Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-05-04 / 17. szám

SZEKSZÁRDI 2003. MÁJUS 4. VASÁRNAP A beteg ember lelke másképpen működik... Tömeg várakozik a zebránál. Azok, akik gyakran megfordulnak a rendelőintézetben, bal lábukra nehezedve az első sorban állnak, jobb lábukat pedig lépésre emelik, hogy a forgalomirányító lámpa zöldre váltásának pillanatában indulhassanak. így van reményük, hogy a rendelkezésre álló tizenegy-két másodperc alatt biztonságban átérjenek a túloldalra. Ezen a gyalogosátkelőn különösen hátrányos helyzetűek az idős emberek, vagy akik botjukra támaszkodva - esetleg járógipszben - lépegetnek. De azok is, akik nem indulnak az első minutumban, vagy nem „nyúl módjára" szedik a lábukat. Egy-egy autós rájuk dudál, de van, aki kiordít a kocsiból... Sokan kora reggel érkeznek, hogy mielőbb túl legyenek a vizsgálaton, s ne kelljen várakozniuk. A bejárattól balra eső betegirányítás egyik ablakánál sem kell sorban állni. A négy hölgy gyakorlottan teszi föl a bizonytalankodóknak a kérdéseket, miközben kezük a számítógép klaviatúráját járja. A négy betegirányító - dr. Kissné •

pinya Gyöngyi, Hargitai Andrea, kánné Lőrincz Klára és Beckerné Oravecz Erika - munkája nem éppen irigylésre méltó. Olyan hangosan kénytelenek beszélni, hogy az üvegen fúrt lyukakon át minden szót értsenek a betegek. Négy hang bentről, négy hang kintről szól. Öt perc sem telik el, a hangzavartól emelkedni kezd a gyomrom, majd szédülés fog el. - Meg lehet ám szokni... - szól hátra Gyöngyi, de máris kifelé folytatja: - Első emelet 110. Ott megbeszéli a továbbiakat. A szájsebészetre nem kell időpont... Tessék megnyugodni. Biztosan nem kell sokat várakoznia - próbálja kedvesen lecsendesíteni Klári az ablak előtt álló nyűgös fiatalembert. Talán két percnyi nyugalom támad. Ezt kihasználva megkérde•

m, igaz-e, hogy a isvét utáni napokban nem működtek a számítógépek, mert az utcai vezetéket elrágták a patkányok. Négy igen a válasz. Majd megtudom, hogy a galiba komoly nehézséget okozott itt lent és a szakrendelőkben egyaránt. Kézzel és öreg írógépeken dolgoztak, amit pótlólag kellett rögzíteniük. Csípőficamszűrésre érkezett Aparhantról a házaspár kisbabájukkal. Kiderül, hogy a védőnő rossz napot jelölt meg, ugyanis kedd a szűrési nap. Gyöngyi erre úgy dönt, ha már beutazott a család, dolguk végezetlenül nem mehetnek haza. Elsiet, s két perc múlva jó hírrel tér vissza. Megbeszélte a dolgot a doktornővel, aki várja őket. Számomra váratlanul tömeg érkezik. (Autóbusz jött Bátaszék felől.) Mindenki az ablakokat veszi célba. Némi morgolódás is támad a betegek között. A hölgyek urai a helyzetnek. Mintha elszakíthatatlan lenne a „cérnájuk". Megértőek, segítőkészek, kedvesek. Abban mind a négyen egyetértenek, hogy akit - akárcsak ideig, óráig - elhagyott az egészsége, érzékenyebb, ingerültebb, reakciói olykor meglepőek, s másképpen viselkedik, mint amikor „kutya baja". Azon tűnődöm, miért nem nyit még ki a szemközti újságos? Kiderül, hiába bánják a várakozók, a lapok árusítása rég megszűnt. A helyiség a biztonságiaké lett. Az ügyeletes fiatalember mosolyogva köszön minden betérőnek, nekem pedig azt mondja, eddig még nem történt olyan eset, hogy közbe kellett volna avatkoznia. A földszinti és az emeleti folyosókon már minden hely elkelt. Az emberek sorukra várnak. Az ismerősök halkan beszélgetnek. A többség zárkózott és zavart. Vajon mi lesz a vizsgálat eredménye? Récseiné Borza Margit gazdasági nővértől arról érdeklődőm, mi a sorsuk azoknak a betegeknek, akiket vidékről mentővel hoznak a rendelőintézetbe. - Sajnos gyakori, hogy várakozniuk kell, hiszen a mentőautók egy-egy útvonal mentén lakókat hozzák a vizsgálatra, majd szállítják őket haza - hangzik a válasz, majd kérdésemre elmondja, hogy bizony vannak olyan betegek, akik több órát töltenek a folyosón. Van, aki fekvőkocsin, vagy tolószékben kénytelen órákig bírni. - Ha a szükség úgy hozza, betolják a betegeket a gipszelőbe, ahol van ágytál és kacsa - szögezi le a nővér, majd megható történetek sorát mondja el a jó szóért is hálás idős emberekről, akiket hozzátartozóik bizony egy falat étel, egy korty ital és egy fillér nélkül küldtek el harminc-negyven kilométerről a megyeszékhelyre. Persze, az sem ritka, hogy durván utasítja el a segíteni akarókat a tehetetlen beteg. - Persze, minden durvaságnak megvan az előzménye - szól megértően, majd érthető értetlenkedéssel folytatja: - Nem tudunk elég WC-papírt kitenni a mellékhelyiségekbe. Percenként viszik el a gurigákat. De az ülőkét, csapokat, a lámpaburákat sem kímélik. Nem értjük, miért fosztják ki a házat? A reggel nyolctól délig nyitva tartó büfét 15 éve Pálinkás Istvánné üzemelteti. Mint mondja, alig van forgalma. Kávét és üdítőt legtöbben az automatákból vesznek. Ma már naponta negyven szendvics is alig fogy el, tíz éve 200 sem volt elegendő. Az asszony úgy fogalmaz: „Ide jórészt csak a szegény betegek jönnek". A hatvanas években - két részletben - épült rendelőintézet betegforgalma óriási: az elmúlt négy év alatt több mint 170 ezerrel nőtt, tudom meg dr. Muth Lajostól, a kórház főigazgató főorvosától. Egyegy év során 350-400 ezer beteg fordul meg az intézményben. Ám a betegirányítás, illetve az előjegyzési rendszer bevezetése eredményeképpen megszűnt a zsúfoltság. Idén a helyzet tovább javul: pályázati pénzből a déli szárnyhoz mentőbeálló épül és lifttel is bővül az épület. S ekkor dr. Kenéz Pál főorvosnak, a rendelőintézet igazgatójának szavai jutnak az eszembe: „A beteg ember lelke másképpen működik, mint az egészségesé." Ugyanis a lift jóvoltából eggyel kevesebb zavaró körülményt kell elviselniük az elbizonytalanodott betegeknek, hisz a járóképteleneket ma még a betegkísérők kézben viszik be a házba, föl az emeletre... V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági BÚTOR- ES LAMPAKIÁRUSÍTÁS a Horányi világítástechnikában. 20-50% árengedmény egyes modellekre. ^-óltfatnatcsan megújuló árukészlettel várjuk vásárlóinkat! PQRÁNYI VILÁGÍTÁSTECHNIK

A MINŐSÉG BÚTORBAN ÉS VILÁGÍTÁSTECHNIKÁBAN! BÚTORSTÚDIÓPORÁNYI SZEKSZÁRD, Széchenyi utca 41. Tel./fax: 74/416-622 • PAKS, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/512-500