Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-01-12 / 1. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2003. JANUAR 12. Közlekedők figyelmébe A közlekedésben is megérkezett a tél. Ha a téli szünetben nem is, de annak befejeztével megjelent útja­inkon a hó is. A jogszabályi hiá­nyosságok miatt sajnos nem köte­lező tartozék a hólánc és a hólapát, de előrelátó járművezető már jó ideje téli gumiabronccsal közleke­dik, s a csomagtartóban hóláncot és lapátot is tart készenlétben. A lá­tótávolság korlátozott, így a balese­ti veszély még fokozottabban nö­vekszik. A járművek kivilágítását ­tompított fényszóróit - indulás előtt kapcsolják be. Ne felejtsék el a jármű világítását elindulás előtt, illetve a menet közbeni pihenők al­kalmával ellenőrizni. A járművet ne csak akkor világítsuk ki, ha már semmit nem látunk. A jármű vilá­gításának elsődleges szerepe a LÁTHATÓSÁG! A téli csapadék egyik formája a hó. Amennyiben még nem cserélte le gumiabroncsát télire, kerülje el a tülekedést a gumiszervizeknél és legyen ebben is előrelátó. A téli gu­miabroncsok előnyösebb tulajdon­ságokkal rendelkeznek, mint a nyáriak. A téli gumiabroncs olyan befektetés, mely a biztonság növe­kedésében térül meg. A gondolko­dást és a megfontoltságot azonban nem helyettesíti. A jármű technikai kezelése egyre inkább a finomabb és megfontoltabb mozdulatokat igényli. A gyalogosok sok esetben az úttest közepén kezdenek el gon­dolkodni azon, hogy átkeljenek-e. A járművezetők fokozottabban ügyeljenek a gyalogosokra, főként a gyermekekre és idősekre. Az au­tóbuszok megállóhelyről történő elindulását még inkább elő kell se­gíteni. Nemcsak azért, mert a KRESZ előírja, hanem azért is, mert a megállóból nehezebben mozdítható ki a jármű, s „lendület­tel" könnyebben be tud kapcsolód­ni a forgalomba. Nagyméretű jár­művel, illetve járműszerelvénnyel közlekedve, legalább a hajtott kere­kekre és a pótkocsi hátsó vagy kö­zépső tengelyén lévő kerekekre szereljék fel a hóláncokat. Az emel­kedőn elakadva ez már késő. Ha időben „téliesítjük" a nagy jármű­veket, akkor nem akadnak el és nem képeznek forgalmi akadályt. A személygépkocsikkal csak az in­duljon el, akinek nincs más lehető­sége a feladata megoldásához és el­halasztani sem tudja. Mély hóból elinduláskor a jármű „hintáztatá­sa" és a hólapát nagy segítséget nyújthat. A gáz és fékpedállal csín­ján bánjanak, kerüljék a hirtelen kormánymozdulatokat. Ne feledjék hólánccal is csak 50 km/h az engedélyezett sebesség, de hólánc nélkül sem kell az enge­délyezett sebességet elérni. Las­sabban biztosabban célba lehet ér­ni. Az elakadt járművet minél előbb távolítsák el az úttestről* hogy a forgalom folyamatossága megmaradhasson. Ha valaki a ha­vas úttesten lassabban halad, mint mi, még ne tekintsük „mazsolá­nak", mert lehet, hogy nagyobb ve­zetési gyakorlattal rendelkezik, mint a „sietős autós". A hókotrót nem kell feltétlenül megelőzni, mert lehet, hogy később pont miat­tunk nem tudja majd az utat járha­tó állapotban tartani. Megfelelő ve­zetési gyakorlattal és felszereléssel, még személygépkocsival is, 10, 15 cm mély hóban kényelmesen és el­akadás-mentesen lehet közlekedni. Mindenkinek jó utat, balesetmen­tes közlekedést kíván a közlekedés­rendészet. „Ne feledjék: első a biztonság! Az úton társak vagyunk! A bizton­sági öv sokkal kényelmesebb vise­let, mint a tolókocsi! Jól gondolj^^ meg, hogy pont most kell-e elv^P geznie feladatát, s ehhez csak a gépkocsi a megoldás!?" Új, intelligens telefonközpont a közlekedőkért Új, intelligens telefonközpont segítségével, a régi számokon várja az érdeklődők hívásait az ÚT1NFORM. A telefonközpont éjjel-nappal fo­gadja a kérdéseket a 322-7052-es, a 322-7643-as, illetve a 322-2238-as számokon. Balesetek, torlódások bejelentésére ezeken a telefon­számokon ezután is lesz mód. A havazások alkalmával a fő- és mellékutak megtisztításán dolgozó szakemberek munkájáról, az utak állapotáról 24 órás megerősített szolgálatot ellátva tájékoztatott az ÚT1NFORM. Az időjárás szempont­jából kedvezőtlen napokon az ügyelet munkatársai folyamatosan fo­gadták, dolgozták fel és adták tovább az utak állapotával kapcsolatos információkat. A szolgáltató szervezet az információkat a korábbi te­lefonközponttal azonban már egyre nehezebben tudta fogadni. Gyak­ran előfordult, hogy a több ezer hívás miatt a rendszer felmondta a szolgálatot. Az információkérők sok esetben csak órák múlva tudták elérni a korrekt információt nyújtó szakembert. A szervezet anyacége, az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. ezért új, intelligens központ beszereléséről döntött. A szakemberek re­ményei szerint a havazások idején közlekedők így azonnal választ kaphatnak az országos utak állapotával kapcsolatos kérdéseikre. Az ÚTINFORM rádiós bejelentkezéseiből ismert hangok ezentúl más formában jelentkeznek. A három közönségszolgálati telefonszám változatlan maradt, ám a bejelentkezést követő rövid ismertető után az érdeklődők különböző gombok megnyomásával érhetik el a legfonto­sabb információkat. Az aktuális balesetekről, torlódásokról néhány másodperc alatt tudomást szerezhet a telefonáló. Az új telefonközpont lehetőséget ad az ÚTINFORM munkatársainak közvetlen elérésére is, így mód van arra, hogy az érdeklődők kérdezzenek tőlük vagy meg­osszák a közutakon tapasztalt baleseteket, egyéb problémákat. Csökken a távfűtés hődíja a városban _ Földgázüzemű kapcsolt energiatermelést - villamos- és hőenergia ­megvalósító erőművet adtak át Szekszárdon. Balog János, a város táv­hőszolgáltatását végző Alfa Nova Kft. szekszárdi területi igazgatója ar­ra emlékeztetett, hogy amikor a cég 1999-ben üzemeltetésre átvette a közel 6000 lakás fűtését, pályázatában vállalta a most átadott gázmo­torok beiktatását, amelyek a város javát szolgálják. Az erőmű két gáz­motorja által termelt villamos energiát eladják az áramszolgáltatónak, s ezzel megtérül a beruházás egy része. A gázmotorok úgynevezett „hulladék hőjét" pedig fűtésre használják. Ebből adódóan most janu­ár l-jétől két százalékkal csökken a hödíj. Balog János azt is hangsú­lyozta, hogy néhány év múlva, amikor megtérül a beruházás költsége, az aktuális árhoz képest további hat százalékkal csökkentik a hődíja^ - vhm ­Fotó: Nagy Ági Az átadás ünnepélyes pillanatai

Next

/
Thumbnails
Contents