Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-04-13 / 14. szám

SZEKSZÁRDI WAf M. 2. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 2003. ÁPRILIS 13. Csengey Dénesre emlékeztek Európa-ligetet avattak Szekszárdon Dávid Ibolya szerint az európai népek közösségéhez való visszatérés lehető­ségét Antall József és többek között Csengey Dénes nevével fémjelzett jobbközép, a Magyar Demokrata Fó­rum teremtette meg. Az MDF elnöke erről az 1991-ben, 38 évesen elhunyt Csengey Dénes író, a párt egyik alapí­tója halálának évfordulóján beszélt hétfőn, Szekszárdon. Dávid Ibolya a politikus sírjánál mondott beszédében úgy vélte: az MDF-nek, illetve az abban dolgozó két vezetőnek nagy szerepe volt, hogy a magyarok elfelejthessék, mi volt a KGST, a Varsói Szerződés és visszatérhessenek az európai né­pek közösségéhez. Csengey Dénest méltatva arról szólt, hogy közéleti munkáját hihetetlen lelkesedés, áll­hatatosság, szorgalom jellemezte. Az MDF elnöke a megemlékezést követő sajtóbeszélgetésen mindeh­hez azt tette hozzá, hogy a jobbközép erőknek vitat­hatatlan felelősségük is van az EU-csatlakozás si­kerében. Reményét fejezte ki, hogy a pártok hamaro­san változtatnak azon po­litikai magatartásukon, amely a mindenkori kor­mányzók és az ellenzék állandó szembenállása miatt fontös nemzeti, ér­dekképviseleti kérdések­ben is megakadályozza, vagy nehezíti az egységes fellépést, az egységes álláspont ki­alakítását. A. Z. Fotó: Nagy Ági A jövőnek készült, s a hagyományokra alapozták azt az új ligetet, ami­vel gazdagabb lett Tolna megye székhelye. Március 15-én indította el a Szabad Demokraták Szövetsége azt a mozgalmat, faültetési akciót, aminek során - a 155 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékezve és emlékeztetve - az ország 48 településén 1848 fa ültetésével Európa-ligeteket, Európa-fasorokat hoznak létre. A sort Szekszárd zárta, a hajdani SZÜV székház mögötti üres területen majd félszáz cserjét és fát, köztük az 1848-adikat elültetve kialakították az új ligetet, amit szerdán délelőtt adott át a városnak Kocsis Imre Antal polgármester és Jobban Zoltán, az SZDSZ Tolna Megyei Választmányának elnöke. Mezőgazdasági és Turisztikai Bizottság Az előző ülés „forgatókönyvé­nek" megfelelően ezúttal is hely­színi szemlével kezdte a bizottság. A turizmusfejlesztés okán olyan is­mert népi iparművészekhez láto­gattak el a képviselők, mint Törő György vagy éppen Tőttősi Attila, akiket már esetleg más térségben jobban felfedeztek, mint lakó­helyükön. A bizottság tagjai ugyan­is el tudnák képzelni, ha a Kilátó­hoz vezető majdani turistaútvona­lon fellelhető lenne több alkotás is a fanyűvés szekszárdi mesterembe­reitől, bízva abban, hogy a pályáza­ti forrásokból előteremtődne en­nek az anyagi fedezete. A maketten látott darabokból juthatna a Csur­gótól a Kilátóig terjedő útvonal mellé, valamint a két esőbeállóhoz, de akár az alsóvárosi temetővel szemben a múltból itt maradt nád­fedeles tanyák közvetlen közelébe is. A városi kezdeményezéssel létre­hozandó Borvidéki Kht. szindiká­tusi szerződésén pontról pontra vé­gigment a testület, és a távlati célok megfogalmazása okán mindenkép­pen javasolja a közgyűlésnek, hogy májusig tető alá kell hozni ezt a szervezetet. A szőlészethez, illetve a borászathoz kapcsolódó szakmai szervezeteknek ugyanis nincs ltok .t^r mozgásterük, lehetőségük e tekin­tetben. A fajtaszerkezet átalakítá­sában és az ültetvények rekonst­rukciójában érdekelt 16 kis pincé­szet - benne az ismert zászlóvivők­kel - már jelezte alapító szándékát a városi önkormányzat mellett, de minden bizonnyal ott lesz a szerve­zet létrehozásánál a Szekszárdi és Városkörnyéki Önkormányzat^ Területfejlesztési Társulása é: Tolna Megyei Vállalkozásfejleszt Alapítvány is. A kht. gondosan iigyel majd arra, hogy olyan jogo­sítványokat ne ragadjon magához, ami egyéb szakmai szervezetek­nek, mint például a hegyközség­nek amúgy is a hatásköre. A szerdai ülésen szó volt a közel­jövőben két jelentős, Szekszárdon zajló esemény bizottsági alapból történő támogatásáról. A Vita Agri­cola, mezőgazdasági szakkiállítás és vásár keretében állnák a kamarai közvetítéssel városunkba érkező olasz, ravennai testvérváros bor­markettingge! foglalkozó delegáci­ójának itt-tartózkodó költségeit. A Pünkösdi Fesztivállal, mint városi nagyrendezvénnyel kapcsolatosan, úgy fogalmaztak: a következő ülé­sen megpróbálnak lehetőséget ta­lálni erre. B.Gy. Demonstráció a Hongkong Áruház előtt viszont lehetségesnek tartják a szakemberek, hogy mutáns vírus­ról van szó, amelynek a lappangási ideje 10 nap. Eddig több mint 2000 ezer fertő­zöttet regisztráltak szerte a vilá­gon. Az ENSZ Egészségügyi Világ­szervezete felhívására több ország nem engedi be a távol-keletről ér­kezőket. Dr. Tóth Csaba hangsúlyozta, nincs politikai felhangja a meg­mozdulásnak, önszerveződő ma­gánszemélyek kérték fel „képvise­lőjüknek". Nem a tulajdonossal, nem is az áruk minőségével van problémájuk, egyszerűen az embe­rekben meglévő bizonytalan­ságot szeretnék eloszlatni a megfelelő információáramlás biztosításával. Ezzel összefüg­gésben releváns tényezőként kiemelte a helyi sajtó szere­pét. Kocsis Imre Antal polgár­mester lapunk megkeresésére elmondta: folyamatosan kap­csolatot tart az ÁNTSZ-szel, és a helyzet alakulásáról tájé­koztatja a lakosságot. B. L. Fotó: Nagy Ágnes Hétfő délután szájmaszkos emberek kis csoportja tartott figyelemfelkeltő akciót a városközpontban. Dr. Tóth Csaba szószóló szerint, az „új" áruház megnyitásának apropója felvet egy kérdést: a város vezetőinek nem kellett volna eloszlatniuk az emberekben lévő félelmet az atípusos tüdőgyulladással kapcsolatban? A demonstrálók petíciót nyújtot­tak át a polgármesternek, amely­ben kérik, hogy tájékozódjon a megnyílt áruházról, majd a médián keresztül tájékoztassa a város la­kosságát. -A járványos tüdőgyulladás kór­okozója továbbra sem ismert, azt , SZEKSZAUM Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala • Főszerkesztő: MÁCZ KATALIN • Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal VASARNAP aljegyzői titkárság Szekszárdi Vasárnap 7100 Szekszárd, Béla tér 8. • E-mail: szvasnap@axelero .hu • HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ 30 /9 72 6. 6 6 3 . HUISSN 1215-4679 • Tördelés: SR Szekszárd • Nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. - Felelős vezető: Vadász József igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents