem akaró taps.) - Juli, te tényleg olyan könnyen tűzbe jössz? - Igen, én már a férjem hangjától is elélvezek. - Az társaságban elég kellemetlen lehet. Fő­leg, ha beszédes a párod. És az ágyban? - Ott meg se nyikkan az a kappan! (Ováció, léggömberegetés, tűzijáték.) Eredményhirdetés: - Piri, te komoly gasztronómiai jártasságról tettél tanúbizonyságot, ezért mesterszakácsi cí­met adományozunk neked. - Anti, te felfedezted az antigravitációt. Ezzel elnyertél egy tudományos kutatói állást a penci obszervatóriumban. - Juli, téged a hangok iránti vonzalmad miatt, támogatunk első albumod megjelentetésében. Zene, szöveg nem gond. Csak dúli-dúlizzatok nagyokat a férjeddel! Rátok vár a sztárgyár. * $ * $ & ***** Könnyű pénzszerzés, könnyű siker, könnyű népszerűség. Ki ne álmodozna erről? És lőn. A beszélgetőshow nem igényel különösebb agy­tornát sem az alany, sem a műsorvezető részé­ről, mégis hoz ismertséget, nyereséget. - Első vendégem Piroska, aki szereti a lekvá­ros palacsintát. És az ágyban? - Ott inkább a túrósat! (Hosszan tartó, zajos éljenzés.) Nyár. Már megint meg kéne állítani egy rossz felé igyekvő gályát. Mint annakidején a szocia­lizmusét. Esély kevés a fordulásra; az egész vi­lág az élvezetek örvénye felé húz. Pedig nincs más (hajó)út: vagy elevezünk, vagy elveszünk. Mert a lobbi nem fér meg az igazságossággal, becsületességgel, lelkiismeretességgel. S ugyan­így: a kiábrándító pucérságtól semmivé lesz minden illúzió, álom, romantika. Itt az ideje hát jól kiszellőztetni a dohos trezort, és egy picit be­takarni a fonnyadt cicit. Wessely ESZ-LELETEK 1. Bőgőmasina Gyermekkoromban arra a kiállhatatlan nebulóra mondták ezt, aki okkal vagy ok nélkül, de naphosszat hisztizett, nyivá­kolt, hüppögött s főleg bőgött. Az ilyen gye­reknek legtöbbször idegi problémái voltak, amiket igen szerencsésen átmentett a fel­nőtt világba, hogy a legváratlanabb pilla­natokban öntse aztán ránk. Csak ezt gondolhatom, mert azt mégsem hihetem, hogy amúgy normális embertár­saink azért vesznek és üzemeltetnek az ál­latok királya hangjára emlékeztető motort, mert edzeni szeretnék e nélkül is fáradt idegeinket. Járművüket városunk belterü­letén gyorsítják ötvenméterenként, hogy nagyot tudjanak bőgni, majd fékezni, újra bőgni, miközben a járdán csecsemőtől anyókáig mindenkit a szívszélhűdés kerül­get. Mi ehhez képest a szavannák békés növényevőinek összerezdülése az oroszlán hallatán? Ott pedig nincs hangerőnorma sem, sebességhatár sem, s éppúgy tartják meg, mint itt. Tudom, nehéz lehet az élete a régi bőgő­masinának, aki nem tud mással feltűnni, csak ha egy másik sok köbcentis bőgőmasi­nára ül. Szánjuk érte, értsük meg sze­gényt, de azért jegyezzük föl a rendszá­mát, hátha egyszer megáll, úgy, ahogy most a mi eszünk, ha őt látjuk-halljuk feltűnni... -ős-bor V

Next

/
Thumbnails
Contents