Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-06-15 / 23. szám

2003. JÚNIUS 15. SZEKSZÁRDI mes beszélni, úgy is jön, ha nem beszélünk róla. Nekünk már a leg­fontosabb a család, a régi igaz bará­ti kapcsolatok, az emlékek, ame­lyek egymáshoz fűznek bennün­ket. Az élet nagy része már mögöt­tünk van. Amikor az unokám kezét a kezemben érzem, az a minden­napok boldogsága. S bizonyára ti is így vagytok ezzel." Nagy Zoltán egy történettel kezdte az osztályfőnöki órán „fele­letét". Karinthyt és Sárközit idézte, akik idős korukban betegségükről panaszkodtak. Azt hitte ezen a ta­lálkozón is ez lesz a fő téma. Hál Is­tennek nem így van, mondta, an­nak ellenére, hogy eljött az a kor, amikor lassan lefelé csavarjuk a lámpát. Simon Erzsébet igazoltan távol­lévő osztálytárs, lakóhelyén éppen ezen a napon vette át elhunyt férjé­nek posztumusz Pro Urbe díját. Le­vélben üzent osztálytársainak: „Minden évet, minden hónapot meg kell becsülni." UNOKÁINKBAN ÉLÜNK TOVÁBB A rendkívüli osztályfő­nöki óra a vége felé jár. A hozzátartozók, feleségek és férjek - a tikkasztó me­leg ellenére - türelemmel és szeretettel hallgatták végig az osztálytársak em­lékezéseit, hiszen amit el­meséltek, az ő életük is. Velük örültek, velük bán­kódtak, s velük vívták az élet kisebb-nagyobb csatáit. A találkozó legszebb mondatát a sok-sok emlékezésből gyúrta össze a krónikás. „Mi másra lehetnénk büszkék, mint a gyermekeinkre, unokáink­ra, hiszen értük dolgoztunk, él­tünk, nekik adjuk tovább a staféta­botot, s bennük élünk tovább." UTÓSZÓ A 60 éves érettségi találkozó résztvevői a rendkívüli osztályfő­nöki órát a Korona étteremben, míg az 50 éves jubileumot ünnep­lők a Gemenc étteremben, egy ün­nepi ebéd mellett folytatták az em­lékezést, s talán koccintottak is ar­ra az elhatározásra, hogy már nem várják meg a 2008-as találkozót, ezután gyakrabban jönnek össze. Menyus bácsi és Szarvas László, a két valamikori osztályfőnök az égi katedráról, valószínű mosolyogva bólintottak, eme elhatározásra. Sas Erzsébet Fotó: archív és Nagy Ági Az alma mater a szívükben él 50 és 60 éves érettségi találkozó a Garay Gimnáziumban A Garay János Gimnázium dísztermében 2003. június 7-én délelőtt 11 órakor fel­csendült a dal: „Régi mesékre emlékszel-e még..." A széksorokban ünneplőbe öl­tözött idős hölgyek és urak - akik 50, illetve 60 esztendővel ezelőtt ugyanezen falak között töltötték diákéveiket, s szerezték meg az érettségi bizonyítványt - meghatot­tan hallgatták, a 10/C osztály őket köszöntő, igényesen összeállított műsorát. Lemle Béláné igazgató, egykori garays diák, az iskola jelenéről, az elért eredményekről, a sikerekről, s a jövőbeni tervekről számolt be a régi diákoknak. „Mindannyiunk szá­mára sokat jelentett ez az iskola, s meghatározó volt életünkben" mondta többek között a két jubiláló osztály által tiszteletbeli osztálytárssá fogadott igazgató. tett. Másodikosok voltak, amikor érezték, többet jelentenek egymás számára barátoknál, osztálytársak­nál. Jövőre újra nagy ünnep elé néznek, félévszázados házasságkö­tésüket ünnepelik. Minden osztály­találkozóra eljönnek, s boldogan elevenítik fel a régi szép emlékeket. SORSOK órát, imádott Menyus bácsi, Létay Menyhért osztályfőnök helyett, aki minden tanítványának a szívében él, s aki először lett Szekszárd vá­ros díszpolgára. Gyertyát gyújt, s az elhunyt taná­rokra, osztálytársakra egy perces felállással emlékezik az osztály. Következik a létszámjelentés. Törökné, Győrffy Mária nemhiá­ba volt fegyelmezett sportoló, szem nem marad szárazon, csak az ő hangja szilárd amikor elmondja: „Menyus bácsinak tisztelettel jelentem, az osztálylétszám 32, ebből 6 fő végleg eltá­vozott, s 10 fő igazol­tan van távol, jelen van 16 fő." A jelentés után felkéri diáktársait, hogy meséljenek ma­gukról, mi történt amió­ta nem találkoztak. „50 év, úgy gondolom, ahogy engem mellbevá­gott, úgy benneteket is. Jó osztály voltunk, igazi aranycsapat." S a 16 volt diák szorongva várja a beszámolót, hogy mi történt a má­sikkal, hogy a távol maradottakról mi hír van. S elkezdődik a névsorolvasás. Babits István, Baka Erzsébet, Bézi Sándor, Börzsei Margit, Bús Ambrus... A két utóbbi házassága gimnazista kori szerelemből sziite­60 ÉVVEL EZELŐTT A 60 évvel ezelőtt, 1943-ban érettségizettek találkozójának fő­szervezője, dr. Szily Ferenc főorvos úr „létszámellenőrzést" tart volt osztály társai között. Bizony az ő osztályuk már nagyon megfogyat­S elkezdődik a visszatekintés. Munka, karrier, gyerekek, unokák, nyugdíjazás, tartalmas nyugdíjas évek, betegség. Ebben a sorrend­ben mesélnek életükről, vagy ép­pen csak az utóbbi öt esztendőben történtekkel egészítik ki, amit az utolsó találkozáskor elmondtak. Az egyik osztálytárs így emléke­zik az együtt töltött évekre: „ A mai napig érzem, hogy mi nagyon sze­rettük egymást. Talán ezért van az, kozott. A tablón 23 érettségiző lát­ható, amelyből a két hölgy magán­tanulóként végezte el a gimnáziu­mot. A 21 fiúból már csak 8 jöhetett el a találkozóra. Dr. Angyal Ferenc Kalocsáról, dr. Simon Emil Buda­pestről, Benedek Endre Gödöllőről, dr. Horváth Lajos Dombóvárról, dr. Tóth Miklós - aki több, nagy fon­tossággal bíró filozófiai könyvet ajándékozott az iskolának, köszö­nettel az itt töltött évekért - Hollan­diából, Sebestyén János Budapest­ről, valamint Cziráki Rudolf itthon­* Szekszárdról, ahogy a főszerve­ir. Szily Ferenc is. A régi tablóról Szarvas László osztályfőnök és dr. Király Rudolf igazgató „nézi" megrit­kult osztályát, hat évti­zed távlatából. ÚJRA AZ ISKOLAPADBAN A véletlennek köszön­hetem, hogy tudomá­somra jutott az 50 éves érettségi találkozó. A fő­szervező Törökné Mari­ka - ismertebb nevén Colos - hívott meg az ünnepséget követő osz­tályfőnöki órára. Ő szer­vezte az osztályfőnöki hogy mindig mindenki, aki csak te­heti, eljön." Egy Amerikában élő, osztálytárs, dr. Gózon József, aki még ma is ak­tív tanár szavai: „itt szereztem meg mindazt, amit magammal vittem, s amelyből még ma is építkezem. Tu­dományos Akadémia tagjaként ugyanaz a „rossz" gyerek vagyok, mint voltam." Törökné Marika főszervezőnek, keserűséget és örömet is hozott az elmúlt öt év. Megkapta a „Sípos Már­ton" díjat a megyei sport legnagyobb kitünteté­sét, mégis azt vallja, hogy a tortán a hab a leg-ek, leg-je az unokák szeretete. Horváth István meg­ható szavakkal foglalta össze életüket: „Kedve­seim! Azok maradtatok mind, akik voltatok. A munka, a karrier már mind mögöttünk van. A betegségekről nem érde­Gondoljon a Zepterre, a Zepter is gondol Önre. MOST KERESSE A ZEPTER MUNKATARSAIT! VEGYEN RÉSZT BEMUTATÓKON, LEGYEN HÁZIGAZDA. ÉS SZERETETTEL VÁRIUK MUNKATÁRSNAK IS! Óriási kedvezmény és meglepetés várja Önt! • Akár egy kis lámpát is kaphat ajándékba! 7100 SZEKSZÁRD. AUGUSZ IMRE UTCA 9-tt. • TELEFON: 74/51 1-910. 511-911.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents